3p
Orosz hírek szerint a Rosznyefty azért lobbizik Vlagyimir Putyin elnöknél, hogy az léptessen életbe egy sor energetikai intézkedést. A célpont az EU vagy a Gazprom, a Rosznefty versenytársa.

A Kommerszant című orosz gazdasági-politikai napilap névtelenül nyilatkozó kormányzati és vállalati forrásaira hivatkozva szerdán azt írta, hogy egy Vlagyimir Putyin elnöknek küldött terjedelmes javaslatcsomagban a Rosznyefty egyebek között javasolta, hogy az Európai Unióba irányuló gázszállításokért előre fizessenek a vevők, valamint Moszkva állítsa le a Déli Áramlat projektet - adta hírül az MTI.

Emellett a Rosznyefty felvetette a Nemzetközi Űrállomás orosz moduljai használatának és a nemzetközi együttműködésnek a korlátozását, az Európai Unióból és az Egyesült Államokból származó nukleáris hulladékok importtilalmát, az uniós és európai állampolgárok Oroszországban lévő vagyonának esetleges zárolását a nem teljesített szerződések biztosítékaiként.

Ő Putyin.

 

Kezdeményezte azt is, hogy ne engedélyezzék az Oroszországba már behozott, de a nyugati szankciók miatt orosz projektekben nem használható külföldi kőolaj- és földgázipari berendezések kivitelét, azaz gyakorlatilag sajátítsák ki nyugati vállalatok tulajdonát - mondta az újság egyik forrása, aki szerint a Rosznyefty kívánságai érthetők, de nehezen megvalósíthatók.

Célkeresztben Európa...

Elsősorban Európa szenvedné meg a gáziparral kapcsolatos javaslatok esetleges megvalósítását. Az Európai Bizottság nem egyszer próbálta már leállítani a Déli Áramlat megépítésével kapcsolatos terveket, de a Rosznyeftynek meggyőződése, hogy nem Oroszország, hanem inkább az Európai Unió szenvedné meg ezt.

"A nyilvános ellenkezés dacára az Európai Unió nagyon is érdekelt a (Déli Áramlat) projekt megvalósításában, mivel Európa energetikai biztonságának problémáját orosz forrásokból oldanák meg" - mondta a napilap forrása Szecsin álláspontját ismertetve.

A Déli Áramlattal kapcsolatban nemrég itt írtunk>>

...vagy a Gazprom

A Kommerszant megítélése szerint a javaslatok egy része nem is annyira a Nyugat elleni leplezetlen kirohanásnak, mint inkább a legnagyobb gázpiaci rivális, a Gazprom elleni támadásnak tűnik.

Valerij Nyesztyerov, a Sberbank Investment Research nevű elemzőcég munkatársa úgy látja, hogy az ötletek a Gazprommal való küzdelem részét képezik. A Gazprom nem érdekelt az európai gázszállítások előzetes kifizetésében, mert az egy olyan "vészhelyzeti eszköz", amelyet bonyolult helyzetekben, például az ukrán válság esetében alkalmaz. Az európai fogyasztók stabilan fizetnek, és nemigen egyeznek bele ilyen döntésbe.

Az újság egyik forrása próbálkozásnak tartja a javaslatcsomagot, hogy "legalább valamiképpen válaszoljanak az orosz üzleti élet elleni agresszív intézkedésekre". Nem hivatalos információk szerint hasonló indítványokat készített a Gazprom is. 

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő közölte, hogy a Rosznyefty nem dolgozott ki semmiféle szankcióellenes javaslatcsomagot. A Rosznyefty hivatalosan cáfolta a Kommerszant értesüléseit, és azzal fenyegetőzött, hogy bepereli az újságot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG