Az esély elég kicsi, de biztos megvan: egyszer egy asztronauta meghal majd az űrben, a teste pedig évszázadokig, sőt, akár évmilliókig úszhat a semmiben, amíg el nem ég egy naphoz közelítve, vagy landol egy bolygó felszínén. Ez az utóbbi eset sokkal érdekesebb lenne az Astronomy magazin szerzője szerint.
A legnagyobb túlélők
William Herkewitz úgy véli, két módon hozhatja el az életet egy bolygóra egy hulla: vagy az élő mikrobák, baktériumok és vírusok jutnak el a felszínre, ahonnan elterjednek, vagy halott sejtekből egy teljesen új élet alakul az új környezetben. A kérdés csak az, utazhat-e egy holttest úgy az űrben, hogy a mikrobák túléljék a célig? Gary King mikrobiológus szerint a válasz igen: a testünk már így is bizonyított, hiszen a sejtek akár a legkeményebb körülmények között is képesek túlélni, akár egymillió évig is, ha lefagyasztják azokat. Ha pedig a Mars benépesítéséről beszélünk, akkor még egyszerűbb a dolog, hiszen az aránylag közel van, addig bőven elélnek a baktériumok az ember testben.
King szerint három feltétlenek kell teljesülnie, hogy elpostázzuk egy hullával az élet alapköveit egy másik bolygóra:
- Nagyon ellenálló szkafanderek kellenek. Szinte biztos, hogy amint a test bekerül egy bolygó vonzásterébe, a gravitáció miatt elég a légkörben. És akkor még nem is beszéltünk a landolásról. A becsapódást is ki kell bírnia, de úgy, hogy legyen valami repedés vagy rés, amin keresztül az élet utat törhet magának.
- Gondolni kell arra is, hogy miben utazik a holttest. A legideálisabb az lenne, ha az űrhajó fenntartana egy fagypont feletti hőmérsékletet, amelyben a baktériumok élhetnek. Ha nincs más élőlény, amely a hullából táplálja magát, akkor ezek képesek évezredekig fenntartani magukat a testből. De King azt mondja, talán még erre sincs szükség, hiszen manapság is egy nagyon elterjedt módon tárolunk dolgokat: fagyasztással. Az űrnél pedig nincs jobb fagyasztó.
- A harmadik elem viszont a legfontosabb: az utazás ideje. A Naprendszerünkön belül simán megoldható az utazás úgy, hogy túléljék az új élet apró hírnökei, azt feltételezve, hogy a test tud ugyanakkora sebességgel haladni mint a mostani műholdak általában. A trükk akkor történik, ha a Naprendszeren túlra akarunk utazni, ami több millió évet vesz igénybe. A legközelebbi rendszer, a Proxima Centauri 4,2 fényévre van tőlünk. Ha ide akarunk eljutni akkor számolni kell a sugárzás veszélyével.
Minél tovább utazik egy test ugyanis az űrben, annál tovább teszi ki magát a kozmikus sugárzásnak, amely mutációkat eredményez, teljesen felborítja az eredeti DNS-t az idő folyamán. Ha a helyreállítást nem tudjuk menet közben megoldani, akkor kérdéses a siker.
És ha mégsem jön össze?
Mi van, ha a szénhidrátokon és proteineken lakmározó kis baktériumok mind egy szálig odavesztek? Be tudja indítani egy test a nagy csodát egy másik bolygón ezek nélkül is? A Nobel-díjas molekuláris biológus Jack Szostak és Lee Cronin vegyész is egyetért abban, hogy ideális körülmények között mindenképp. Ehhez nagyjából tényleg tökéletes környezet kell. Az, hogy csak ezek molekulák hiányozzanak a receptből. Ahogy Szostak írja, elég, ha a hulla csak a gyufa, nem pedig a tábortűz.
De még így sem biztos a dolog: a kutató szerint a legegyszerűbb élet kialakulásához sem nyújt eleget egyetlen emberi test. Aföldi élethez hasonló kialakulásához ugyanis elengedhetetlenek a trifoszfátok, amelyek a DNS fenntartását is segítik. Ezek azonban nem túl időtállók és hamar elhalnak.
Cronin szerint az "Élet kezdőcsomag" valóban lehetne egy emberi test maradványa, de statisztikailag ki kellene számítani, hogy hány hullától érné meg. Talán hatékonyabb lenne, ha egy egész csoport holttest landolna a bolygón.
