4p
Januárban nőtt a magyar dolgozók száma Ausztriában, de kevésbé, mint a román vagy lengyel alkalmazottaké. Az összes betöltött állás száma a szokásos szezonális ingadozást mutatta, de Ausztria és Svájc idegenforgalmát még megviselheti a koronavírus ezekben a hónapokban.
(Fotó: Pixabay)

Januárban ismét nőtt az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma, 2090 fővel 100 502-re. Ez azonban, bár százezer fő feletti szám, nem rekord. Nyáron mintegy ezer fővel magasabb is volt a kint dolgozó magyarok létszáma. Ráadásul honfitársaink viszonylag lemaradtak más országokhoz képest.

A román állampolgárok száma ugyanis mintegy 3500, a lengyeleké 2400 fővel emelkedett. A negyedikek a szlovákok, de már csak ezer fő alatti növekedéssel. A német vendégmunkások csaknem félezerrel kevesebben lettek, egyébként hagyományosan ők vannak mindig a legtöbben.

Az év/év alapon, azaz januártól januárig mért növekedés 3867 fő volt a magyarok esetében, amit csak a román állampolgárok 5500 fős beáramlása szárnyalt túl. Az ázsiai országokból együttesen viszont majdnem 7500 fővel többet foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. Ez nagyrészt menekülteket jelenthet.

Mind a tíz ujját lenyomja előtte

Az egész osztrák munkaerőpiac eközben 9600 fővel zsugorodott az év első hónapjában, ami valamivel, mintegy nyolcszáz fővel rosszabb adat, mint az egy évvel korábbi. Januártól januárig viszont mintegy 42 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma. Tehát a foglalkoztatás januári csökkenése inkább szezonális jellegű. Ugyanakkor ilyenkor indult a síszezon az Alpokban, ami sok magyarnak is munkát ad.

Az osztrák ORF közszolgálati média stájerországi honlapja már január 30-án arról tudósított, hogy a Kínába irányuló és az onnét Ausztriába jövő turizmus egyaránt visszaesett. Az utazási irodák törölték kínai útjaikat, már csak azért is, mert a légitársaságok is ezt tették az oda menő járatokkal. A kínai utak egyébként sem voltak népszerűek a bürokratikus akadályok miatt. Például a mind a tíz ujjról készült ujjlenyomattal ellátott vízum előírása.

Apad az életelixír

A kínai turisták elmaradása azért nem jelent túl nagy problémát Graz környékén, mert a téli hónapokban amúgy is kevesen érkeznek az ázsiai országból. Januárban és februárban havi 800 körüli, míg nyáron havi 3000 vendégéjszakát regisztrálnak Stájerországban a kínai turisták részéről – írta az ORF.

A svájci Neue Zürcher Zeitung február 13-án sokkal panaszosabb hangot ütött meg. Szerintük sok szálloda, ékszerüzlet és szórakoztató szolgáltatás számára “életelixírt” jelentettek a kínai turisták a másik alpesi országban. Ami még nagyobb baj, hogy nemcsak a kínaiak maradnak el, a többi turista száma is csökken.

A történelem legnagyobb turistacsoportja?

A kínaiak Luzernben a szálláshelyek 9 százalékát szokták igénybe venni, ezzel harmadikok a svájci belföldi turisták és az amerikaiak után. (Egész Svájcot tekintve azonban a németek a bronzérmesek.) Jelenleg sorba mondják le a kínai csoportok az utakat, az utcákon a szokásosnál kisebb a turistaforgalom. A főszezon május-júniusra esik, ekkorra még elvileg tele vannak a szállások. De inkább az lenne meglepő a lap szerint, ha nem mondanának le ezekből is sokat a következő hónapokban.

A svájciak úgy becsülik, hogy februárban mintegy 50 ezer vendégéjszaka eshet ki a kínaiak elmaradozása miatt, ami 19 millió frank kiesés. (Érdekesség, hogy tavaly egy amerikai kozmetikai cég 12 ezer kínai alkalmazottját küldte el Svájcba jutalomként – ezt azóta is megemlegetik, mint a történelem legnagyobb kínai turistacsoportját.)

Önkéntes karantén

Bécsben a kínai turisták a hetedik helyen álltak tavaly az országok között. Ők 524 ezer vendégéjszakát fizettek a 17,6 millióból – írta egy vendéglátóipari szaklap. Megint másutt arról cikkezik az osztrák sajtó, hogy a kínai éttermek üresek az országban, a kínai vállalkozók, dolgozók így inkább “önkéntes karanténba” vonulnak el, lakásaikba.

(További cikkünk a témában: A koronavírus megroppanthatja az idegenforgalmat)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG