1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Mol Nyrt. 149,7 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, három százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az olajtársaság bevételei tavaly 5527,1 milliárd forintot értek el, ez három százalékos növekedés 2011-hez képest.

A képre kattintva a táblázatot nagyobban is megnyithatja

A tavalyi utolsó negyedévben a nettó profit 7,7 milliárd forint volt a harmadik negyedévi 67,5 milliárd forint után. Az árbevétel 2012 október-decemberben 1.427,5 milliárd forint volt, ez négy százalékkal magasabb mint 2011 azonos időszakában.

A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) 10,2 milliárd forint veszteséget könyvelt el tavaly, üzemi eredménye több mint 42 százalékkal esett vissza 2011-hez képest, bár 2012 utolsó negyedévét 344 millió forint nyereséggel zárta a harmadik negyedévi 5,5 milliárd forintos mínusz után - közölte a vállalat kedden.

A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti, "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült eredmény (EBITDA) 2012-ben 572 milliárd forintot ért el, mindössze hét százalékkal csökkent az előző évhez képest annak ellenére, hogy míg 2011-ben a szíriai termelés még 75 milliárd forinttal járult hozzá az eredményhez, 2012-ben már nem realizáltak bevételt az országból.

Az upstream üzletág visszaesett, a downstream nőtt

Az upstream (kutatás-kitermelés) üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja a szíriai bevételek hiánya miatt 417 milliárd forintra esett vissza, amely az előző évhez képest 14 százalékos csökkenést jelent. Az eredményt a Szírián kívüli termelés 9 százalékos visszaesése is kedvezőtlenül befolyásolta, amely mögött az öregedő kelet-közép-európai és oroszországi mezők természetes visszaesése állt. A jelentés szerint negatívan hatot az eredményre a magyarországi földgázár szabályozás is. Ezeket a hatásokat csak részben tudta ellensúlyozni a realizált szénhidrogén ár 4 százalékos emelkedése és az erősödő dollár.

A downstream (feldolgozás és kereskedelem) üzletág "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja 167 milliárd forintot ért el, amely több mint kétszerese az előző évi eredménynek. A jó teljesítmény mögött a táguló termék árrések, az erősebb dollár, a javuló termékkihozatal, valamint a referencia időszakhoz képest 150 millió dollár megtakarítást eredményező Új Downstream Program intézkedései állnak.

Ezeket a hatásokat részben ellensúlyozta a szűkebb Brent-Ural jegyzésár különbség, a motorüzemanyagok és petrolkémiai termékek iránti csökkenő kereslet, a növekvő energiaköltségek, az intenzívebb karbantartási tevékenység, illetve a petrolkémai üzletág eredményének 20 milliárd forintos visszaesése.

Az eladósodottság csökkent

A Gáz Midstream üzletág EBITDA-jának 29 százalékos csökkenése mögött elsősorban a horvátországi gázkereskedelmi tevékenységen elszenvedett növekvő veszteség áll. A Mol csoport speciális tételek nélküli EBITDA-ja éves alapon 9 százalékkal csökkent, részben annak hatására, hogy a készlet- és devizás átértékelések összességében kedvezőtlenebbül alakultak az év során, mint 2011-ben.

A cégcsoport 455 milliárd forint működési cash-flow-t realizált, mely 22 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Ennek köszönhetően nettó eladósodottság a 2011 végi 28-ról 25 százalékra csökkent.

A pénzügyi műveletek nettó vesztesége 47 milliárd forint volt 2012-ben, amely elsősorban a nettó kamatkiadásokkal magyarázható. Tavaly 43 milliárd forint (nettó befektetés fedezeti instrumentumként kijelölt) hiteleken keletkezett árfolyamnyereséget számoltak el a saját tőkén belül, az átváltási tartalékban.

A beruházások és befektetések értéke 2012-ben 291 milliárd volt, amely 6 százalékos növekedésnek felel meg. A beruházások az upstream szegmensben a kelet-közép-európai régióra, Oroszországra és Irak kurdisztáni régiójára, míg a downstream szegmensben elsősorban a karbantartási munkálatokra irányultak. Az egy részvényre jutó eredmény 2012-ben 1702 forint volt a tavalyi 1769 forint után.

A szíriai bevételek hiány nagy csapás volt a Mol számára

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: 2012-ben a szírai bevételek hiánya nagy csapás volt a Mol számára, ezt ugyanakkor jelentős mértékben tudta ellensúlyozni az eredményekben. Hozzátette, hogy profitabilitás növelése érdekében indították el az Új Downstream Programot, melyet 2013-ban is folytatnak. A Mol csoport 2013-ban a várhatóan lassú európai gazdasági növekedés és a szabályozói környezet szigorodása mellett is igyekszik kiaknázni a csoport előző években lefektetett erős alapjait - mondta Hernádi Zsolt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35950 35950 37190 -0,83% 0 0 16 104 709 070 HUF 2026-03-20 17:05:29
MOL 3916 3880 3940 +2,78% 0 0 10 915 840 100 HUF 2026-03-20 17:08:16
MTELEKOM 2010 2005 2045 0,00% 0 0 3 342 475 165 HUF 2026-03-20 17:05:08
RICHTER 11740 11620 11820 +0,43% 0 0 4 508 189 910 HUF 2026-03-20 17:13:00
OPUS 495 495 509 -0,80% 0 0 647 131 189 HUF 2026-03-20 17:14:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol szárnyalása húzta pluszba a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,13 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 122 107,32 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felmegy a vérnyomása, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 18:22
Megint csúnyán gyengült a magyar fizetőeszköz.  
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 16:01
Mínuszban kezdték a napot az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom húzza felfelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 11:46
A Mol-árfolyam 2,2 százalékkal emelkedett délelőttig, és közelít a 3900 forintos szint felé. 
Részvény / Deviza / Áru Nagy szükségünk van ezekre az elátkozott befektetésekre
Eidenpenz József | 2026. március 20. 09:56
Követték-e az olajcégek az olajár robbanását? Hogyan érdemes profitálni a fekete aranyból? Miért vannak az olajrészvények feketelistán? Hogyan jártak a Mol-részvényesek az olajársokk nyomán? Mely módokon fektethet be most egy kisbefektető?
Részvény / Deviza / Áru Visszafordulhat-e a Richter, tovább emelkedik-e a Mol? Ez várható pénteken a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:43
A Richter csütörtökön lefordult az ellenállási szintről és a 30 napos mozgóátlag sem tudta megtartani, a Mol viszont közeledett az ellenállási szinthez.
Részvény / Deviza / Áru Lendülettel kezdte a napot a forint: mennyibe kerül most a dollár?
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 07:29
Visszatért a dollár-forint árfolyam a 340 alatti szintre péntek reggelre, az euró-forint árfolyam pedig ismét 390-nel kezdődik. Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Az ipari részvények csökkentek a legnagyobb mértékben New York-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 06:27
A Dow Jones 0,44 százalékkal esett vissza, emellett az S&P 500 és a Nasdaq Composite mutatói is csökkentek.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék nap vagy fordulat? Így zárt a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:29
Estére valamennyire magára talált a magyar fizetőeszköz. 
Részvény / Deviza / Áru Az olajár-emelkedés mentette meg a Molt
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:11
Nemzetközi hangulat húzta le a BUX-ot. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG