1p
Elítélte az Európai Bizottság kedden, hogy Argentínában a vezetés úgy döntött: államosítja a jelenleg döntően spanyol kézben lévő YPF olajvállalatot. José Manuel Durao Barroso, az európai uniós végrehajtó testület elnöke egy más témájú brüsszeli sajtótájékoztatón mélységes csalódásának adott hangot a hétfőn bejelentett döntés miatt.
(Fotó: Repsol)

A brüsszeli bizottság szóvivője - szokásos napi sajtótájékoztatóján - bejelentette, hogy az EU lemondta a héten tervezett EU-argentin hivatalos találkozót, amelyre a kétoldalú gazdasági megállapodás keretében intézményesített kapcsolattartás részeként került volna sor. Pia Ahrenkilde Hansen arra figyelmeztetett, hogy a Buenos Aires-i döntés bizonytalanságot teremt, amivel nem segíti a gazdasági kapcsolatokat.

Cristina Kirchner argentin elnök hétfőn személyesen jelentette be, hogy javaslatot tett az ország legnagyobb olaj- és gázipari vállalatának számító YPF államosítására. A terv az, hogy a jelenleg közel 60 százalékban spanyol kézben lévő cég 51 százaléka az állam tulajdonába kerül. Az Európai Bizottság már a döntés meghozatala előtt értésre adta, hogy ebben az ügyben Spanyolországot támogatja. Barroso kedden maga is úgy fogalmazott, hogy azt remélték, az argentin vezetés további egyeztetésig még vár a döntéssel.

(A Repsol Madridban, grafikon: Repsol)

Az uniós végrehajtó testület már korábban sürgette Argentínát, hogy védje meg a területén megvalósított külföldi befektetéseket, és találjon olyan megoldást, amely nem befolyásolja a munkakapcsolatokat az ország uniós partnereivel. Kirchner mindazonáltal a döntést bejelentve elutasította a külföldi nyomást. "Államfő vagyok, nem gengszter" - jelentette ki a Financial Times című brit lap tudósítása szerint.

Az államosítási határozat miatt Spanyolország hazarendelte Buenos Aires-i nagykövetét. Az unióban várhatóan jogi lépéseket is tesznek az argentin döntés ellen. Az YPF és a jelenlegi fő tulajdonos Repsol részvényeinek ára hétfőn és kedden is zuhant a nemzetközi tőzsdéken, kedden a Repsol Madridban Bloomberg szerint 7,5 százalékot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46710 45850 46710 +1,61% 0 0 20 528 581 070 HUF 2026-07-02 17:13:02
MOL 3800 3680 3840 +3,60% 0 0 2 886 291 578 HUF 2026-07-02 17:05:17
MTELEKOM 2660 2626 2684 +1,29% 0 0 575 497 692 HUF 2026-07-02 17:08:43
RICHTER 12110 12060 12350 -0,08% 0 0 1 592 623 820 HUF 2026-07-02 17:13:28
OPUS 365 355 365 +2,82% 0 0 3 973 283 HUF 2026-07-02 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG