A 2001-es argentin válság kitörésekor az ország képtelen volt tartani a peso dollárhoz történő 1:1-hez arányú rögzítését, így a korábban jelentősen felértékelt deviza meredek zuhanásba kezdett.
A válság időszakában a munkanélküliségi ráta 20 százalék fölé ugrott, a megtakarítások értéküket vesztették; öt elnök követte egymást gyors egymásutánban, az országot a tüntetések és a politikusok elleni népharag jellemezte. Az egyik ideiglenes elnök, Eduardo Duhalde kiszámítható monetáris és fiskális politika kialakításával stabilizálta a gazdaságot, ezek az intézkedések Argentínát egy exportvezérelt növekedési pályára állították. Eduardo Duhale-t Néstor Kirchner követte, a jelenlegi elnök pedig a 2010-ben elhunyt Kirchner felesége, Cristina Fernández.
Az argentin gazdaság 2003-2008 közötti bővülése elsődlegesen a peso leértékelődésének, az argentin termékek versenyképességének növekedésének volt köszönhető. Ebben az időszakban növekvő világgazdasági kereslet volt érzékelhető az argentin mezőgazdasági termékek iránt, mindezek mellett a brazíliai boom is sokat segített a gazdaságon. A fellendülésben fontos szerepet játszott a megnövekedett állami szerepvállalás is, amely a kiadások növelésén keresztül élénkítette a gazdaságot.
Magánnyugdíjpénztári vagyon a kiadások fedezésére
2008-ban, amikor a korábban tapasztalt fellendülés megtorpant, a kormányfő költekezésbe kezdett, a multinacionális autógyártóknak hiteleket és támogatásokat biztosított annak érdekében, hogy a vállalatok ne kezdjenek tömeges elbocsátásokba. A belső fogyasztást és a foglalkoztatottságot úgy próbálták növelni, hogy az építőipart és a tartós fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokat erőteljesen támogatták. A megnövekedett kiadásokat a kormány a magánnyugdíjpénztári vagyon államosításából fedezte.
A magánnyugdíjpénztári vagyon azonban nem bizonyult elegendőnek és az argentin elnök, Cristina Fernández arra utasította a jegybankot, hogy a 2010. évben lejáró devizaadósságot a jegybanki devizatartalékokból finanszírozzák.
Az akkori jegybankelnök, Martin Redrado nem volt hajlandó a kormányfő akaratának eleget tenni, és a 48 milliárd dolláros jegybanki tartalékból 6,6 milliárd dollárt felszabadítani annak érdekében, hogy a kormány ebből a pénzből törlessze az adósságait. 2010 elején végül az akkori jegybankelnök távozásra kényszerült.
A jegybanki tartalékok felhasználása a piaci bizalom elvesztésével járt
Az argentin jegybank függetlenségén esett csorba a piaci szereplők már amúgy is gyenge lábakon álló bizalmának elvesztésével járt. A külföldi megítélés romlása mellett a korábbi növekedés feltételei is elpárologtak: a peso már korántsem annyira gyenge, hogy abból az exportvezérelt gazdaságnak komoly versenyképességi előnye származna, a brazil gazdaság a stagnálás jeleit mutatja, kormányzati fiskális ösztönzésre a megnövekedett államadósság miatt már nincs lehetőség, és egy új, a növekedést veszélyeztető tényező is egyre nagyobbra duzzad: az infláció.
A gazdasági válság Argentínára is negatív hatást gyakorolt, a 2010-es év fellendülése azonban a prognózisok szerint nem fog folytatódni, így 2011-ben a reál GDP növekedési üteme várhatóan 7,8 százalék lesz.
A külkereskedelmi többletnek köszönhetően az adóbevételek emelkedni kezdtek, és a tartalékok újra 50 milliárd dolláros szintet értek el, eközben azonban a rejtett költségek, elsősorban az infláció tovább emelkedik. Habár a hivatalos adatok szerint az infláció mindössze 10 százalék körül mozog, nem hivatalos becslések szerint akár a 25 százalékot is elérheti éves szinten - mindezek ellenére a kormány még továbbra is tagadja, hogy az infláció problémát jelentene.
Mindemellett a kormány unortodox gazdaságpolitikája elriasztotta a befektetőket. Ahhoz, hogy az ország a piacokról tudja magát finanszírozni, kiszámítható fiskális és monetáris politikát kellene kialakítani, valamint elengedhetetlen, hogy Argentína az IMF-hez fűződő viharos kapcsolatát is rendezze.
A sajátos iparpolitika sem kedvez a külföldi befektetőknek
A kormány rendhagyó gazdaságpolitikájához tartozik sajátságos iparpolitikája is, mely hitelekkel támogatja az autóipart, azért, hogy azok az országban maradjanak, és ne vigyék át telephelyeiket a szomszédos Brazíliába. A magánvállalkozások hátrányos megkülönböztetése, az árszabályozás és a protekcionista intézkedések hosszú távon fogják kedvezőtlen hatásukat kifejteni, elrettentik a beruházókat és ezáltal csökkentik a gazdaság hatékonyságát. Az intézkedések kedvezőtlen hatása már most is jól látszódik, a gazdaságba jóval kedvesebb külföldi működőtőke áramlik, mint a szomszédos országokba.
2006 óta folyamatosan csökkent a külföldi beruházások nagysága, ellentétben például Chilével vagy Venezuelával. Bár ezek a gazdaságok jóval kisebbek az Argentínáénál, a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika fontos tényező a befektetők körében.
Jelenleg a gazdaság élénkítésére a kormánynak csekély mozgástere van, jelentős kockázatok hordoz a magas infláció, a folyó fizetési mérleg növekvő hiánya, a dollár iránti növekvő kereslet, amely a hazai befektetők menekülését mutatja, valamint a leértékelődés negatív spirálja, amely egy újabb válság irányába mutat.
De jó előre szólnak, úgyhogy fel lehet rá készülni. 
