3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A forint egyre csak erősebb és erősebb, már a 304 forintos határt is áttörte az euró, miközben az angol font egy óriásit zuhant. A részvényeknek nem volt túl jó napjuk, kiéve a magyar papírokat. Az olaj kissé esik, az akvizíció előtt álló CIG Pannónia csak átmenetileg emelkedett nagyobbat.

A szokásos álmos péntekektől eltérően kifejezetten izgalmasra sikerült a tőzsdei hét vége. Mindjárt hajnalban valahol Ázsiában valami vagy valaki – robot vagy kereskedő, még találgatják – teljesen padlóra küldte az angol fontot, 1,20 környékére a dollárral szemben.

Nem sokkal később, valamint a nap folyamán Európában 1,24-1,25 között mozgott, de ez is 1-2 százalék közötti esés, miközben a deviza már a hét többi részében is folyamatosan vesztett értékéből. (A fontról és a brit részvényekről részletesebben itt>>> és itt>>> írtunk.)

Araszol a Telekom

Az USA-ban kijött munkaerő-piaci adat meglepően gyenge volt, kevés új állás jött létre, ennek inkább negatív hatása volt a részvénypiacokra és gyengítette a dollárt. Az európai tőzsdeindexek közül a DAX és a CAC 0,7-0,7 százalékkal esett, az FTSE 100 viszont ugyanennyivel emelkedett (euróban számolva persze az is gyengült). Az USA vezető tőzsdeindexei este hétkor 0,5-0,7 százalékos mínuszban voltak.

Itthon a BUX index még egészen jól megúszta a napot, egy kicsi, 0,1 százalékos emelkedésre is futotta. Csak a Richter ment lefelé, 0,8 százalékkal 5730 forintra, a Mol és az OTP 0,4-0,4 százalékkal drágult 17 400, illetve 7435 forintra. A Magyar Telekom pár napja szépen araszolgat felfelé, amióta az Erste növelte célárát, ma 1,1 százalékkal 461-re erősödött.

A 303 forinthoz közelített az euró

Az olaj sok bizonytalankodás után délután esésre váltott, 1,5 százalék körüli esés után a WTI 49,70, a Brent 51,70 körül jár. Az arany pár centtel tovább esik, az ezüst viszont fél százalékos pluszban van.

A forint is egy sikertörténet, kivéve, ha valakinek sok devizája van. Ma áttörte az euró/forint a 304-es határt is, délelőtt 303,50 körül volt az alja. Estére viszont visszament 304,70-ig.

Keveset ment a CIG Pannónia

A CIG Pannónia délelőtt fel volt függesztve, majd miután bejelentették, hogy megveszi az MKB Biztosítót, jóval magasabban, 179 forinton kezdett. Innét azonban lassan lefelé csorgott a nap végi 172 forintig, ami már csak 1,2 százalék plusz.

A Deutsche Bank hírbe keveredett a sejkkel – a katari uralkodócsalád ugyanis kész tőkét emelni a bankban. Volt a papír mínuszban is, de a végére 0,5 százalékos pluszt hozott össze. Már tegnap is jókorát, 3-4 százalékot esett a Tesla, miután a Goldman Sachs leminősítette, ma folytatta és 200 dollár alá, 197,70-ig süllyedt.

Vették a zöld energiát

Az Equilor reggeli hírlevele szerint nagy volt az érdeklődés az Innogy részvényjegyzésénél, a részvényeket a jegyzési sáv tetején bocsátották ki ma. Az RWE zöldenergiás részlegének IPO-ját nagy várakozások előzték meg, végül 36 eurón állapították meg a kibocsátási árat. Összesen 138,9 millió részvény kerül forgalomba, ami ötmilliárd eurós IPO-t jelent, ilyen nagyméretű kibocsátásra 2000 óta nem volt példa Németországban. A részvény 36,03 eurón zárt.

El se hinnéd, hogy már megint mi volt a legjobb befektetés” címmel feltörekvő piaci részvényalapjaink teljesítményéről itt írtunk a délután folyamán.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44940 44520 45560 -0,11% 0 0 9 279 754 120 HUF 2026-09-04 17:06:09
MOL 4952 4910 5030 -1,45% 0 0 3 675 358 631 HUF 2026-09-04 17:08:25
MTELEKOM 2624 2568 2636 +1,39% 0 0 745 345 608 HUF 2026-09-04 17:06:39
RICHTER 12820 12670 12930 +0,08% 0 0 1 802 754 430 HUF 2026-09-04 17:05:33
OPUS 311 307 320 -1,58% 0 0 11 536 163 HUF 2026-09-04 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Visszajött a klinikai halálból a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 15:09
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Foghatja a fejét Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 08:07
Csökkenéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, ennyibe kerül most az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:16
Péntek reggel óta alig mozdult.
Részvény / Deviza / Áru A telekommunikációs cég mentette meg a napot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:52
Csökkenéssel zárta a pénteki napot a Budapesti Értéktőzsde indexe, a négy nagy papír közül kettő árfolyama alig változott a nyitáshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett a tengerentúlról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 17:06
A Brent kőolaj ára majdnem 2, a földgázé pedig csaknem 1,5 százalékkal esett.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen a hangulat pénteken kora délután a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:13
Csökken a hazai részvényindex
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzta le péntek délelőtt a magyar tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:12
A többi nagy papír erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Semmi sem állíthatja meg a BUX-indexet – irány a 200 ezer pont?
Csahóczi Máté | 2026. szeptember 4. 12:04
Miért szárnyal a BUX, reális-e a 200 ezer pontos szint, és megéri-e most ide befektetni? Ezeket a kérdéseket járja körbe az alábbi cikk, amely a VIG Alapkezelő blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Budapest állva hagyta Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:26
Így nyitottak a tőzsdék Európában.
Részvény / Deviza / Áru Belehúzott a forint, ennyibe kerül péntek reggel egy euró
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 07:54
Jókorát erősödött a forint az éjjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG