3p
Közzétette negyedéves jelentését a Snapchatet üzemeltető Snap. A cég valami egész valószínűtlen összeget bukott, persze részben a papírt őrült módon vásárló befektetők pénzéből. A veszteség nagy része ugyan a cégvezetőknek juttatott részvények értéke, de az üzemi veszteség is nagyobb lett a vártnál, sőt a teljes árbevételnél.

A cég 2,2 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el a negyedévben, ami ötször annyi pénz, mint amennyi árbevételt a vállalat teljes működése során elért. Lássuk be, ez az egyik legextrémebb adat, amivel tőzsdei cégnél valaha is találkozni lehetett. Ennek legnagyobb része, 2 milliárd dollár a kibocsátáskor a cég alkalmazottainak járó részvényjuttatás. Hogy erre miért volt szükség? Semmi nem magyarázza, ez tulajdonképpen a cég kifosztása. A MarketWatch szerint a Facebook és a Twitter kibocsátáskor is volt ilyen, de sokkal kisebb mértékben, sokkal kevésbé terhelte meg a cégeket.

Nagymama.com

Ami a legrosszabb, hogy az összeg nagy része a két ifjú alapítót illette, ami nagyon rossz üzenet egy olyan cégtől, ami még semmit nem tudott felmutatni, de teljesen éretlenül tőzsdére megy. Az tűnne korrektnek, hogy akkor kaszálnak az ötletgazdák, ha már szépen működik és nyereséges a cég, és már a részvényesek is profitálhatnak. Hogy egyáltalán miért lehetett ezt megetetni a befektetőkkel? Mert 8 éve emelkedő piac van, ilyenkor mindent megvesznek, amit látnak, főleg az új kibocsátásokat, pláne abban az iparágban, ahol épp a legnagyobb sikertörténetek vannak. Ahogy a 17 évvel ezelőtt dotcom lufiban mondták: elég, ha valaki a nagymamája után odaírja, hogy .com, és a nénit a tőzsdére viszi, már járulhat is a kasszához.

A cég árbevétele mindössze 150 millió dollár volt a negyedévben, de ezt el is vitte az említett rendkívüli tétel feletti működési veszteség, ami 188 millió dollár volt. A cég nem adott előrejelzést, hogy mi várható az év további részében, így a részvényesek elég bizonytalanul érezhetik magukat. Ezt az is mutatja, hogy a tegnapi záráskor még 23 dollárt érő részvény a zárás utáni nem hivatalos kereskedésben 18 dolláron cserélt gazdát, még épp a kibocsátási ár fölött.

Túlárazott volt

Már a kibocsátáskor nyilvánvaló volt, hogy a papír rendkívül túlárazottan kerül a piacra, de ez a részvény jegyzőit nem izgatta: tudták, hogy akkora mánia van a piacon, hogy a jegyzett papírokat biztos el tudják adni nagy nyerőben a tőzsdén. Ez így is volt: a 17 dolláron jegyzett papírokat rögtön nyitáskor 24 dolláron rá lehetett sózni azokra a madarakra, akik úgy gondolták, bármilyen áron meg kell venni a papírt. 1-2 napig ennél feljebb is volt az ár, aztán jött a kijózanodás.

Kétségkívül a túljegyzés olyan nagy volt, hogy aki meg is kapta részvényeit, 50 százalék helyett csak 5-öt keresett vele, hisz csak pénze tizedéért kapott részvényeket. Persze ez sem rossz a kamatmentes ínséges időkben, gyors 5 százalék elenyésző kockázattal. Aki azonban a tőzsdén vett az első napokban, jóval nagyobb bukóra számíthat.

Shortosok is vannak

A helyzetet színesíti, hogy az ésszerűen gondolkozó túloldal is megjelent, és shortolni kezdte a papírokat, így igen nagy shortállomány alakult ki. Nem kizárt, hogy az ő zárásaik ma felhajtják a nap elején alacsonyan nyitó részvényt, így a részvényeseknek lesz egy remek lehetőségük, hogy kiszálljanak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45670 45360 46250 -0,93% 45660 45670 3 911 314 930 HUF 2026-07-22 14:01:06
MOL 4322 4298 4346 -0,14% 4322 4330 739 489 006 HUF 2026-07-22 14:00:29
MTELEKOM 2660 2650 2678 -0,15% 2654 2660 142 414 126 HUF 2026-07-22 14:00:37
RICHTER 11730 11650 11870 -0,42% 11720 11730 599 834 330 HUF 2026-07-22 14:01:17
OPUS 360 358 366 +0,42% 360 366 4 493 189 HUF 2026-07-22 14:00:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG