2p
A BUX és az OTP esett ma egy kicsit, de előtte a bankpapír még beállított egy új rekordot napon belül. A forint csak erősödik és erősödik, kérdés, mit lép erre jövő héten az MNB. Száguldott a német autóipar.

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról rossz hír vagy pletyka érkezett, felmerült, hogy a kínaiak visszautasíthatnak néhány követelést. Ez megakasztotta ma a részvénypiacok ígéretesen induló emelkedését, de teljesen nem nullázta le. A piacok egyébként a Fed kétnapos tanácskozására figyelnek.

A német DAX index 11, százalékkal száguldott, főleg az autógyárak húzták. A Fiat öt, a Porsche négy, a Daimler és a Volkswagen bő három százalékkal ment fel, a bankrészvények nagyobb része viszont esett Európában. A francia és brit indexek csak 0,2-0,3 százalékkal emelkedtek. Az USA-ban a tőzsdeindexek 0,2-0,4 százalékos pluszban vannak.

A BÉT-en a BUX index és az OTP egyaránt 0,2 százalékkal csökkent, a bankrészvény 12 800 forinton pihen. A napi maximum azonban 12 970 volt, ami új történelmi rekord. A Mol 0,2 százalékkal felfelé (3350-re), a Richter 1,2 százalékkal lefelé mozdult el (5305).

További árfolyamok itt láthatók

“Nem pihen a forint, a mai reggelt már 313,8 forinton kezdi az EUR/HUF árfolyam” – írta az Erste Befektetési. “Technikailag 310 forintig nincs érdemi akadálya a további forinterősödésnek, így egyre izgalmasabbnak ígérkezik a Magyar Nemzeti Bank jövő keddi kamatdöntő ülése, ahol valószínűleg el akarnák kerülni azt, hogy tovább erősödjön a magyar fizetőeszköz” – tették hozzá. Este már csak 313,10 volt az árfolyam.

Egyszerre emelkedett a fejlett piaci állampapírok hozama és a nemesfémek árfolyama, ez ritka együttállás. A dollár eközben gyengült. A bitcoin árfolyama, amely hosszú ideje küzd a 4000 dolláros szint megtartásával, ma 4100 fölé ért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41980 41500 42160 +0,60% 41970 41980 3 726 179 530 HUF 2026-04-28 12:39:16
MOL 4082 4050 4120 +0,99% 4082 4086 509 691 268 HUF 2026-04-28 12:41:59
MTELEKOM 2500 2500 2520 +0,16% 2500 2502 200 136 142 HUF 2026-04-28 12:40:26
RICHTER 12890 12870 13080 -1,00% 12880 12900 412 122 450 HUF 2026-04-28 12:43:21
OPUS 287 271 298 -4,01% 285 287 218 326 635 HUF 2026-04-28 12:42:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG