3p
A nemzetközi piacokon pánikhangulat alakult ki, a háttérben a terjedő koronavírusos betegség áll. Az európai tőzsdéken volt, ahol 3 százalékos zuhanást láthattunk, ehhez képest a magyar piac kisebb veszteséggel úszta meg a napot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 586,80 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 43 929,17 ponton zárt hétfőn. Ez ugyan jelentős visszaesés, mégis sokkal kisebb, mint amekkora zuhanást a nyugat-európai börzék elszenvedtek. A német, a francia és az angol piacon is 2,5 százalékos volt késő délután a zuhanás mértéke.

Az OTP 1,83 százalékkal esett és 14470-en zárt, hasonló mértékben gyengült a Mol is, amely 2662 forinton fejezte be a napot. A Richter minimálisan gyengült, 6560 lett, míg a Telekom a trenddel ellentétben 0,3 százalékkal erősödött, és 457 forinton zárt. A magyar tőzsdén egyébként az árak esése ellenére nem volt igazi pánikhangulat, amit az átlag alatti forgalom is alátámaszt.

A globális esés háttérben egyértelműen a tovább terjedő koronavírus áll a szakértők szerint, ez visszatükröződött abban is, hogy az idegenforgalommal kapcsolatos vállalatok papírjai voltak a nap legnagyobb vesztesei. Így a légitársaságok, utazási irodák, de még a kaszinók is tetemes mínuszokat mutattak hétfőn.

Rekordszintre gyengült a forint is

Nem volt jó napja a magyar fizetőeszköznek sem, amely rekordmélységbe jutott az euróval szemben. A forintot a délutáni devizaswap tender előtt rángatták meg erősebben. Egy héttel korábban a jegybank nem fogadott be ajánlatokat, ma viszont ismét meghirdették a tendert. Arra a hírre, hogy a kibocsátási mennyiséget túljegyezve szerettek volna a piaci résztvevők devizacserét végrehajtani, a forint nagyot esett, később, az eredmények kihirdetése után viszont korrigált.



A teljes lejáró állománynál 50 milliárd forinttal kisebb összegben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás így 50 milliárd forinttal, 2185 milliárd forintra csökken. Az MNB a múlt héten már csökkentette 38 milliárd forinttal a bankrendszeri többletlikviditást.

Az MNB közleményében felidézi: a monetáris tanács 2019. december 17-én változatlanul legalább 300-500 milliárd forintban határozta meg a 2020 első negyedévére megcélzott átlagos kiszorítandó likviditás nagyságát, és rögzítette, hogy a jegybanki swapeszközök állományát a megcélzott kiszorítási hatás figyelembevételével határozza meg. Az MNB mind korábbi közleményeiben, mind kapcsolódó szakmai kommunikációjában jelezte, hogy kész az FX-swap eszköz állományát rugalmasan alakítani annak érdekében, hogy a kamattranszmisszió a monetáris tanács döntésének megfelelően alakuljon. Mindez azt is jelenti, hogy az MNB a jegybanki swapeszközt a megcélzott kiszorítási hatás elérése érdekében az autonóm likviditási hatások ellentételezésére használja, így önmagában a swapállomány változása monetáris politikai szempontból nem értelmezhető - hangsúlyozta ezúttal is a jegybank.

A mélypontot jelentő 338,825-köz képest a forint napon belül erősödött, de a 337,50 körüli szint, ahol 5 óra körül forgott, is számottevő gyengüléssel ér fel a pénteki naphoz képest. Kérdés, hogy a keddi MNB kamatdöntő ülés közleményében lesz-e olyan új információ, ami a befektetők pesszimizmusát javítani tudja, arra ugyanis aligha lehet számítani, hogy a kamatokhoz nyúlna a magyar jegybank.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 0 0 28 641 082 920 HUF 2026-04-09 17:14:51
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 827 442 398 HUF 2026-04-09 17:08:15
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 0 1 400 673 936 HUF 2026-04-09 17:14:19
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 0 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 0 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG