3p
A tőzsdéken, mindenekelőtt Amerikában kiújult az októberi trend, zuhannak főleg a technológiai részvények. A hazai börzén kisebb mértékű az esés, ellenben a kriptodevizák teljesen összeomlottak, miután a bitcoin letörte az árat hónapokig 6000 dolláron tartó támaszt.

Az októberi részvénypiaci összeomlás után úgy tűnt, hogy magához tér a piac, november elején a különösen fontos 200 napos mozgóátlag fölé emelkedtek a jelentősebb amerikai indexek. A jó hangulat azonban csak rövid ideig tartott, két hete újra lefelé indultak az árak, a fontos szint ismét elesett, és Nasdaq Composite index máris a múlt havi mélyponton, 7028 ponton van.

Nasdaq Composite index

A részvények közül az Amazon érte el az októberi mélypontot 1512 dolláron, ami a 2050 dolláros tetőzéshez képest 26 százalékos értékvesztés. Az Apple 4 százalékkal 185 dollárig esett, a Facebook 6 százalékkal 131 dollárig (215 volt a teteje, 40 százalékos esés).

A technológiai, internetes részvényekben fújódott lufi így úgy tűnik, kipukkadóban van, kevés esélyt adunk annak, hogy innen újra csúcsra tudnának emelkedni ezek a részvények a közeljövőben, inkább kialakulnak a fundamentálisan sokkal reálisabb árak.

Facebook

Ázsiában a kínai piacok vezették az esést bő 2 százalékkal, Európában is egy százalék fölötti mínuszban a főbb indexek, a BUX még viszonylag jól tartja magát, 0,6 százalékot gyengül 39 080 pontig.

Az OTP egy százalékkal van lejjebb 11 330 forinton, a Mol 0,6 százalékkal 3078 forinton, a Telekom egy százalékkal gyengül 423,5 forintig. A Richter tartja magát 5320 forinton, a tegnap szárnyaló Opus 2 százalékkal gyengül 560 forintig.

A pár nappal ezelőtti letörés után most teljesen összeomlott a kriptodevizák piaca, élen a bitcoinnal. A legelső és legnagyobb kriptodeviza nagyon sokáig volt a 6000 dolláros támasz körül, sejteni lehetett, hogy ha letöri azt, nagyot fog zuhanni. Ez most megtörtént: az ár 4500 dollár, és az utána következő nagyobb kriptopénzek is 15-25 százalékkal gyengülnek, a Bitcoin Cash egy nap alatt 44 százalékkal került lejjebb.

Bitcoin: tankönyvi letörés

Az összes kriptodeviza teljes piaci összértéke 147 milliárd dollárra csökkent, míg egy hete még 200 milliárd fölött volt, a mánia csúcsán pedig a 800 milliárdot is elérte. Úgy tűnik, eljött a teljes kijózanodás ideje, a befektetők felismerték, hogy fundamentális, belső érték nélkül nem lehet tartósan magas értéke semmilyen instrumentumnak. Biztos lesznek még nagy árfolyam kilengések, de azon se csodálkozzunk, ha teljesen elértéktelenednek ezek az eszközök.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43180 42890 43400 +1,22% 43180 43200 6 601 514 260 HUF 2026-11-05 13:40:01
MOL 4990 4954 5090 -2,16% 4992 4994 2 897 050 022 HUF 2026-11-05 13:40:50
MTELEKOM 2920 2872 2938 0,00% 2914 2920 738 331 330 HUF 2026-11-05 13:37:21
RICHTER 12990 12850 12990 +0,70% 12980 12990 307 312 220 HUF 2026-11-05 13:38:10
OPUS 208 208 214 -3,26% 208 211 12 418 903 HUF 2026-11-05 13:19:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG