3p
Az Aegon Befektetési Alapkezelő értékelése szerint a lengyel magán-nyugdíjpénztárak átalakítására vonatkozó, nyár elején publikált három lehetőség közül a tőkepiacok szempontjából a negatívabb szcenáriót választotta a lengyel kormány, amikor bejelentette a magánnyugdíjak részbeni államosítását.
Pálfi György

Az Aegon Alapkezelő portfóliómenedzsere, Pálfi György szerint az átalakítások a lengyel részvénypiac további áreséséhez vezethetnek - közölte a Privátbankárral az Aegon Alapkezelő. Már az elmúlt 24 órában tapasztalt több mint 9 százalékos esés után is erre lehet következtetni.

Fokozatosan kerül a vagyon az állami rendszerbe

A magán-nyugdíjpénztárak körülbelül 120 milliárd lengyel zloty értékű államkötvény-portfóliója teljes egészében az államhoz kerül, ami körülbelül 7-8 százalékponttal csökkenti az államadósságot. A törvény életbe lépése után, várhatóan év vége felé a pénztártagoknak három hónapjuk lesz nyilatkozni arról, hogy maradnak-e a pénztárban (tehát a passzív tagok az állami rendszerbe kerülnek vissza).

A részvényállomány továbbra is a pénztáraknál marad. A megmaradó, illetve a későbbiekben akár bővülő részvényvagyont továbbra is a pénztárak kezelik, azonban jóval alacsonyabb vagyonkezelési díj felszámítása mellett. A 10 évvel a nyugdíjba lépés előtt álló tagok vagyona fokozatosan visszakerül az állami rendszerbe, a kifizetések onnan történnek majd. A pénztárak ezentúl állampapírt nem vehetnek, azonban vállalati kötvényt, EU kötvényeket igen, míg a külföldi részvények maximális arányát 30%-ra növelhetik.

Várhatóan csak minden negyedik tag marad

Az Aegon Befektetési Alapkezelő (mely a lengyel piac mellett a globális cégcsoport közép-kelet-európai régiós vagyonkezelési központjaként magyar, cseh, szlovák, román és török vagyont is kezel mintegy 5,2 milliárd euró értékben, melyből 582 milliárd forint áll közvetlen kezelése alatt) a lengyel kormány intézkedése után megvizsgálta, hogy milyen hatásokkal járhat rövid- és hosszútávon a magánnyugdíjak részbeni államosítása.

Pálfi György portfóliómenedzser szerint mostanáig a körülbelül 10 milliárd zloty éves beáramlás jelentős vételi erőt jelentett a lengyel részvénypiacon, ez most megszűnhet, így a lengyel részvénypiaci prémium tovább csökkenhet. A tagok 20-25% választhatja a magánpénztárakat, ami azt jelenti, hogy nettó pénzkiáramlás lesz a pénztáraknál a következő években.

A sok kisebb kapitalizációjú részvény túlértékeltté vált az elmúlt években a lengyel tőzsdén. Sok esetben a közkézhányad 50-60%-át a pénztárak birtokolják. Ezek a részvények rendkívül sérülékenyekké váltak, ezek esetében nagyobb korrekció indulhat meg. (Például: Bogdanka, bányaipari cég; Amrest, gyorséttermek; GTC, ingatlan; Group Kety, alumíniumgyártó). Bár az államadósság csökkenése kedvezhet a lengyel kötvénypiacnak, a pénztári stabil kereslet eltűnése (kb. 22%-a a piacnak), valamint a külföldiek piaci arányának növekedése negatív reakciót válthat ki - áll az elemzésben.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény Túlélés a pénzügyi bizalmatlanság viharaiban
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 5. 12:00
Újabb és újabb válságba kerül Európa, mely a kis-és középvállalatokat sem kíméli.
Részvény Újraéled a legendás márka: ez lesz a következő telefonod?
Privátbankár.hu | 2016. május 18. 16:00
A Microsoft megszabadult a Nokiától, amely önálló androidos telefonokkal és tabletekkel rukkol majd elő a Foxconn segítségével.
Részvény Téged is átvert a Fortress? Irány a rendőrség!
Privátbankár.hu | 2016. február 17. 16:12
A befektetési csalással vádolt Fortress Holdings LLC minden magyarországi károsultja, aki a hatóság felé feljelentést tett, megtekintheti a nyomozás őt érintő iratait.
Részvény Álmos, de jó kedélyű tavaszi nap volt a mai a BUX történetében
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 102,42 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22 077,64 ponton zárt szerdán.
Részvény Macedón leányvállalat után kap osztalékot a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2015. április 15. 16:43
A MakTel a mai napon közgyűlést tartott, amelyen 2,26 milliárd macedón dénár osztalék kifizetéséről határozott.
Részvény A görögök meglökhetik a magyar papírokat
Privátbankár.hu | 2015. február 23. 09:29
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Részvény A görög tárgyalások irányítják az utolsó kereskedési napot
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:06
Görögország továbbra sem veszíti el a piaci megfigyelők fókuszát a hét utolsó kereskedési napján. A kiéleződő ellentétek befolyásolhatják a tőzsdét.
Részvény 5 millió dollárt ad a Richter a nőgyógyászatra
Privátbankár.hu | 2015. február 19. 08:46
Az Evestra Inc. nőgyógyászati készítményeken dolgozik Texasban. A Richter Gedeon Nyrt. most ötmillió dollárt adott a fejlesztésekre.
Részvény Nyugodt reggelre számítanak az elemzők az európai piacokon
Privátbankár.hu | 2015. január 27. 09:30
Megszűnt a görög parlamenti választás eredményének hatása a piacokon, az indexek emelkedésre számítanak legtöbben a reggeli órákban.
Részvény Egy bankcsőd is borzolta a kedélyeket a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2014. december 9. 17:56
Pocsék nemzetközi hangulatban estek a vezető részvények Budapesten. A CIG megszenvedi a Széchenyi Bank bedőlését: szép pénzt bukhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG