3p
Erős becslést tett közzé az OTP: a csoknak köszönhetően megduplázódhat a 3 vagy több gyereket nevelő családok száma. Budapest nagyon alulreprezentált az érdeklődők körében, a legtöbben Észak-Magyarországon szeretnének 10+10 millió forintot szerezni az államtól az otthonteremtéshez.
MTI Fotó: Varga György

Nem a budapestieket mozgatta meg a 10+10 millió

Az új csok-szabályozás megmozgatta az érdeklődőket, január óta 14 ezren keresték fel azért az OTP-fiókokat, hogy érdeklődjenek a csok szabályairól - mondta a bank igazgatója. Kormos Zoltán elmondta: az érdeklődők közül 3400-an kifejezetten a 3 gyerekeseknek szóló 10+10 millió forintos konstrukció miatt keresték meg az OTP-fiókokat.

Az ezen megoldás után érdeklődők száma szerint Budapest messze alulprezentált, Észak-Kelet-Magyarországról regisztrálták az érdeklődők 35 százalékát, az Észak-Dunántúl 20, a Dél-Dunántúl 18, a Dél-Alföld 16 százalékos hányadot képvisel, Budapestről 12 százalék volt az érdeklődők aránya.

Az igazgató közölte: ez év januártól eddig 700 igénylő adott be csok-kérelmet. A 10+10 millió forintos - azaz hitellel növelt - megoldást eddig 20-an igényelték, míg 40 szerződő áfa-visszaigénylésre szerződött.

Újdonságok szerda óta

Múlt hét szerda óta két új rendelet szabályozza a csokot, a kérelmek folyamatosan érkeznek, azonban nincs a piacon lévő, megfelelő új lakás. Elmondta: az egyik legfontosabb újítás, hogy folyamatban lévő, új lakás-építések után is igényelhető a csok, ehhez 70 százalékos készültségi fokra van szükség.

Kiemelte: lényeges szigorítás azonban, hogy az áfa-visszatérítésnél csak a 2015. január 1. utáni dátumú számlák mutathatók be. Az előző szabályokhoz képest viszont könnyítettek az összkomfort megfogalmazásában, és mostantól zártkerten és külterületen is lehet építkezni.

A nagycsaládok országa leszünk a csok miatt?

Kormos Zoltán elmondta: idén az OTP 20 ezer kérelmet vár, átlagosan 1,5 millió forint értékben, így országosan 40 ezer kérelem érkezhet be a bankokhoz. Ebből az új lakás utáni kérelmek 10-20 százalékot tehetnek ki, a 10+10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.

Kormos Zoltán kiemelte: a mostani demográfiai adatok szerint a családok 8 százaléka 3 vagy több gyermekes. A csok révén azonban a bank becslése szerint 15 százalékra nőhet az ilyen családok aránya - fűzte hozzá.

A régi szabályok szerinti csok-igénylések fele egyébként az OTP-hez futott be >>

Hány gyerek után, mennyi jár? Mikor kell visszafizetni a pénzt? Új vagy régi? Összeszedtünk mindent, amit az új lakástámogatásról tudni kell >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
Személyes pénzügyek Akár egymilliós tiszta nyereség fél év alatt: hatalmasat kaszáltak a magánnyugdíjpénztári tagok
Herman Bernadett | 2026. július 8. 05:41
Mindössze 50 ezer körüli tagság maradt a magánnyugdíjpénztárakban, ők viszont nagyon jól jártak az idén. A részvénypiacok szárnyalása és az alacsony infláció miatt a tagok többségének több százezer, sokaknak akár egymillió forintnyi tiszta reálhozammal gyarapodott az egyéni számlája mindössze hat hónap alatt. Ha most visszalépnének a tb-be, ezt is zsebre tehetnék.
Személyes pénzügyek Bemondták a svájciak: veszettül hízik a dúsgazdagok vagyona
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 11:11
Rég láttak utoljára ehhez foghatót.
Személyes pénzügyek Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:03
Súlyos forintok múlnak majd a kormány következő lépésén a pénzügyminiszter szerint.
Személyes pénzügyek Kiderült: itt a fontos júliusi időpont a nyugdíj kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 10:44
Fény derült a pontos dátumra, ami minden érintettet érdekel ebben a hónapban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG