7p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Első alkalommal lett a világ leggazdagabb labdarúgó klubja a Barcelona, amely a legnagyobb hazai riválisát, a Real Madridot előzte meg a Deloitte rangsorában. A listát az öt nagy bajnokság csapatai uralják.
Messi kultusza óriási pénzeket hoz a Barca számára (EPA/BIEL ALINO)

Ugyan a tavalyi idényben is megnyerte a La Liga, vagyis a spanyol bajnokság küzdelmeit az FC Barcelona, de a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában már kevésbé volt átütő a Lionel Messi vezette társulat. Úgy tűnik azonban, ha a tradíciók és a sztárok erős értékesítési (merchandise) stratégiával kapnak hátszelet, akkor az is sokat tud dobni egy klub bevételein. Az FC Barcelona pedig az utóbbi időben sokat erősített ezen a területen, ennek is köszönhetik a katalánok, hogy történetük során először lettek a világ leggazdagabb futballklubja a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég tanulmánya szerint.

A lista élén az utóbbi években rendre a Barca ősi riválisa, a Real Madrid végzett, most viszont a Messi, Griezmann és Suárez fémjelezte csapat élre tört, miután a katalánok 840,8 millió eurós bevétellel zárták a 2018-19-es idényt, ami 150 milliós növekedést jelent az előző szezonhoz képest. A mostani bevételnövekedés egyébként kifejezetten nagy ugrást jelent, a top 10-be tartozó csapatok nagyon ritkán tudják ilyen mértékben növelni a forgalmukat. Korábban egyébként még egy csapatnak sem sikerült áttörni a 800 millió eurós szintet. Nem csak a Barca, de a többi nagy klub is tudta növelni a bevételeit, a 20 leggazdagabb csapat az egy évvel korábbi 8,3 milliárd euró bevétel után ezúttal 9,3 milliárd realizáltak.

A Real Madrid 757,3 milliós költségvetéssel került a lista második helyére, majd az angol kontinges következett, hiszen három szigetországi csapat, a Manchester United (711,5 millió euró), a Manchester City (610 millió), a Liverpool (604 millió), a Tottenham Hotspur (521 millió) és a Chelesa (513 millió) is bekerült az első kilenc legtehetősebb csapata közé, ahol rajtuk kívül a Bayern München (660,1 millió) és a Paris Saint-Germain (635 millió) található. A top 10-be a leggazdagabb olasz csapat, a Juventus (459 millió) fér még be. A Tottenham előkelő helyezésével ők lettek a leggazdagabb londoni klub, amelyre korábban szintén nem volt példa, hiszen a városi riválisok között található a Chelesa és az Arsenal, utóbbi egyébként most először szorult ki a leggazdagabb 10 csapatból, igaz nem zuhantak nagyot, hiszen a 11. helyre kerültek. A Tottenhamnél kicsit elidőzve, megemlíthetjük, hogy esetükben a kiugró Bajnokok Ligája szereplés is segített, hiszen amellett, hogy extra pénzhez juttatta Harry Kane társaságát, a reflektorfényt is rájuk irányította.


A húsz leggazdagabb futballklub rangsorában két új név található: a francia Olympique Lyon a 17., az olasz SSC Napoli pedig a huszadik. A francia "kiscsapat" hatalmas ugrást hajtott végre, hiszen egy évvel korábban 11 hellyel hátrébb rangsorolták őket. Az első 20-ban egyébként két német csapat került be, az egyik az utóbbi időben nagyon jó tranzakciókat végrehajtó, és a nemzetközi porondon is javulást mutató Borussia Dortmund, míg a másik a német piacon nagy rajongótáborral rendelkező, de a BL-ben például rendre csak epizódszerepig jutó Schalke 04.

A top 20 csapatból a legnagyobb számban a Premier League csapatai képviseltetik magukat (8 gárda). Az angolok mellett négy olasz (Juventus, Inter, AS Roma, Napoli), az említett három német és három spanyol csapatot (a két gigász mellett az Atlético Madrid) is találunk. A legalacsonyabb számban a franciák vannak ott, akiket két gárda képvisel. Az első harmincat tekintve csak négy együttes van, amelyik nem az öt legnagyobb bajnokságból (angol, francia, német, olasz, spanyol) került ki: a holland Ajax Amsterdam (23.), a portugál Benfica (24.), az orosz Zenit (28.) és a portugál FC Porto (29.).

Ugyan a tavalyi idényben is megnyerte a La Liga, vagyis a spanyol bajnokság küzdelmeit az FC Barcelona, de a nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában már kevésbé volt átütő a Lionel Messi vezette társulat. Úgy tűnik azonban, ha a tradíciók és a sztárok erős értékesítési (merchandise) stratégiával kapnak hátszelet, akkor az is sokat tud dobni egy klub bevételein. Az FC Barcelona pedig az utóbbi időben sokat erősített ezen a területen, ennek is köszönhetik a katalánok, hogy történetük során először lettek a világ leggazdagabb futballklubja a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég tanulmánya szerint.

A lista élén az utóbbi években rendre a Barca ősi riválisa, a Real Madrid végzett, most viszont a Messi, Griezmann és Suárez fémjelezte csapat élre tört, miután a katalánok 840,8 millió eurós bevétellel zárták a 2018-19-es idényt, ami 150 milliós növekedést jelent az előző szezonhoz képest. A mostani bevételnövekedés egyébként kifejezetten nagy ugrást jelent, a top 10-be tartozó csapatok nagyon ritkán tudják ilyen mértékben növelni a forgalmukat. Korábban egyébként még egy csapatnak sem sikerült áttörni a 800 millió eurós szintet. Nem csak a Barca, de a többi nagy klub is tudta növelni a bevételeit, a 20 leggazdagabb csapat az egy évvel korábbi 8,3 milliárd euró bevétel után ezúttal 9,3 milliárd realizáltak.

A Real Madrid 757,3 milliós költségvetéssel került a lista második helyére, majd az angol kontinges következett, hiszen három szigetországi csapat, a Manchester United (711,5 millió euró), a Manchester City (610 millió), a Liverpool (604 millió), a Tottenham Hotspur (521 millió) és a Chelesa (513 millió) is bekerült az első kilenc legtehetősebb csapata közé, ahol rajtuk kívül a Bayern München (660,1 millió) és a Paris Saint-Germain (635 millió) található. A top 10-be a leggazdagabb olasz csapat, a Juventus (459 millió) fér még be. A Tottenham előkelő helyezésével ők lettek a leggazdagabb londoni klub, amelyre korábban szintén nem volt példa, hiszen a városi riválisok között található a Chelesa és az Arsenal, utóbbi egyébként most először szorult ki a leggazdagabb 10 csapatból, igaz nem zuhantak nagyot, hiszen a 11. helyre kerültek. A Tottenhamnél kicsit elidőzve, megemlíthetjük, hogy esetükben a kiugró Bajnokok Ligája szereplés is segített, hiszen amellett, hogy extra pénzhez juttatta Harry Kane társaságát, a reflektorfényt is rájuk irányította.

A húsz leggazdagabb futballklub rangsorában két új név található: a francia Olympique Lyon a 17., az olasz SSC Napoli pedig a huszadik. A francia „kiscsapat” hatalmas ugrást hajtott végre, hiszen egy évvel korábban 11 hellyel hátrébb rangsorolták őket. Az első 20-ban egyébként két német csapat került be, az egyik az utóbbi időben nagyon jó tranzakciókat végrehajtó, és a nemzetközi porondon is javulást mutató Borussia Dortmund, míg a másik a német piacon nagy rajongótáborral rendelkező, de a BL-ben például rendre csak epizódszerepig jutó Schalke 04.

A top 20 csapatból a legnagyobb számban a Premier League csapatai képviseltetik magukat (8 gárda). Az angolok mellett négy olasz (Juventus, Inter, AS Roma, Napoli), az említett három német és három spanyol csapatot (a két gigász mellett az Atlético Madrid) is találunk. A legalacsonyabb számban a franciák vannak ott, akiket két gárda képvisel. Az első harmincat tekintve csak négy együttes van, amelyik nem az öt legnagyobb bajnokságból (angol, francia, német, olasz, spanyol) került ki: a holland Ajax Amsterdam (23.), a portugál Benfica (24.), az orosz Zenit (28.) és a portugál FC Porto (29.).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
Személyes pénzügyek Erdőtűz a nyaralás közelében: mikor véd és mikor nem az utasbiztosítás?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 2. 05:54
Európa kedvelt nyári úti céljai közül több helyszínen is súlyos erdőtüzek pusztítanak, több ezer embert kellett evakuálni az üdülőövezetekből is. A hőhullámok és a tartós szárazság miatt a jelenség egyre inkább a nyári szezon visszatérő velejárója, főleg Dél-Európában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG