Aki családtagjai mellett szeretne utazni, nem akar a gép hátsó felében ülni, vagy éppen hosszabb lába miatt van szüksége extra helyre a repülőgépen, november 27-től saját maga jelölheti ki ülőhelyét az easyJet összes járatán.
A helyfoglalás díja az extra lábhosszú ülésekért plusz 12 Font (4300 Forint), az elől lévő ülésekért 8 Font (2900 Forint), minden más választott hely pedig 3 Font (1100 Forint) lesz.
Nem lesz kötelező a helyjegyváltás, továbbra is lehetséges a térítésmentes ülés választás, mely során a társaság a check-in folyamat alatt osztja be az ülőhelyeket egy algoritmus alapján, mely lehetőség szerint egymás mellé teszi azokat, akik együtt vásároltak jegyet.
Az áprilisban kezdődő tesztelés óta több mint 2 millióan utaztak így 12 500 járaton. 70 százalékuk szerint az új rendszer jobb, mint az easyJet-en eddig alkalmazott foglalási mód.
Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!
Mától minden easyJet járaton elérhetővé vált az ülőhelyfoglalás, amely lényege, hogy az utasoknak repülés előtt lehetőségük van kiválasztani, hol szeretnének ülni a gépen.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
17 perce
-
Hollandia remek napot szerzett Elon Musk-nak
körülbelül 1 órája
-
Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
2 órája
-
Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
2 órája
-
A forint is a kormányváltásra apellál?
3 órája
-
Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
3 órája
-
A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
4 órája
Mfor.hu Top24
- A forint már leszavazott: a Tiszára
- A legolcsóbb benzin Európában? Hát nem!
- „Ókovács Szilveszternek vennie kéne a sátorfáját” – írják a szakszervezetek
- Az Európai Unió azonnal nyomás alá helyezheti az új magyar kormányt
- Ennyi pénz áramlott az Orbán-kormány 16 éve alatt a felcsúti fociba
- Talán az utolsó interjúját adta Orbán Viktor a választások előtt
- Hann Endre még határozottabbá vált a Medián méréseiben
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt? 2026. április 8. 19:33
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Vállalat
Hollandia remek napot szerzett Elon Musk-nak
Hollandia engedélyezte a Tesla felügyelt önvezető szoftverének alkalmazását
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Bajba kerülhet, akinek már van jegye egy Ryanair-járatra
15:24
-
Régóta várt remek hírt kapott Elon Musk
14:46
-
Bombaformában várja a forint a vasárnapi választásokat
13:17
-
Rekordot döntött a lakáshitel-törlesztés egészségpénztári forrásból
12:01
-
Nagy változás jön Ausztriában, a magyar turistákat is érinti
11:17
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Egerbe is ellátogat Orbán Viktor a választás előtti napon
15:04
-
Harminchárom kortárs mű érkezik az egri várba
09:11
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2026. április 11. 08:40
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
2026. április 11. 09:01
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00
-
Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
2026. április 11. 14:16
A brit kormány felfüggesztette a legnagyobb brit-amerikai támaszpontot érintő megállapodás végrehajtását. 


