2p
Ha minden igaz, a kormány embereinek már a jobboldali mérsékelt média is túl kritikus.

Mi is megírtuk, hogy Mandiner Press néven céget jegyeztetett be a sajtóban főként Habony Árpád hitelezőjeként elhíresült Tombor András. A portál szerint az üzletember ezzel közelebb került a Mandiner bekebelezéséhez. A Kettős Mércéhez eljutott információk szerint az átvételre már június elsején sor kerülhet.

Tombor érdeklődése a Mandiner iránt nem újkeletű, az Átlátszó már 2015-ben is cikkezett arról, hogy Tombor bevásárolná magát a Mandiner kiadójába, de akkor az átvételről szóló híresztelések nem bizonyultak igaznak.

Tombor 1996-ban alapította a jobboldali elitképzésre vállalkozó Mathias Corvinus Collegiumot, amelynek életében azóta is részt vesz, kiterjedt, fiatalokból álló hálót építve fel magának.

A Kettős Mérce információi szerint június elsejétől a portált nem az eddigi kiadó Mandiner Kft. jelenteti meg, hanem Tombor újonnan bejegyzett cége, a Mandiner Press. Egyáltalán nem világos, hogy ez mit fog jelenteni a szerkesztőség munkája szempontjából, ahogyan a kiadóváltás tényéről, úgy erről sem érthető el hivatalos információ. Mindenesetre az nem tűnik kizártnak, hogy az átállás nem csak a kiadó megváltozását jelenti majd, hanem a szerkesztőség munkájának átalakulását is.

Ki az a Tombor András

A „fideszes oligarcha” címke nem áll távol az üzletembertől, aki az ezredfordulón, az első Orbán-kormány idején a miniszeterelnök biztonságpolitikai tanácsadójaként tevékenykedett. A 2000-es évek közepén Schmidt Máriával és Stumpf Istvánnal együtt hírbe hozták egy állítólagos Orbán-ellenes puccs kapcsán, majd az MDF-es lehallgatási botrányban is felmerül a neve.

Közben részt vett az elmúlt évtizedek üzleti életében is, mostanság a TV2 reklámjait értékesítő cég köthető hozzá, hitelezett Habony Árpádnak, és nemrégiben a Népszava megszerzésén dolgozott, ám ez végül nem járt sikerrel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
Vállalat Így alakítja át üzleteit az Aldi: jönnek a raklapok a boltokba
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 14:59
A 188 üzlet közül 124-et már átalakítottak, további 36 üzlet pedig még idén új elrendezést kap.
Vállalat Egy platform, erősebb kapcsolatok: megújul az OTP Csoport kommunikációja
Natív tartalom | 2026. október 2. 13:09
Az OTP Csoport új, nemzetközileg egységes kommunikációs keretrendszert vezet be. A megújulás célja, hogy egyszerűbben, emberközelibben és helyenként könnyedebb hangnemben szólítsa meg az embereket, miközben továbbra is ugyanazokra az értékekre épít: a stabilitásra, a szakértelemre és a folyamatos fejlődésre. Az irány elsőként Magyarországon, Montenegróban és Moldovában jelenik meg, majd fokozatosan a csoport további, érintett piacaira is kiterjed. Ehhez kapcsolódik az „Itt vagyunk” szlogen is.
Vállalat Itt az Opten új AI-asszisztense: felismeri, ha két Mészáros Lőrinc tulajdonos egy cégben
Vámosi Ágoston | 2026. október 1. 14:48
Az új fejlesztésben még vannak hibák, de megbízható és gyorsan átlátja az összefüggéseket. Egyszerűbbé válik a bonyolult kapcsolati hálók, céghálók feltérképezése, és a névazonosság sem fog ki az asszisztensen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG