3p
A legtöbb munkatárs számára a meeting kifejezés egyet jelent az unalommal és az elpazarolt idővel. Sajnos sokunknak van már tapasztalata teljesen felesleges, időt rabló és sehová sem vezető megbeszélésekről. Pedig Steven Rogelberg szerint a meetingekre igenis szükség van. Az Észak-Karolina Charlotte Egyetem professzora kutató munkájának eredményeként arra jutott, hogy a kooperáció, a hatékony kommunikáció, valamint a közös döntéshozatal csakis ebben a formátumban tud megvalósulni. Ennek fényében rövid bejegyzésünkben a valóban hatékony meetingek receptjét fogjuk megosztani Roselberg professzor eredményei alapján.

Alacsony létszám és felkészült házigazda

A meeting résztvevői csakis akkor lesznek aktív részesei a megbeszélésnek, ha az ott felmerülő témák kapcsán nekik is van szerepük. Ennek következtében azokat a munkatársakat nem feltétlenül kell meghívni, akik mindössze hallgatni ülnének be.

Sokkal produktívabb lesz a társasság akkor, hogyha a „hallgatók” csak néhány perc erejéig csatlakoznak, vagy pedig e-mail értesítő formájában kapnak tájékoztatást a megbeszélésen történtekről.
Egyúttal a meeting szervezője részéről extra felkészültség kell a hatékonysághoz. Ő lesz az, aki egyfajta moderátorként keretet ad az aktuális témaköröknek, emellett pedig betartatja az ütemtervet a teremben helyet foglalókkal.

Nyugodtan lehet változtatni az időtartamon, illetve formátumon

Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a meetingek jelentős része 60 perces időtartamra szól. Sok esetben akkor is kitöltik ezt az intervallumot, amikor igazából jóval korábban végeznének. Ezzel bizony értékes perceket veszítenek, amit más elfoglaltsággal is lehetne tölteni.

Érdemes tehát bevezetni a 15, 20 vagy 30 perces megbeszéléseket is, hogyha ez a leginkább célravezető megoldás.

A jobb eredmények érdekében a formátumon is szabad változtatásokat eszközölni. Nyugodtan lehet például sétára hívni a meeting résztvevőit, vagy például egy brainstorming alkalmával szóbeli helyett írásos visszajelzéseket kérni.

Kérdezzünk, kérjünk visszajelzéseket és értékeljünk

A hatékony meetingek egyik legjobb receptje, ha egy jól meghatározott struktúra mentén kérdéseket teszünk fel a résztvevőknek, majd a válaszokra alapozva folytatjuk a beszélgetés menetét. Ezáltal nem csak a mi keretrendszerünk érvényesül, hanem a munkatársakat is jobban bevonhatjuk az eszmecserébe.

Attól pedig ne rettenjünk vissza, hogy az általunk menedzselt meetingek kapcsán visszajelzést kérjünk a résztvevőktől. Ha megkérdezzük tőlük, akkor el fogják mondani mindazt, amitől a jövőben még inkább eredményesek lehetnek az általunk tartott megbeszélések.

A folyamatos visszajelzések, értékelések és megvalósítás eredményeként pedig szép lassan mi leszünk a szervezet legjobb meeting házigazdái.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG