4p
Habár a kiskereskedelem minden apró szegletét lefedő hivatalos inflációs adatokon ez kevésbé látszik, a kizárólag a hazai hipermarketek élelmiszerárait vizsgáló Privátbankár.hu-felmérés ismét komolyabb áremelkedést ért tetten november elején.

Lett egy kis kavarodás

Ahogy évek óta minden hónapban, ezúttal is 3 lánc egy-egy üzletében mértük fel az Árkosár-felmérés keretében, hogyan alakult 30 termékből álló mintakosarunk ára. Az Auchanban, a Tescóban és az Intersparban is azt találtuk: jóval drágábban tudhatjuk le a nagybevásárlást, mint egy évvel ezelőtt.

Ezúttal a korábban első Auchanban ugrottak a legnagyobbat az árak, emiatt át is alakult a hónapok óta bebetonozottnak látszó sorrend: az árversenyben a Tesco került az élre, az Interspar feljött másodiknak. A mezőny persze összerázódott, 5 százalékon belül van a különbség a szereplők között.

Összességében átlagosan 222 forinttal többe került megtölteni kosarunkat, mint egy hónapja - ez 1,2 százalékos emelkedést jelent. A képet javította a Tesco havi árcsökkentése. Éves összehasonlításban viszont markáns, 1500 forintos áremelkedést mértünk - ez azt jelenti, bő 9 százalékkal többe kerül a nagybevásárlás, mint egy éve. 18 444 forint lett a kosár átlagára a három áruház adatai alapján.

 

 

Valamit ebből úgy tudnánk lefaragni, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban kínálják. Így közel 2 ezer forinttal alacsonyabb lenne a számla végösszege - ember legyen azonban a talpán, aki ennyiért egy nap alatt végiglátogat 3 hipermarketet. Higgyék el, nem olyan jó mulatság nekünk sem.

Az éves árváltozás mértéke, avagy a Privátbankár Árkosár árindexe

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

1 hónap alatt nem sok minden lett olcsóbb 10 százalékot meghaladó mértékben: a téli gyümölcsök szezonja beindult, így a banán ára 18 százalékot esett egy hónap alatt. 16 százalékkal olcsóbban adták a sajtot is, mint októberben. A banán árcsökkenésével párhuzamosan viszont nagyot drágult az alma (+65%) és a krumpli (+20%). Tojást és narancslevet 12-14 százalékkal drágábban kínálnak, mint egy hónapja.

Tavalyhoz képest csak a csirkemell és a sajt ára lett számottevően alacsonyabb, több mint kétszer annyiba kerül viszont az alma, mint 2014 novemberében. Harmadával drágult a krumpli, a tojás, a rizs és egyes szeszes italok is. 10-20 százalékkal többet kell adni az ásványvízért, a tésztáért, a cukorért, az olajért, a csokoládéért, a teáért is.

Havi legolcsóbbak: méz, császár, energiaital

Ezúttal is választottunk 3 terméket, és megvizsgáltuk, márkára és minőségre való tekintet nélkül hol szerezhetőek be a legolcsóbban.

A méz a kínai hamisítványok miatt került fókuszba a hetekben, magyar gazdák is tiltakoznak emiatt, sőt, Magyarországon található termékekben is találták nyomát kínai hamisítványnak. Ezt persze nem feltételezzük az általunk talált mézekről, a címkék alapján csak egyet tudunk biztosan: az összes olcsó termék EU-n belülről és EU-n kívülről származó mézek keveréke. A Tescóban kilónként 1528 forintért kínálják az ilyen virágmézet, az Auchanban a Tuti Tipp sajátmárkás virágméz kilónként 1692 forint, az Interspar S-Budget virágméze 1721 forintba került.

Nagy port kavart a feldolgozott húsipari termékek rákkeltő mivoltára a figyelmet felhívó kutatás. Ez adta az ötletet, hogy felmérjük a legolcsóbb császárszalonnák piacát. A Tescóban már 990 forintért elérhető az akciós füstölt-főtt-gyorspácolt termék, az Auchanban 1199-ért találtunk Tuti Tipp császárszalonnát. Az Intersparban ottjártunkkor épp nem volt akciós vagy olcsóbb termék, a Regnum császárja 2490 forintba került kilónként.

Az energiaitalokat is felmérte nemrég a Nébih, a legolcsóbb ebből a Tescóban található V-power volt: 229 forintért 1,5 litert adnak. Ennek koffeintartalma viszont meglehetősen alacsony, 10 milligramm decinként. Az Auchan Kobrája is csak 15 milligrammot tartalmaz (99 forint a 2,5 decis), az S-Budget viszont szintén 100 forint alatt decinként 31,5 milligrammos koffeintartalmat kínál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
PR | 2026. február 5. 16:01
Ha kültéri burkolatot tervezel otthonodhoz vagy közterülethez, fontos, hogy olyan burkolóanyag mellett dönts, amely egyszerre esztétikus, tartós és kedvező áron elérhető. A hazai gyártó ABeton-Viacolor Térkő Zrt. 35 éves tapasztalattal kínál kiváló minőségű térkő, téglakő, járdalap és egyéb térburkoló kő megoldásokat – mindezt versenyképes áron.
Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG