3p
Egyre kevesebb a kasszás és a bolti eladó.

Továbbra is hosszúak a sorok a boltokban, nincs elég munkáskéz, eladó, pénztáros árufeltöltő. Az elmúlt három évben a foglalkoztatottak száma nem változott a boltos kiskereskedelemben, miközben a forgalom évente 5-6 százalékkal emelkedett, ennyivel több árut kellett mozgatniuk a bolti és a raktári munkásoknak - írja a Blokkk.com.

Boltok

2014

2015

2016

2017

foglalkoztatott

361

369

368

368

alkalmazott

304

316

314

319

szakmunkás

107

100

97

103

egyéni vállalkozó

34

37

35

30

Forrás: Blokkk.com/KSH, foglalkoztatottak száma, érték: ezer fő

Nem sikerült feljebb zárkózni: a kisboltok bérelmaradása nem változott

A munkaerő hiánya és a minimálbérek kötelező emelése egyaránt feljebb hajtották a boltos kereseteket, mely nyomán a fizikai dolgozók körében három év alatt közel másfélszeresére nőttek a bérek a bolti kiskereskedelemben. De hát máshol is emelkedtek a bérek a nemzetgazdaságban, az átlagot tekintve 30%-kal a jelzett időszakban.

A fizikai dolgozók átlagkeresetének elmaradása a nemzetgazdasági átlagtól, a 2014. évi 31 ezer forintról 20 ezer forintra. Ez nem kevés, de nem is egyforma mértékű a boltok között. A kisebb boltok 46 ezer forintos bérlemaradása 2018 elején 42 ezer forint volt, ami gyakorlatilag tehát nem változott, így a munkaerő piacán ugyanolyan hátrányban voltak 2018 elején, mint három évvel korábban. A nagyobb boltok viszont 2018-ban már túl is lépték a nemzetgazdasági átlagot, pedig korábban még ők is alatta mozogtak. Ők bírták a nagyobb bértempót.

Mindez egyébként azt is jelentette, hogy nagyot nyílt a bérolló a fizikai dolgozók keresetét nézve, ami 2014-ben 30 ezer forint volt, 2018 elején viszont már 50 ezer forint:

2014

2015

2016

2017

2018

boltok

143

148

161

191

207

50 fő alatt

128

133

144

167

183

250 fő felett

158

164

181

217

233

nemzetgazdaság

174

182

193

221

225

KSH, 4 főnél nagyobb vállalkozások, 2018: február

Mindez azt is jelenti, hogy egy átlagos magyar munkavállalónak van hol válogatnia, ha álláslehetőséget keres, a boltos világban és azon kívül is.

És akkor a munkaerőhiány: van vagy 20 ezer fő

A piaci jelzések alapján mindenütt keresik a boltok a munkaerőt. Egyrészt eleve több kellene, még a legnagyobb áruházakban is, másrészt nagyon erős az úgynevezett fluktuáció, a munkahelyek közötti vándorlás, ágazaton belül, de az egyes nemzetgazdasági ágazatok és a határon túli munkahelyek között is.

A Blokkk.com elemzése szerint az elmúlt években egyik oldalról évről-évre csökkent a boltok száma, de a nagy láncok közben folyamatosan bővítették hálózatukat, ezért is keresnek folyamatosan eladókat. És persze valamilyen szinten a magasabb bér ellenére a nagyáruházakban is van munkaerőhiány, ami a pénztárak előtt kígyózó sorokból és az álláshirdetések alaposabb átbogarászása nyomán egyértelműen látszik. A kisboltoknál a "rögtön jövök" tábla a munkaerő hiányának a vásárló számára is látható tükre.

A különféle adatsorokat, felméréseket és piaci jelzéseket egybevetve változatlanul mintegy 5 százalék körüli a munkaerőhiány a boltos kiskereskedelemben, ami hozzávetőleg 20 ezer munkahelyet jelent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Az életvégi tervezéssel sokat segíthetünk szeretteinken!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 7. 12:03
A halál gondolatát még ma is sokan kerülik, beszédtémaként pedig szinte sosem találkozhatunk vele. Olyan, mintha valami bajt hozna ránk, ha felemlegetjük, pedig ez valójában nem a halálról szól, hanem rólunk és a szeretteinkről, akiket magunk után hagyunk majd.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG