4p
A legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyek is megnyitották már a kapuikat, s elkezdődött a fesztiválszezon is, ezért az Allianz összegyűjtötte, hogy hogyan óvhatjuk magunkat és védhetjük meg értékeinket, amennyiben koncertre támad kedvünk menni. Becslések szerint éves szinten több ezer rendezvényt tartanak Magyarországon, amelyeken több millió ember fordul meg.

A nyári időszakban előtérbe kerülnek a szabadtéri események, egymást érik a különböző fesztiválok és egyéb kulturális programok, amelyek nemcsak résztvevői, de szervezői oldalról is sok kockázatot rejtenek.

De mit tegyenek a fesztiválozók?

1. Házirend és a szervezők előírásainak betartása

Az első és legfontosabb tanács, hogy tájékozódjunk előre azzal kapcsolatban, hogy kit kereshetünk baj esetén. Az esemény előtt érdemes elolvasni a házirendet, és betartani a helyszínen lévő szervezők, illetve a biztonsági felügyelet előírásait – hívja fel a figyelmet Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. nem-életbiztosítási termékfejlesztésért felelős igazgatója.

Mi sátorozni szeretünk a fesztiválokon, de sokan a házakat és kempingeket választják. De mennyibe fognak ezek kerülni?

Ezeken az eseményeken általában nagyobb tömeg gyűlik össze. Tisztában kell lennünk azzal, hogy gond esetén merre találjuk a legrövidebb utat a kijárathoz, vagy ki az illetékes a rend fenntartásában.

Extrém időjárási körülmények esetén a rendezvényhelyszín kiürítésére is sor kerülhet, ezért ha úgy érezzük, pánik kezd kialakulni a tömegben, mindig próbáljunk meg szabad területet keresni a megfelelő sétatempó betartásával.

2. Az értékmegőrzőt is használjuk

Sok szórakozóhelyen találkozhatunk azzal a felirattal, hogy az értékek elvesztéséért nem vállal felelősséget a helyszínen található ruhatár. Pedig a Polgári Törvénykönyv rendelkezik a ruhatárat és értékmegőrzőt fenntartók felelősségéről is. A felelőssége a ruhatárnak és az értékmegőrzőknek azokra a tárgyakra és értékekre egyértelműen kiterjed, amelyet a látogatók az adott helyiségbe rendszerint magukkal szoktak vinni.

Így az értékmegőrzők, a ruhatárak és kulcsos szekrények használata mindenképp javasolt a résztvevők számára. Ha nincs lehetőség a megőrzők használatára, olyan táskát vigyünk magunkkal, amelyet praktikusan teljesen el tudunk zárni és veszélytelenül tudunk vele közlekedni a tömegben. Törekedjünk arra, hogy csak a legfontosabb dolgokat vigyük magunkkal az eseményre.

3.Ha baleset ér bennünket, jelezzük a szervezőknek!

Még a legkomolyabb biztonsági óvintézkedések ellenére is érhet minket véletlenül baleset. Tapasztalataink szerint gyakran elfelejtik baleset esetén felkeresni, vagy értesíteni a szervezőket a helyszínen, s már csak otthon, másnap merül fel, hogy a kárigényt bejelentsék – hangsúlyozza Szőke Tamás.

Ilyenkor már kevésbé valószínű, hogy megtérül a személyi sérülésből fakadó kár, ugyanis a helyszínen, az esemény időpontját követően felvett jegyzőkönyv alapján jelenthetjük be a kárunkat, ezért baleset esetén a legfontosabb tanács, hogy ne menjünk haza azonnal. A részvételt igazoló jegyet vagy bérletet is őrizzük meg lehetőség szerint.

4. Ha másokat baleset ér, vagy fenyeget, azt is jelezzük a szervezőknek!

Mások testi épségét is meg kell őriznünk a rendezvény helyszínén. Így ha balesetet látunk, vagy azt tapasztaljuk, hogy nem megfelelőek a biztonsági körülmények, mindenképp hívjuk fel rá mások és a

A fesztiválokon a betegségek is könnyebben terjednek, legyetek óvatosak! >>>

szervezők figyelmét is.

Ezáltal nemcsak magunkat, de barátainkat és hozzátartozóinkat is megkíméljük egy kellemetlen eseménytől.

Ha szemtanúi, vagy áldozatai vagyunk bármilyen bűncselekménynek, keressük fel egyből a biztonsági szolgálatot. Ha ismerőseink, hozzátartozóink bármilyen okból félelmet éreznek, vagy egészségügyi problémájuk merülne fel, forduljanak bizalommal a biztonsági és az egészségügyi személyzethez, vagy a szervezőkhöz.

5. Az ittasság és a tudatmódosító szerek használata kizáró ok

Gyakran előfordul, hogy a felhőtlen szórakozás jegyében nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztunk, ekkor nagyobb az esélye annak, hogy balesetet okozunk, vagy szenvedünk el. Fokozottan érdemes odafigyelni arra, hogy sok alkoholmentes folyadékot is fogyasszunk.

Fontos tudnunk, hogy amennyiben ittasan, vagy más tudatmódosító szer használata következtében keletkezik kárunk, akkor az esetek többségében a szervező felelőssége valószínűleg kizárható. Egyes tudatmódosító jellegű szerek birtoklása és használata pedig büntetőjogi felelősséggel is járhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG