4p
Ég és föld az idősebb generációk és fiatalok vélekedése az Y-generációról, ugyanakkor a magyar helyzet biztatóbb, mint korábban várták. A Cetelem Körkép szerint ráadásul a fogyasztási és megtakarítási hajlandóság egyaránt nő az európai fogyasztók körében: az összes megkérdezett 47 százaléka úgy látja, hogy több pénzt fog költeni az előttünk álló egy évben.
(Fotó: 123rf.com)

Biztató eredményeket hozott a 17 európai országra kiterjedő Cetelem Körkép 2018. című kutatása, az eredmények ugyanis rácáfolni látszanak a papírforma szerinti felfogásra a fiatalokról. A kutatás alapján visszatért az optimizmus, az emberek országuk és saját helyzetüket is derűsebbnek látják az egy évvel korábbinál, ezt közölte a Cetelem a Privátbankár.hu-val: a saját országuk helyzetét átlagosan 5,2 pontra értékelték a megadott, 1-10-ig terjedő skálán a megkérdezettek, szemben az egy évvel korábbi 4,9, illetve a 2016-os 4,8 ponttal.

Ami a személyes helyzet alakulását illeti, az elmúlt öt évet vizsgálva trendszerű javulás látszik, hiszen ebben az időszakban 4,8-ről 5,8 pontra emelkedett a 17 ország összességére kiszámolt érték. Magyarország ugyanakkor itt is elmarad az átlagtól, bár a javuló trend nálunk is kitapintható: a 2014-es 4,2 ponttal szemben idén már 4,6-et mutatott ki a felmérés. A saját helyzetüket a skandinávok látják a legjobbnak, a svédek és a dánok 6,6, a norvégok pedig 6,5 pontot adtak erre.

Generációs ütközőpályán

A18-35 éves korosztály, az Y generáció helyzetével és megítélésével külön foglalkozott a felmérés, amelyből kiderül, hogy nagyon markánsak a különbségek a fiatal felnőttek külső megítélése és a magukról alkotott kép között. A 35 év felettiek ugyanis több negatív tulajdonságot társítanak az Y generációhoz: konkrétan a jellemzésükre használt jelzők 88 százaléka kedvezőtlen. Míg az idősebbek mindössze 6 százaléka tartja megfontoltnak a fiatalokat, az Y-generáció 41 százaléka vélekedik így saját magáról.

Emellett az Y-generáció tagjainak 34 százaléka állítja magáról, hogy szorgalmas, miközben a 35 éven felülieknek csak 7 százaléka gondolja ezt róluk, sőt, utóbbiak 28 százaléka szerint a fiatalok kifejezetten lusták. Az elégedettségben is óriási a különbség: az európai Y-ok 29 százaléka vallja magát boldognak, míg a 35 év felettieknek csupán 4 százaléka hiszi el ezt róluk, és sokkal inkább fásultnak, lemondónak látják a fiatalokat, derül ki a felmérésből.

Ugyanakkor a kutatás fiatalokkal kapcsolatos előítéleteket is megcáfol, ugyanis ez a korosztály olyan hagyományos, alapvető értékeket tart meghatározónak az életében, amilyen a családdal, szeretteivel töltött idő. Ezt nevezték ugyanis a legfontosabb dolognak az életükben, de a dobogóra a stabil munkahely és az egészséges életmód is felfért.

Hűségesek és spórolnak

Sokan gondolhatják a 18-35 évesekről, hogy a vásárlásnak csak az online formáját preferálják, a felmérés szerint azonban ez nem igaz: a fiatalok az internetes és fizikai boltok egymás mellett élését tartják üdvözítőnek. Figyelemre méltó például, hogy az Y-ok 57 százalékának kifejezett örömet okoz, ha üzletben vásárolhat, miközben a 35 felettieknél csak 42 százalék az arány. A magyar eredmények is nagyon elütnek az átlagtól, a mi fiataljaink 57 százaléka ugyanis inkább tehernek érzi a vásárlást.

Talán meglepő, de az öncélú fogyasztás sem jellemző az Y-generációra: 73 százalékuk saját bevallása szerint inkább spórol, mint fogyaszt, miközben 76 százalékuk csak valóban hasznos dolgokra igyekszik költeni. Ami az egyes üzleteket illeti, a 18-35 éves korosztály 78 százaléka szívesen vesz ezt-azt élelmiszerüzletben, miközben a plázákat 74 százalékuk kedveli (utóbbiak elfogadottsága az összes megkérdezett körében 65 százalék). A fiatal generáció emellett a márkafüggetlen üzleteket is szereti: a válaszadók 56 százaléka törekszik arra, hogy ilyen boltban vásároljon.

De akkor mit vesznek online?

Az online vásárlás súlya egyáltalán nem növekszik akkora mértékben a 18-35 éveseknél, mint arra számítani lehetett: csupán 14 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy kulturális termékeket kizárólag neten vásárol, míg a technológiai termékeknél 9, a háztartási gépeknél pedig 8 százalékos az arány. Az üzletekkel való digitális kapcsolat erősödik: az Y-generáció tagjainak több mint fele – 55 százaléka – követ valamilyen üzletet a közösségi médiában, és harmaduk közösségi médián keresztül kommunikál is az üzlettel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG