Összesen 29.709 civil szervezet kapott együttesen közel 10,059 milliárd forintot a 2008. évi 1 százalékos szja-felajánlásokból
A legtöbb - közel 1,265 millió - rendelkező alapítványt jelölt meg kedvezményezettként, nekik jutott a civil szervezeteknek szánt felajánlások oroszlánrésze, 14.714 alapítványnak összesen közel 7,604 milliárd forint.
A második legnagyobb összeget, mintegy 2,059 milliárd forintot társadalmi szervezeteknek címzett mintegy 353 ezer adózó, ez 12.462 szervezet között oszlik meg.
A közalapítványokat 51.299 rendelkező tartotta támogatásra érdemesnek, 1.319 szervezet kapott összesen közel 267 millió forintot.
A további kedvezményezettek közül a könyvtárak, levéltárak, múzeumok, és egyéb kulturális, alkotó- vagy előadóművészeti tevékenységet folytató 343 szervezet együttesen mintegy 80 millió forintot kapott, 23 országos közgyűjtemény és egyéb kulturális intézmény mintegy 6,268 millió forintot, míg 52 felsőoktatási intézmény összesen mintegy 26 millió forinthoz jutott az 1 százalékos szja-felajánlásokból.
Az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok számára az APEH által korábban publikált adatok szerint összesen mintegy 7,125 milliárd forintot ajánlott fel több mint 1,115 millió adófizető polgár. Ebből az összegből mintegy 5,107 milliárd forintot csaknem 817 ezer adózótól a 169 egyház kapott, míg a két kiemelt előirányzat mintegy 2,018 milliárd forinthoz jutott több mint 299 ezer felajánlótól. Az egyházak közül a legnagyobb összeget a Magyar Katolikus Egyház kapta, 498.229 adózótól, közel 3,059 milliárd forintot.
1%: a katolikusok kapták a legtöbb felajánlást
Sokan kérnek, de kevesen adnak
Inkább magánszemélyek adakoznak
Kivégezte a vagyonadót az Alkotmánybíróság
Kiszámíthatatlan az adórendszer
MTI
Címlapon
Critical Mass a tőzsdéken
Teljesen iránytalanná vált a kereskedés kora délután a legtöbb részvény és árupiacon, a befektetők megpróbálnak összeszedni minden hírmorzsát, ami segít a hangulat javításában, miközben olyan mértékben gyűltek fel az aggodalmak, hogy azokat már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Úgy tűnik, hogy mindenki az EKB-tól várja a megoldást, de a bejelentések egyelőre elmaradtak. Az eurót megint 300 forinton jegyzik.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A dollár szárnyalása nem sok esélyt ad az aranynak
- Több tízmilliós kár maradt a vihar után
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
- Ismét 300 forint fölé kúszott ez euró
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
Még több adó
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- KSH: Foglalkoztatottság
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
Legfrissebb