Hirdetés
Változatlan áron számolva a háztartások fogyasztási kiadása az első kilenc hónapban mintegy 8 százalékkal csökkent, amely a bruttó hazai termék (GDP) első háromnegyed évi 7,1 százalékos visszaesésére erőteljesen hatott - áll a Központi Statisztikai Hivatal összefoglaló jelentésében
Hirdetés
A gazdasági teljesítmény alakulására a világpiac mellett jelentős hatással van a hazai kereslet is. Magyarországon - számos nyugat-európai országtól eltérően - nem került sor keresletélénkítő intézkedésekre. A visszafogott bérkiáramlás és a viszonylag jelentős fogyasztóiár-emelkedés a reálbér mintegy 2 százalékos csökkenését eredményezte, s csökkent a nyugdíjak és több más szociális juttatás reálértéke is, azaz a belső kereslet számottevően visszaesett - közölte a KSH.A folyamatot erősítették a hitelpiacon kialakuló bizonytalanságok. A háztartások fogyasztási kiadása - változatlan áron számolva - az első háromnegyed évben mintegy 8 százalékkal csökkent. Elmaradt a múlt évitől a természetbeni társadalmi juttatások mennyisége is, így kilenc hónap alatt a háztartások végső fogyasztása 7 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezzel a fogyasztás már harmadik éve csökken, ennek mértéke jóval nagyobb, mint az előző években (2007-ben 1,6 százalék, 2008-ban 0,6 százalék) volt.
A bruttó átlagkereset 2009. január-októberben 196.100 forintot, a nettó átlagkereset 122 ezer forintot tett ki. A bruttó nominális átlagkereset 0,9 százalékkal, a nettó pedig 1,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
| 122 ezer forintot visz haza az átlagmagyar |
A GDP felhasználói oldalának alakulását befolyásoló másik területen, a bruttó állóeszköz-felhalmozásnál 5,7 százalékos visszaesést regisztrált az első kilenc hónapban a KSH. A bruttó állóeszköz-felhalmozás döntő részét kitevő beruházások volumene a III. negyedévben 8,9 százalékkal, az első háromnegyed évben 7,1 százalékkal csökkent, az ágazatok túlnyomó többségében visszaesett a beruházási kereslet.
A készletek I. félévi erőteljes csökkenése a III. negyedévben nem folytatódott. Január-szeptember átlagában a bruttó felhalmozás az előző évi szint közel kétharmadát érte el, összességében a belföldi felhasználás 13 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
A termelő ágazatokat elemezve a KSH megállapította, hogy az ipar, ezen belül is elsősorban a feldolgozóipar áll szoros kapcsolatban a világgazdasági folyamatokkal. Ezzel is összefügg, hogy a termelés csökkenése itt volt a legnagyobb: kilenc hónap alatt a feldolgozóipar bruttó termelése 22 százalékkal, hozzáadott értéke 20 százalékkal volt kevesebb a múlt évinél.
Az ipari termelésre vonatkozó októberi adatok már a visszaesés mérséklődését jelzik: a tizedik havi bruttó termelés az ipar egészében és a feldolgozóiparban egyaránt 12,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi - már meglehetősen alacsony - bázistól.
| Kezdődhet a lassú, fájdalmas kilábalás Nagyon hiányzik a belföldi kereslet |
A szolgáltatások közül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke csaknem 9 százalékkal, a szállításé 5 százalékkal csökkent, míg a többi szolgáltatás - pénzügy, ingatlanügyletek, közigazgatás, oktatás, egészségügy, egyéb közösségi szolgáltatás - színvonala megközelítőleg a tavalyihoz hasonlót mutat.
Az év első kilenc hónapjában folytatódott a kiskereskedelmi eladások volumenének csökkenése, a visszaesés 4,7 százalékos volt az előző év azonos időszakához mérten. A vendéglátóhelyek forgalma ugyanebben az időszakban 6,4 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma 8,4 százalékkal csökkent.
A fogyasztói árak növekedési üteme az év folyamán hullámzóan alakult. A novemberi - tavaly novemberhez viszonyított - áremelkedés 5,2 százalék volt 11 hónap alatt a fogyasztóiár-színvonal összességében 4,1 százalékkal emelkedett - áll a KSH jelentésében.
Államadósság: vissza a normális kerékvágásba
Lassul a GDP csökkenése, de jövőre se gyarapodunk
Infláció: nincs nyomás, mert nincs pénzünk
A tuti recept: adócsökkentés reformokkal spékelve
MTI
Hirdetés
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Termelési kontroller - Hire-One Kft.





_fill_200x116.jpg)













