1p
A Budapesti Értéktőzsdén a pénteki enyhe pozitív korrekciót leszámítva egész héten estek a részvényárak, a BUX jelenleg már a tavaly év végi értéke alatt van. A tőzsde részvényindexe 840 ponttal, 4,85 százalékkal esett az elmúlt héten. A hét legnagyobb vesztese az OTP és a Magyar Telekom; ez utóbbi ötödével kevesebbet ér, mint egy hónapja.

A fókuszban továbbra is a görög hírek, és ezzel összefüggésben az euróövezet jövőjével kapcsolatos aggodalmak vannak, ezek határozzák meg a részvénypiacok hangulatát. A hét új fejleménye volt, hogy a görög parlamenti pártok megegyeztek, június 17-én újabb választások lesznek az országban.

 

 

Miután a piaci szereplők egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy Görögország az újabb parlamenti választás után kilép az eurózónából, a fokozatos kockázatkerülés a jellemző. Az európai döntéshozók nyilatkozataiból az derül ki, hogy szeretnék egyben tartani az euróövezetet, ám nem mindenáron, és többé-kevésbé nyíltan elismerik, hogy készülnek vészforgatókönyvekkel Görögország kilépésére.

A magyar piac továbbra is a nemzetközi hangulat nyomása alatt van, a negatív hatásokat az OTP és a Mol héten megjelent jó gyorsjelentése sem tudta ellensúlyozni.

Az elmúlt 1 hónap vesztesei és nyertesei.
További árfolyamok >>

A vezető részvények árfolyama csökkent az elmúlt héten, a Richter kivételével, amely egy százalékkal erősödni tudott a hét végére. A részvénypiac összforgalma 53,95 milliárd forint volt, míg az előző héten 38,4 milliárd forint értékben születtek üzletek.

A hét legnagyobb vesztesei a bluechipek közül az OTP és a Magyar Telekom voltak, mindkét papírnak több mint 7 százalékkal csökkent az árfolyama.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42290 +2,62% 41950 41960 11 120 581 610 HUF 2026-06-12 16:01:11
MOL 3828 3828 3960 -2,60% 3828 3834 1 095 897 904 HUF 2026-06-12 16:01:38
MTELEKOM 2724 2702 2740 +1,26% 2724 2728 1 291 429 708 HUF 2026-06-12 16:01:39
RICHTER 11800 11700 11950 +1,29% 11790 11810 744 791 480 HUF 2026-06-12 16:00:42
OPUS 345 333 374 -6,37% 345 350 82 578 190 HUF 2026-06-12 15:46:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG