3p
A Nielsen által vizsgált hatvan ország közül Magyarországon lett a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index. A megkérdezettek 40 százalékának nem marad szabadon elkölthető pénze a megélhetési költségek fedezése után, akinek marad, az elsősorban hiteltörlesztésre költ.

A harmadik negyedévi felmérés eredménye szerint a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe Magyarországon 4 ponttal emelkedett a második negyedévhez képest, így 45 ponttal 2010 óta a legmagasabb szinten áll. Mivel azonban sok más országban nagyobb mértékben nőtt a fogyasztók bizalma, a vizsgált hatvan ország közül Magyarországon lett a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index.

A Nielsen fogyasztói bizalmi indexének három összetevője közül személyes pénzügyi helyzetét a magyar válaszadók 15 százaléka látja kedvezőnek a következő tizenkét hónap során. Ugyanebben az időtávlatban a munkahelyi kilátásokat 8 százalék ítéli meg jónak vagy kiválónak.

A jelenlegi időszakot, figyelembe véve az árakat és saját pénzügyi helyzetét a megkérdezettek 10 százaléka látja megfelelőnek arra, hogy megvásárolja, amit szeretne vagy amire szüksége van.

Leginkább hitelt törlesztünk a maradék pénzből - már akinek van maradék

A Nielsen felmérésénél optimistább képet fest egy másik, szintén szerdán nyilvánosságra került közlemény: az OTP öngondoskodási indexe szerint a legtöbben pozitívan látják a jövőt öngondoskodás szempontjából, ruha helyett inkább oktatásra gyűjtenek, összességében javul a pénzügyi kultúra.

A két felmérés közötti különbség adódhat abból, hogy az OTP a bankszámlával rendelkezők csoportjában végeztetett reprezentatív felmérést, míg a Nielsen felmérésébe azok is bekerültek, akiknek nincs semmilyen bankkapcsolatuk. A Nielsen szintén reprezentatív felmérése viszont csak az internet-hozzáféréssel rendelkezők fogyasztási szokásait veszi számba.

Megélhetési költségeinek fedezése után szabadon elkölthető pénzéből vagy egy részéből a magyar megkérdezettek legnagyobb hányada, 26 százaléka hiteleket vagy kölcsönöket törleszt az idei harmadik negyedévben. Félretesz 20, lakását újítja fel vagy berendezi 19, új ruházati cikket vesz 18 százalék. Utána következik az otthonon kívüli szórakozás 14, új műszaki cikk vásárlása 12 százalékos említéssel, valamint üdülés 11 százalékkal.

Befektetési alapra vagy részvényre a válaszadók 3 százaléka fordít pénzéből, és ugyanakkora aránya nyugdíjalapra. Az említettek közül majdnem mindenre többen költenek, mint három hónappal korábban - igaz, ezzel egyidőben azt mondja a megkérdezett magyarok 40 százaléka, hogy nem marad szabadon elkölthető pénze.

Indonézia az élen, Magyarország sereghajtó

A régiók közül világszerte Európában legalacsonyabb az átlag, 74 pont. A vizsgált hatvan országot magában foglaló globális átlag 94 pont, mind a második, mind a harmadik negyedévben. A matematikailag 0-200 között mozgó mutató 100 pont alatt pesszimizmust jelez, fölötte pedig optimizmust.

Indonézia áll a világranglista élén 120 ponttal. Utána a Fülöp-szigetek 118, India és Thaiföld egyaránt 112 ponttal következik.

Európában csak Dánia tartozik az optimista dimenzióba, 103 ponttal. Földrészünkön további sorrend az élmezőnyben: Svájc 98, Norvégia 96, Németország 92 és Ausztria 87 pont.

A lista végén álló 45 pontos Magyarországot közvetlenül Olaszország és Szlovénia előzi meg 47-47 ponttal. Aztán Görögország és Horvátország következik, egyaránt 48-as indexszel. Régiónkban néhány további ország mutatója: Szerbia 56, Szlovákia 60, Lengyelország és Románia 66-66, Csehország pedig 72 pont.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 10 spórolási tipp, amit bárki könnyedén bevezethet a mindennapokban
PR | 2025. szeptember 30. 11:11
A spórolás sokaknak egyet jelent a lemondással, pedig valójában apró szokásokról van szó. Ha kicsit tudatosabban figyelünk a mindennapi döntéseinkre, a hónap végén sokkal több pénz maradhat a zsebünkben. Nem kell drasztikus változtatásokat tennünk, elég, ha néhány kisebb lépést fokozatosan beépítünk az életünkbe.
Vásárló Esedékes egy tankolás? Ennyibe kerül most a benzin és a gázolaj
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 13:14
Jó hír, hogy nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára pénteken.
Vásárló Legalább rossz hírt nem kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 11. 12:11
De jót sem.
Vásárló Régi kazetták: felbecsülhetetlen emlék, pontosan meghatározott érték
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 9. 11:57
Nem is olyan régen ki gondolta volna, hogy a VHS kazetták csillaga egyszer leáldozik majd. Az ilyen kazettákon őrzött emlékek felbecsülhetetlen értéket képviselnek, de technológiai akadályok miatt egyre nehezebben válnak hozzáférhetővé – ami érthető okokból kétségbeejtő lehet.
Vásárló Miért fontos a hőkamerás vizsgálat házfelújítás előtt?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:38
Egy lakás vagy ház felújítása előtt az alapos tervezés nélkülözhetetlen. A hőkamerás vizsgálat az egyik legjobb módszer, amely révén pontosan láthatóvá válnak az épület hőveszteségi pontjai. 
Vásárló A székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat jelentősége
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 14:27
Gondolt már arra, miért elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás a bérbe vett ingatlanra vonatkozó jogviszonyt írásban is igazolni tudja? 
Vásárló Hogyan tüntesd el a nikotin- és beázásfoltokat a falról?
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:27
Képzeld el, hogy frissen festett falra tekintesz. Minden nagyszerűen néz ki, de néhány nap múlva észreveszed, hogy a régi, makacs foltok újra megjelennek. Az ilyen problémák igazán bosszantóak, hiszen a beázás nyomai, a dohányfüst okozta sárgás elszíneződések vagy egy konyhai baleset után ottmaradt korom foltjai rendre visszatérnek. 
Vásárló A frontok hatása a szervezetünkre
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 8. 11:06
Talán nincs is olyan ember, akit ne viselne meg az állandó időjárás-változás. Ki az ízületeiben érzi, ha jön a melegfront, ki fejfájástól szenved, ha hidegebbre fordul az idő. A kellemetlen tünetek befolyásolják a közérzetet, de a napi feladatok elvégzésére is kihathatnak – akár a munka során is teljesíthetünk rosszul, amely anyagi következményekkel is járhat.
Vásárló Van, ami 50-60 százalékkal drágább, mint tavaly – ennyibe kerül most a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. szeptember 8. 05:49
Hajszál híján ismét két számjegyű áremelkedést tapasztalt éves szinten a hazai hipermarketekben a Privátbankár Árkosár-felmérése – 38 ezer forintba kerül egy átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlás, ez valamivel kevesebb, mint augusztusban. Szélsőséges árváltozásokat találtunk: a frissen meghosszabbított árrésstopos termékek között komolyabb csökkenést is mértünk, más termékeknél viszont 50-60 százalékos éves drágulás is előfordul.
Vásárló A bagel titka és varázsa
Márkázott tartalom | 2025. szeptember 5. 10:33
Gondoltál már arra, honnan származik a bagel, ez a népszerű reggeli finomság? A pékáruk rajongói bizonyára örömmel hallják, hogy a bagel Budapesten is hódít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG