2p
Állítólag ez is szóba került a magyar miniszterelnök és az orosz elnök között. Itt sem lenne nyílt közbeszerzési pályázat, így uniós támogatás se.

A Népszabadság szerint az M3-as metró járműparkjának cseréjéről is szó eshetett Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.

A lap emlékeztetett, Tarlós István főpolgármester már tavaly augusztusban levélben kérte Németh Lászlóné fejlesztési minisztert, hogy a 3-as vonal szovjet/ orosz gyártmányú „kritikus” műszaki állapotú szerelvényeinek felújítására, „újraépítésére” vonatkozó beszerzést mentesítse a közbeszerzési törvény alól, lévén a „gördülőállomány modernizációja” alapvetően „biztonsági szempontok miatt” nem várhatja ki a közbeszerzési eljárások „időtávját”. Az M3-as metró üzemeltetési kockázata folyamatosan nő, és a jelenlegi ismeretek alapján senki sem tudja biztonsággal megbecsülni, hogy mikor kell leállítani a járműveket.

Az üzletet egyébként nem a főváros kezdeményezte, hanem a lehetséges orosz partner. A lap információi szerint a Metrowagonmash a BKV egyik korábbi – az energetikai szektorban is megfordult – vezérigazgatóját kérte fel a kapcsolatfelvételre.

A kocsik felújításának költségét 65-75milliárdra becsülik, az új kocsik beszerzését ennek legalább a duplájára. Az orosz beszállítóval történő esetleges szerződéskötés komoly szépséghibája, hogy ebben az esetben a főváros elesne az uniós támogatástól, mivel ehhez nyílt közbeszerzési pályázatot kellene hirdetni, amelyen elvileg bárki indulhatna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nem csupán a magyarokat hagyta faképnél a zsugorodó áruházlánc
Privátbankár.hu | 2025. április 15. 10:07
Nemcsak Magyarországnak fordított hátat a Cora áruházlánc, amelynek hipermarketjei itt az Auchan kezébe kerültek. A vállalat tovább zsugorodik, mert már a nyugat-európai piac is kifog rajta.
Vásárló Trump rácsapott a konyhaasztalra is
Buksza blog | 2025. április 15. 07:54
Jó példája a juharszirup annak, milyen mélyen összefonódott az elmúlt évtizedekben az Egyesült Államok és Kanada gazdasága. Hiába termelik amerikaiak a szirupot, ha kanadai eszközöket használnak hozzá.
Vásárló Egyre súlyosabb a helyzet, már keresik az utódot a csokipiacon
Buksza blog | 2025. április 13. 16:59
Egyre valószínűbb, hogy a hagyományos csokoládé luxuscikké válik, miután egyik fő alapanyaga, a kakaó ritkaság lesz. Az élelmiszer-fejlesztők keresik, mivel lehetne pótolni a kakaót.
Vásárló „Egy euróval sem adunk többet a kormánynak” – kellemetlen meglepetés érheti a Szlovákiában vásárló magyarokat
Buksza blog | 2025. április 13. 12:15
Az új tranzakciós adó bevezetése miatt előfordulhat, hogy a Szlovákiába látogató magyaroktól is készpénzt kérnek olyan vásárlásoknál, amelyeket korábban bankkártyával fizettek ki.
Vásárló Az árrésstopról is beszélt a magyar Spar
Privátbankár.hu | 2025. április 10. 14:41
A jelenlegi piaci környezet egy akadálypálya a kiskereskedelmi láncoknak. Ezen próbál lavírozni a Spar. Most kiderült, mennyire sikerült. 
Vásárló A jövő autómosása – víz nélkül
Márkázott tartalom | 2025. április 10. 08:53
El tudod képzelni, hogy autód ragyogó tiszta legyen anélkül, hogy közben egy csepp vizet is elhasználnál? Sokak számára ez a gondolat új és talán hihetetlen is, hiszen a hagyományos autómosási szokásokkal nőttünk fel. Az autómosók többnyire bőséges vízfelhasználással dolgoznak, hiszen azt gondoljuk, minél több víz és tisztítószer kerül a kocsira, annál tisztább lesz az. De mi van, ha van erre egy alternatíva?
Vásárló Nagyot csökken az üzemanyagok ára, így időzítse a tankolást!
Privátbankár.hu | 2025. április 9. 10:29
600 forint alá is benézhetnek az árak.
Vásárló Dohányzás: anyuci és apuci idegesítő szerepébe képzeli magát egy áruházlánc
Buksza blog | 2025. április 8. 11:03
Ihletet adott a belga Delhaize áruházlánc marketingeseinek a cigarettásdobozokon megjelentő figyelmeztetés a dohányzás káros hatásairól. Pozitív életvezetési tanácsokat fognak adni a vevőknek.
Vásárló Furcsa sorsa jutott egy csapat Audi – ezt is Trump intézte el
Privátbankár.hu | 2025. április 7. 13:57
Audi-szállítmányok ragadtak bent az amerikai kikötőkben.
Vásárló Nagyobb benzinár-esésre ébrehetünk kedden
Privátbankár.hu | 2025. április 7. 09:54
Ha a kiskereskedők is úgy gondolják, akár 5-6 forinttal is olcsóbban tankolhatunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG