Hirdetés
Hirdetés

Webshopok: óriási növekedés évről évre

2011. augusztus 03., 13:23

Tavaly a magyar webshopok 137 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, szemben az 2009-es 99 milliárddal, illetve a 2008-as 65 milliárd forinttal

Hirdetés
Tavaly a magyar webshopok 137 milliárd forint forgalmat bonyolítottak le, szemben az 2009-es 99 milliárddal, illetve a 2008-as 65 milliárd forinttal, és a várakozások szerint az idén legalább annyival nő az áruházak fogalma, mint 2010-ben.

Zajdó Csaba, a webshopok készítésével és fejlesztésével foglalkozó Webshop-Experts alapítója és ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt években a növekedési ütem állandó volt, s nem látják okát, hogy ez jelentősen változna, legfeljebb egy kicsit lassulhat a forgalom bővülése. Rácz István, az Árukereső.hu marketing igazgatója elmondta, az árukereső, ár- és áruház-összehasonlító oldalak forgalma, látogatottsága háromszorosára nőtt az első félévben, ami azt vetíti előre, hogy webáruházak forgalma is jobban nő az idén, mint tavaly.

Az eseményen a két cég bemutatta közös, a Nagy webáruház felmérés 2011 eredményeit is, amely szerint a 137 milliárdos forgalom 90 százaléka az áruházak 15 százalékában realizálódik. A vizsgálat online módon elemezte a piacot: a kérdőívet mintegy 2.500 webáruháznak küldték ki, amelyek közül mintegy 450-en válaszoltak. Az adatok és a becslések szerint 3.000 webshop működik a magyar piacon, amelyek közül 1.000-1.200 foglalkozik komolyan a web-kereskedelemmel.

A napi átlagos látogatószám csak az áruházak 10 százalékánál több mint 1.000, a webshopok többsége csak 100 látogatót vagy ennél kevesebbet mondhat magáénak. A vizsgálat szerint minél régebbi egy webáruház, illetve minél többet költenek fejlesztésére a tulajdonosok, annál nagyobb eséllyel lesz egy látogatóból vevő az elektronikus shopban.

A felmérés szerint a vevők több mint 50 százaléka késő délután és este vásárol, délelőtt csak 25,46 százalékuk, kora délután pedig 21,52 százalékuk. Reggel 1 százalékuk sem. A vevők a webshopokban leginkább órát, ékszert, kozmetikai termékeket, könyvet, háztartási eszközt élelmiszert, ruházatot, játékot vásárolnak, a legkevésbé bútort, lakberendezési tárgyat, illetve alkoholos italt és dohányárut. A leggyakoribb vásárlási mód még mindig az utánvéttel történő vétel, 70 százalékos aránnyal.

Az EU a vásárlókért


Amint arról korábban a Privátbankár korábban beszámolt, az Európai Parlament (EP) júniusban Brüsszelben elsöprő többséggel megszavazta az internetes vásárlással kapcsolatos új uniós jogszabályt.

Ennek értelmében internetes vásárlás esetén az áru kézhezvételétől számítva - az eddigi egy hét helyett - két hete lesz a vásárlónak arra, hogy meggondolja magát és elálljon a vásárlástól. A kereskedők számára az internetes közegben új általános kötelezettséget jelent, hogy - kizárva a rejtett költségek felszámolását - egyértelműen fel kell tüntetniük a termékek teljes árát, illetve saját elérhetőségüket.

Az új jogszabály több szempontból megerősíti az interneten vásárlók védelmét, pontosítja a szállításra és a digitális letöltésekre vonatkozó szabályokat, valamint csökkenti a kis- és középvállalkozások bürokratikus terheit.

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook