5p
Csütörtökön nyilvánosságra hozzák a felvételi ponthatárokat, és ezzel nemsokára elkezdődik a diákok albérletkeresésének időszaka, amikor felbolydul a főváros és az egyetemi városok bérlakás piaca és szinte alig marad kiadandó lakás.

A hallgatók egy része kisebb méretű, 30 m2 körüli ingatlant bérel 1-2 fő számára, mások pedig úgy gondolkoznak, hogy érdemes 3-4 főnek összeállni és dupla ekkorát bérelni, hiszen ez fajlagosan, egy főre vetítve olcsóbb. A legszerencsésebbek azok a diákok, akiknek a szülők lakást tudnak vásárolni, és 1-2 félszobát még ki is tudnak adni társaiknak. 

Milyenek az árak?

A 30 m2-es lakásokat havi 30-50 ezer forint körül lehet bérelni, a kétszer ekkorát 70 ezer forint körüli átlagon, így valóban jobban jöhetnek ki, akik összeállnak. Nyilván mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, így a bérleti év elteltével sokan változtatnak, ami a bérlakás forgalmat ilyenkor tovább erősíti. 

A Duna House táblázata a legnépszerűbb intézmények fő karának fekvése szerint mutatja be, hogy a 30-, illetve a 60 m2-es lakásokat az idei év átlagában mennyiért adták ki a tulajdonosaik:

Intézmény

Elhelyezkedés

30 m2

60 m2

Óbudai Egyetem

Budapest 03. ker.

55 000

102 000

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Budapest 05. ker.

55 000

126 000

Semmelweis Egyetem

Budapest 08. ker.

53 000

76 000

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Budapest 08. ker.

53 000

76 000

Budapesti Corvinus Egyetem

Budapest 09. ker.

52 000

107 000

Károli Gáspár Református Egyetem

Budapest 09. ker.

52 000

107 000

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Budapest 10. ker.

52 000

73 000

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapest 11. ker.

61 000

92 000

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola

Budapest 14. ker.

55 000

92 000

Budapesti Gazdasági Főiskola

Budapest 16. ker.

55 000

71 000

Debreceni Egyetem

Debrecen

50 000

66 000

Eszterházy Károly Főiskola

Eger

44 000

52 000

Szent István Egyetem

Gödöllő

30 000

48 000

Nyíregyházi Főiskola

Nyíregyháza

38 000

49 000

Pécsi Tudományegyetem

Pécs

48 000

57 000

Szegedi Tudományegyetem

Szeged

38 000

56 000

Nyugat-magyarországi Egyetem

Szombathely

41 000

58 000


Mire kell még figyelni?

Az ár azonban nem minden, számtalan egyéb tényezőre is érdemes odafigyelni. Éppen ezért bérlőként érdemes ingatlanközvetítőhöz fordulni, ugyanis a szolgáltatás ingyenes (a főbérlő fizeti a jutalékot), így számtalan kellemetlenségtől és felesleges köröktől mentesülhet a bérlő. 

A leendő lakás bérleti díja csak egy tétel, informálódni kell a többi kiadásról is: ki kell kérni a közüzemi számlákat is, érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék esetleg a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat. A számlák összege ezen felül kellő információt ad a jövőbeni rezsikiadásokról is, amivel szintén számolni kell.

Tisztázandó továbbá a közös költség összetétele és mértéke. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeni fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni.

Mit kell megkérdezni?

Ha megvan a lakás, még mindig nem ért véget a folyamat, számtalan tisztázandó kérdés marad hátra: az első, hogy minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést. Előfordulhatnak olyan főbérlők, akik nem ragaszkodnak a formalitáshoz, de ebbe nem szabad belemenni. Nemcsak pénzmozgásról, de a jövőben esetlegesen felmerülő költségek kérdéséről is szó van, amely gyakran tetemes összeg is lehet, nem mindegy tehát, hogy ki fogja kifizetni. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor.

A főbérlők általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaucióként, amit bérlőként még a beköltözés előtt, egy összegben kell kifizetni. Fontos, hogy erről is szülessen írásos dokumentum. A kaució általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve bebiztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést. 

Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák (elromló műszaki berendezések, csőtörés, stb.) javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel. Továbbá arra sem kötelezhető a bérlő, hogy a garanciális hibák javítását maga intézze, bár a gyakorlatban van, hogy ez a gyorsabb, de ilyenkor is a kiadások a tulajdonost illetik.

Lista a bútorokról

Itt jön még egy fontos rész, a lakásban található bútorok, berendezések jegyzéke. Nem baj, ha ez egy 10 oldalas felsorolás, egyszer kell csak rászánni az időt, még akkor is, ha mondjuk a főbérlő nem ragaszkodik hozzá. Az ingóságok tételes megnevezése mellé annak állapotát is érdemes feltüntetni, esetleg a drágább eszközökről fotó is jól jöhet vitás esetben.

Határozott idejű bérleti szerződés esetén, a felmondás módját fontos rögzíteni, határidejét 60 napnál érdemes megjelölni, ha van rá mód. Ha a bérlő azonban teljesen biztos benne, hogy a bérleti időszak végéig ott marad, az is gyakorlat, hogy a szerződésből kizárják a felmondási lehetőséget. Sőt, aki valóban hosszútávra tervez, hosszabbítási opciót is megfogalmazhat, amelyben az évfordulós áremeléssel kapcsolatos lehetőségekre is kitér, például nem emelhet a tulajdonos az infláció mértékénél nagyobbat. Ezt is mindenképp írásba kell foglalni, hogy a bérlő ne kerülhessen egyik napról a másikra az utcára – javasolja a Duna House.

Amennyiben minden kérdésben megegyeztek a felek, lényegében egy utolsó, de nem kevésbé fontos adminisztrációs elem maradt, az óraállások jegyzőkönyvezése. A bérlő ezzel védheti magát attól, hogy a bérlet kezdeténél korábbi költségeket is tartalmazó számlákat is neki kelljen fizetni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
Ingatlan Csalódást keltően zárult a lakásbiztosítási kampány
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 15:40
Véget ért a 2026-os lakásbiztosítási kampány, amelynek ideje alatt a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek a meglévő szerződésük évfordulójától függetlenül mondhattak fel a biztosítójuknak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megfigyelhető volt, hogy a kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma, sokan az utolsó napokra hagyták a váltással kapcsolatos teendőket. Az előző évhez képest viszont úgy tűnik, megkopott a kampány vonzereje, legalábbis erre utal, hogy 2025-höz képest a keresések és a szerződéskötések száma is megcsappant.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A befektetők paradicsoma a magyar tenger partján
Vámosi Ágoston | 2026. március 25. 18:58
Új lakások százai várják a vásárlókat Siófokon, ám a pesti belvárost idéző árakon. Ráadásul az Otthon Starttal próbálkozókat szűk kínálat fogadja, és az albérletárak is felveszik a versenyt sok fővárosi kerülettel. A nagyobb tőkével rendelkezők akár naponta számolhatnak egy havi albérlet hozamával.
Ingatlan Megtudtuk, mennyire szállhatnak el az építési költségek az iráni háború miatt
Imre Lőrinc | 2026. március 25. 12:41
Bár az állami beruházások még mindig hiányoznak, mégis enyhén emelkedett az építőipari szakemberhiány Magyarországon. Miként a szakipari munkák átlagos díja is feljebb ment. Itt azonban óriási különbségeket látni: több mint 3500 forintos eltérés van az ország legdrágább és legolcsóbb vármegyéjének munkabérei között. A szakemberek többsége idén is árat emelne, az iráni háború miatt pedig további drágulás várható.
Ingatlan Hamarosan nyomuk sem marad a 2022-ben bezárt postáknak
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 10:05
A nemzeti vagyonkezelő árverési oldalán bukkantak fel tömegesen a spórolási indokkal bezárt postahivatalok épületei.
Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG