1p
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) folyamatosan tárgyalásokat folytat a Magyar Bankszövetség képviselőivel annak érdekében, hogy mindkét fél számára elfogadható feltételekkel vállaljanak szerepet a pénzintézetek a kormány gazdaságpolitikájának megvalósításában - válaszolta a tárca hétfőn az MTI kérdésére.

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke pénteken az M1 Az Este című műsorában kifogásolta, hogy a múlt héten kaptak ugyan meghívást a minisztériumba azzal, hogy elkezdik a tárgyalásokat, amihez a bankszövetség elnöksége kidolgozta koncepcióját, kinevezte delegációját, a kormány azonban a tervezett megbeszélés előtt bejelentette, hogy jóváhagyta az adót. Véleménye szerint a kormánynak újra kellene gondolnia a tranzakciós illetéket, mert az elképzelés ellentmondásokat tartalmaz, és két "katasztrofális" év után gyakorlatilag a tönk szélére küldené a magyar bankszektort, amely így nem tudna hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez.

Ha az új adót bevezetik, a speciális bankadót mindenképpen ki kell vezetni 2013-ban - hangsúlyozta Patai Mihály, hozzátéve, a következő hetekben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy kompromisszumra jussanak a kormánnyal. Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes elnöke, frakcióvezető-jelölt hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: most is szükség lesz egyeztetésre a bankszövetséggel, ami alapvetően a kormány feladata. Erre a következő hetekben sor kerülhet.

A tranzakciós illetékről szóló javaslatot ugyan már benyújtotta a kormány a parlamentnek, de tárgyalása kicsit hosszabb ideig tart, ezért úgy vélte: az egyeztetésre lesz mód és lehetőség. A kormány pénteken késő délután nyújtotta be a parlamentnek a tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslatot; az illeték mértéke 1 ezrelék lesz. A törvény hatálya a Magyarországon székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatóra terjed ki.

Összesen 28 újfajta adót vezetett be a kormány 2010-től 2012-ig – mondta Boros Tamás politikai elemző a GazdaságTV.hu-nak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Pénzügyi szektor Nyugdíjpénztári toplista: kihirdették a Klasszis 2026-os díjazottjait
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:44
Nemcsak a hozam, hanem a kockázat és az árfolyam-ingadozás is számított a Klasszis nyugdíjpénztári díjain, ahol öt kategóriában ismerték el a legerősebb portfóliókat.
Pénzügyi szektor Hold Alapkezelő, Apelso Trust és a legjobb privátbankárok: íme, a Klasszis-díjazottak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:29
Szolgáltatói kiválóság, tanácsadói teljesítmény és szakmai együttműködés: ezek kerültek a középpontba a Klasszis Média első privátbanki díjátadóján.
Pénzügyi szektor Kartelleztek a bankok: rekord méretű bírság született
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 15:45
Kartellezésre hivatkozva minden korábbinál nagyobb összegű, több mint 700 millió eurónyi bírságot szabott ki a román versenytanács (CC) a tíz vezető bankra, amelyek állítólag kamatpolitikájuk összehangolásával befolyásolták a román bankközi kamatlábat (ROBOR) – közölte vasárnap a hatóság.
Pénzügyi szektor Soha nem tartoztak még ennyivel a magyar háztartások a bankoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 16:25
Rekordmagas szintre emelkedett a magyar háztartások banki hitelállománya: elérte a 13 497 milliárd forintot – derül ki a Bankmonitor elemzéséből. Ez azt jelenti, hogy elméletben minden magyarra nagyjából 1,4 millió forintnyi banki tartozás jutna.
Pénzügyi szektor NAV: ma éjfélkor jár le a határidő
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 18:46
A NAV ma éjfélig mintegy 400 ezer cégtől vár tao-, és több mint 100 ezer társaságtól kivabevallást.
Pénzügyi szektor Megduplázták a lakáshitelek törlesztésére fordított pénzt az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. május 29. 12:43
Csak az első negyedévben több mint 1,7 milliárd forint egészségpénztári megtakarítást fordítottak lakáshitel-törlesztésre a tagok, kétszer annyit, mint 2025 első három hónapjában – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba tízezrek léptek be egy év alatt, és jelentősen nőttek a befizetések is.
Pénzügyi szektor Megint rekordott szállított – lepipálja a konkurenciát ez a hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 12:29
A bővülő eredmény a szektor átlagához képest is kiemelkedő.
Pénzügyi szektor A devizavétel most észszerűbbnek tűnik, mint a forintbefektetés
Privátbankár.hu | 2026. május 27. 13:51
A Blochamps Capital szerint a 3 legnagyobb hitelminősítő rövid távon még kivárhat Magyarországgal kapcsolatban, ugyanakkor egyre nehezebb olyan piaci érvet találni, amely tartósan a mostaninál erősebb forint mellett szólna. Bár a nominális árfolyam potenciális hatása a magyar gazdaságpolitikai vitákban sokszor jelentősen túlbecsült-, mégis fontos sarokpont a vállalkozásoknak, hogy az EU-pénzek megszerzésének kérdése, a költségvetési pálya és a kamatkülönbözet alakulása ősszel újra nyomás alá helyezhetik a hazai devizát. Ez pedig a vagyonosok mellett a nyaralásra készülő lakossági ügyfelek valutavásárlási kedvét erősíti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG