1p
Keresetet nyújtott be egy kisrészvényes a Nokia ellen a manhattani kerületi bíróságon, és más részvényesek nevében is jóvátételt követel az elszenvedett árfolyamveszteségért. Azzal vádolja a Nokiát, hogy szépítette a helyzetét, félrevezette a befektetőket, sőt csalást emleget. A piac komolyan vette a fenyegetést, a hírre zuhant a részvény.

A panaszos, Robert Chmielinski, tavaly év végén Nokia-részvényeket vásárolt abban a reményben, hogy a korábbi piacvezető - amely folyamatosan teret vesztett az amúgy virágzó okostelefon-piacon - az új Windows alapú okostelefonjával fordulatot ér el, és részvényeinek ára alaposan felszökik. Nem így történt, a piaci siker elmaradt, a Nokia jegyzése tovább csökkent. Az évet még 4,50 euró körüli áron kezdte a papír, pénteken már csak 2,35 eurót ért, alig több mint egy év alatt 70 százalékot vesztett értékéből.

A panaszos azzal vádolja a Nokiát, hogy szépítette a cég helyzetét, félrevezette a befektetőket, sőt csalást emleget. A vádat a Robbins Geller iroda képviseli, amely azzal szerzett hírnevet magának, hogy több gazdasági botrány, így az Enron és a WorldCom csőd kapcsán milliárdokat sikerült visszaszereznie a befektetőknek. A keresetet a manhattani kerületi bíróságon nyújtották be. Erre lehetőség van, mert a Nokia-részvényekkel amerikai letéti jegy (ADS) formájában kereskednek New York-ban.

Az ügyvédek most más, magukat becsapottnak érző részvényeseket akarnak felhajtani, és gyűjtőperre készülnek. Ez veszedelmes lehet, mert kedvező ítélet esetén a kártérítés összege az egekbe szökhet, noha az ilyen perek évekig elhúzódhatnak, és nem ritkán megegyezéssel zárulnak. A felperes nem jelölt meg konkrét kártérítési összeget. A piac és a Nokia mindenesetre komolyan veszi a fenyegetést. A Nokia jegyzése pénteken több mint 12 százalékot esett. A cég közölte, hogy "tanulmányozza a vád állításait, de meg van győződve róla, hogy azok tarthatatlanok".

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG