Igaz, csak decemberben az egy évvel azelőttihez képest, de ilyenre 2008 szeptembere óta nem volt példa. Az éves összesítés azonban nem ad okot az örömre
Hirdetés
2009-ben az ipari termelés előző évhez mért 17,7%-os csökkenése több éves mélypontot jelent. Hasonló arányú visszaesést 1991-ben regisztráltunk (18,4%), éves szinten pedig 1992-ben volt utoljára7 csökkenés (9,7%). 2009 folyamán az ipari kibocsátást két eltérő dinamikájú félév alakította: a második félévben a visszaesés lassult, mintegy fele volt az első félévinek. Novemberben a csökkenés már 8% alá került, de az egész éves visszaesést csak a decemberi kismértékű, 1%-os emelkedés törte meg, amihez a rendkívül alacsony előző évi bázis és a munkanaphatás egyaránt hozzájárult - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).AzA KSH adatai szerint az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2009 decemberében a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva idén először emelkedett (3,1%-kal). A csekély súlyú bányászat termelése gyakorlatilag a felére süllyedt (52,9%), ebben a magas bázis is szerepet játszott. Az év utolsó hónapjában az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 3,4%-kal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál.
| A relativitás elmélete Az ipari termelés 2008 decemberében esett vissza igen drasztikusan, ezért 2009. decembertől lényegesen alacsonyabb bázishoz kell viszonyítani az ipar teljesítményét. Ennek is köszönhető, hogy a januári adatok már arról tanúskodnak, hogy megáll a visszaesés a termelésben és értékesítésben egyaránt. |
2009-ben az ipar nemzetgazdasági ágazatai közül a csekély súlyú bányászat termelése 11,3%-kal csökkent. Az energiaipar hasonló mértékben, 11%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban a gazdasági válsággal összefüggően lecsökkent energiaigény miatt. A feldolgozóipari termelés volumene 2009 egészét tekintve 18,4%-kal alacsonyabb volt az előző évinél (2008-ban még csak 0,6%-os mérséklődés volt), ez az első félév 24, illetve a második félév 12%-os mérséklődésének az eredője. 2009-ben a feldolgozóipar 13 alága közül csupán a kis súlyú egyéb feldolgozóiparban figyelhető meg termelésbővülés (1,6%). A három legnagyobb súlyú alág közül a leginkább a járműgyártás kibocsátása esett vissza: közel 30%-kal; a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ennél kisebb mértékben, 14,6%-kal csökkent. Az év folyamán az élelmiszer-, ital- és dohánygyártás éves szintű, 2,1%-os volumencsökkenése egyenletesebb teljesítményt takar: 6% alatti mérséklődés egyik hónapban sem figyelhető meg, három hónapban pedig növekedés volt.
A két gépipari alágban a gazdasági válság hatása szinte egész évben kitartott, csak az utolsó egy-két hónapban regisztráltunk növekedést. Ez utóbbi jelenség az ágazatok többségét hasonlóképpen érintette. 2009-ben az ipari export jelentősen, 18,7%-kal csökkent az exportkereslet drasztikus visszaesése következtében, decemberben 5,4%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külpiaci értékesítés csökkenési üteme negyedévről negyedévre mérséklődött, a negyedik negyedévben már 5% alá lassult. 2009-ben a teljes ipari értékesítés 49%-a, a feldolgozóipari értékesítés 68%-a került exportra. 2009-ben a feldolgozóipari export 18,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, decemberben 6,4%-kal meghaladta a 2008 decemberit. Az év utolsó hónapjában a feldolgozóipari export közel háromtizedét kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék kivitelében idén először növekedést regisztráltunk (13,3%). A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egy ötödét adó járműgyártás exportvolumene is jelentősen, 15,5%-kal nőtt.
Az ipar belföldi értékesítése 2009-ben 12,6, decemberben 9,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar hazai eladásai az év egészét tekintve közel 15, decemberben 10,3%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól, ami elsősorban az exportra termelő vállalkozások hazai beszállítói hálózatait érintő megrendelések, valamint a lakossági és beruházási kereslet visszaesésével függ össze. A KSH számai szerint hasonlóan az előző évekhez, a feldolgozóipar legnagyobb alága, a belföldi értékesítés közel háromtizedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása hazai eladásaiban 2009-ben visszaesés (4,7%), decemberben gyakorlatilag stagnálás figyelhető meg. A feldolgozóipar hazai értékesítésének egyhatodát adó kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás belföldi eladásaiban 2009-ben 6,5, decemberben mintegy 30%-os volumencsökkenés következett be.
A KSH jelentése szerint 2009 decemberében a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 7%-kal növekedett 2008 azonos hónapjához viszonyítva. Az új exportrendelések 7,8, az új belföldi rendelések 3,1%-kal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 12,7%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2009-ben (11,5%-os létszámcsökkenés mellett) 7,1%-kal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál.
Az előző évhez képest az ipari termelés 2009-ben Magyarország minden régiójában visszaesett. A legnagyobb mértékű volumencsökkenést Közép-Dunántúlon (25,6 %), a legkisebbet Észak-Alföldön (7,4%) regisztráltuk.
Ipar: Románia megelőzte az uniót
Gigantikus napelemgyár épül Miskolcon?
Nem lesz nekünk jólét, ha a németek megtorpannak
Tavasszal a gazdaság is kijön a barlangból?
Jövőkép nélkül nincs fejlődés
Harmatgyenge az ipari termelés
17 százalékot zuhant tavaly az ipar
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
2012. május 26., 07:30
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Hirdetés
Még több KKV
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni




