Az Európai Bizottság további információkat kért a magyar hatóságoktól a szeptember elsejével hatályba lépett közigazgatási bérplafonról
A közlemény szerint a kormány álláspontja változatlan: kordában kell tartani a fizetéseket a közigazgatásban. "A magyar kormány a jegybanki vezetők fizetését befolyásoló intézkedésről előzetesen tájékoztatta az Európai Központi Bankot. A kormány álláspontja továbbra is az, hogy a jegybank elnökének fizetését havi kétmillió forintban korlátozó intézkedés a jegybanki függetlenséggel összeegyeztethető. A bérek korlátozását előíró törvény egységes elvek alapján a teljes közszférára vonatkozik" - tartalmazza a közlemény.
A gazdasági és pénzügyi törvénycsomagnak azok a rendelkezései, amelyek a közszférában bevezetik a havi kétmillió forintos bérplafont szeptember elsején léptek hatályba, a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetében viszont a kihirdetést (2010. augusztus 13.) követő nyolcadik naptól hatályos a szabályozás azzal, hogy a jegybank és a felügyelet elnökének a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó, MNB-től, illetve PSZÁF-tól származó havi keresete az előző évi havi átlagos bruttó kereset tízszerese, a felügyelet alelnöke esetében pedig a kilencszerese lehet.
A közszféra munkavállalóinak havi munkabére az új szabályozás szerint az előző évi - a KSH által közzétett - bruttó nemzetgazdasági havi átlagkereset tízszerese lehet. Ez vonatkozik a közalkalmazottakra, a köztisztviselők körében pedig a politikai tanácsadókra és főtanácsadókra, továbbá a vezető tanácsos és főtanácsos besorolású egyénekre, az állami vezetőkre, a kormánybiztosokra, a miniszterelnöki biztosokra, a kormányhivatal alkalmazottaira, az igazságügyi alkalmazottakra, valamint a költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények alkalmazottaira is, ideértve a gazdasági tanács tagjait is.
Az Európai Központi Bank (EKB) az MNB-ről szóló törvény módosítását illetően a törvényjavaslat elfogadása előtt hangsúlyozta: biztosítani kell, hogy ne sérüljön a központi banki függetlenség elve. A frankfurti székhelyű pénzintézet úgy vélekedett, hogy a módosítás csak jövőbeni kinevezésekre vonatkozhat.
Az MNB júliusban közzétett állásfoglalásában kijelentette: az MNB-törvény módosítása sérti a jegybanki függetlenséget, mivel összeegyeztethetetlen az Európai Unió működéséről szóló szerződésben, illetve a jegybanktörvényben foglalt alapelvekkel, valamint teljes mértékben figyelmen kívül hagyja mind az EKB-nak, mind az MNB-nek a törvénytervezetről kibocsátott véleményét.
MTI
Címlapon
Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás
Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Lezárult a Napi kedvenc cikk nyereményjáték
- Véget ért a jó világ: a héten áremelés lesz a kutakon
Legfrissebb híreink
- Lezárult a Napi kedvenc cikk nyereményjáték
- Véget ért a jó világ: a héten áremelés lesz a kutakon
- Itt a bejelentés: Debrecenből is repül a WizzAir
- Zöld utat kapott az új árfolyamrögzítés - április 1. a céldátum
- Százezrek maradtak hoppon a Malév csődje miatt
- Malév-jegyem van, mit tegyek?
- Hatvanmilliárd forintért adtak el kincstárjegyet az aukción
- Eltereli Irántól az olajtankereket az embargó
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- IA Tax Administrator (Spanish and Italian speaking) - PBS International Kft.
- Business Operations Professional (German speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Operations Specialist (French speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Professional / End of lease specialist (Italian speaker) - PBS International Kft.
- Fin & Admin Business Analyst (Spanish or Portuguese speaker or both) - PBS International Kft.





