Hirdetés

A Közraktárak bálnája vonzza majd a turistákat?

2010. február 12., 13:11

Budapestet "újracsomagolva", pezsgő, fiatalos, szórakoztató nagyvárosként mutatja be a főváros új turisztikai kampányfilmje

Hirdetés
Az idén ismét erőre kaphat a fővárosi turizmus a stabilabb gazdasági helyzetnek, valamint a budapesti turisztikai beruházásoknak köszönhetően, stagnálás, csekély mértékű növekedés jöhet 2010-ben - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft.-vel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Hozzátette: a szakemberek abban bíznak, hogy több folyamatban lévő, vagy idén befejeződő városarculati-turisztikai jelentőségű beruházás serkenti majd Budapest idegenforgalmát az idén. Fekete László, a BTH ügyvezetője elmondta: a tavaly már elindított új, úgynevezett élményalapú marketinggel igyekeznek megnyerni a potenciális vendégeket. A koncepció lényege, hogy Budapestet "újracsomagolva", pezsgő, fiatalos, szórakoztató nagyvárosként mutatja be.

Ikvai-Szabó Imre elmondta, hogy nyár végére elkészül a ciklus egyik legjelentősebb fővárosi fejlesztése, a ferencvárosi Közraktárak megújítása.

A Porto Invest Kft. több mint 8 milliárd forint értékű befektetésével valósul meg az ipari épületegyüttes mintegy 7,6 milliárd forintos fejlesztése. A beruházó a környező területeken is több mint 300 millió forintos infrastruktúra- és közlekedésfejlesztést vállalt. A rendezvénytermet, galériákat és üzleteket, valamint a partszakasz teljes hosszában elnyúló teraszt is magába foglaló Közraktárakban a befektető évente mintegy 1,5 millió látogatóra számít.

A Városligeti Műjégpálya rekonstrukciója 2010 végére fejeződhet be, a felújítás összköltsége 4,7 milliárd forint, ebből 3,2 milliárd az uniós támogatás.

Van hová kapaszkodni - nem vagyunk márka
A tavalyi évet értékelve a főpolgármester-helyettes azt mondta: "fekete év volt a fővárosi turizmusnak 2009". Megjegyezte ugyanakkor, hogy nemzetközi összehasonlításban nem alakult olyan rosszul a tavalyi év.

A rendelkezésre álló adatok alapján Bécs kivételével a környező országok nagyvárosaihoz képest Budapest jobban teljesített, a Prágában eltöltött vendégéjszakák száma például 11,4 százalékkal, Pozsony vendégéjszakáinak száma 20,3 százalékkal, Ljubljanáé 16 százalékkal, Tallinné 14,9 százalékkal esett vissza.

Tavaly 2,3 millió vendég mintegy 5,4 millió vendégéjszakát töltött el a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 11,2 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig 11,1 százalékkal esett vissza 2008-hoz képest.

Fekete László felhívta a figyelmet arra, hogy ennél nagyobb mértékben, 15,7 százalékkal estek vissza a főváros turisztikai bevételei tavaly. Ezen belül a bruttó szállásdíj bevétel 15,5 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva.

Kérdésre válaszolva a főpolgármester-helyettes elmondta, hogy mintegy 25 százalékos, 1 milliárd forintos adóbevétel-kiesést okoz az idegenforgalmi adóhoz adott állami támogatás megfelezése. Az idegenforgalmi adóból évente mintegy 4 milliárd forint bevétele keletkezett a fővárosnak.

A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az eddig nyújtott turisztikai adóbevételhez nyújtott támogatását 50 százalékkal csökkenti.

Harmadával kevesebb a konferencia
Az üdülési csekk hozta a bevételek harmadát
Szállodai csillagok: a három néha egyet jelent
Világszínvonalú kongresszusi központ épülhet Budapesten

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook