Hirdetés

A Nintendo Wii-nél a legkevesebb a hiba

2009. augusztus 18., 19:15

Ötször annyi Xbox 360-as videojátékgép romlik el, mint a konkurens Sony Playstation 3 készüléke - mutatta ki a Game Informer című magazin

Hirdetés
Ötször annyi Xbox 360-as videojátékgép romlik el, mint a konkurens Sony Playstation 3 készüléke - mutatta ki a Game Informer című magazin.

A legjellemzőbb - és egyben legnagyobb botrányt kavaró - hibajelenség, a "vörös halálkör" majdnem minden egyes elsőszériás Xbox 360 konzolt érintette. A jelenséget azért nevezik így, mert amikor az érintett készülékek már majdnem teljesen elromlottak, akkor a főkapcsolónál megjelent egy vörös kör, amely a hibára figyelmeztetett. Ilyenkor pedig már más nem segített csak a konzol cseréje - bár gyakran a cseregép is áldozatul esett a gyári hibának.

A későbbi szériákban a "vörös halálkört" már megjavították, helyette viszont újabb szériahibák jelentek meg - igaz, már sokkal ritkábban.

A 2005 novembere óta gyártott konzoloknak így is összesen 54,2 százaléka hibás. Ez a szám meglehetősen szégyenteljes: a rivális Sony Playstation 3 készülékénél ez a szám 10,6 százalék, a Nintento Wii-k esetbéen pedig mindössze 6,8 százalék.

Százszoros mobilnet sebességet várnak
A Game Informer magazin összesen 5000 géptulajdonos olvasó megkérdezésével végezte el a számításokat. Azok értelmezésénél azt is figyelembe kell venni, hogy az Xbox 360-at sokkal többet használják naponta, mint a két rivális gépet. A játékosok 40,3 százaléka naponta 3-5 órát játszanak mindennap az Xbox 360-nal, míg ez a szám a PS3-nál 37 százalék, a Wii-használük 41,4 százaléka pedig naponta kevesebb mint egy órát játszik.

Ugyanakkor az Egyesült Államokban a Microsoft vevő- és felhasználó-szolgálata a legrosszabb minősítést szerezte meg, mivel a legtöbbször több mint egy hónap átfutási időre volt szükségük a meghibásodott konzolok javításához vagy cseréjéhez. A Nintendónál ez általában egy-másfél hétig tartott. Az Xbox vevőszolgálatát a vásárlók mindössze 37,7 százaléka találta segítőkésznek - a Sony ügyfélszolgálatának esetében ez a szám 51,1, a 56,1 százalék.

Meglepő fordulatként azonban a rossz tapasztalatok ellenére is az Xbox 360-tulajdonosoknak mindössze 3,8 százaléka jelentette ki, hogy sosem vesz többé a Microsoft termékéből.

Soha ennyi bankkártyaszámot nem loptak el
Háború az interneten: legális spamolás?
Véget vetnek a netes ingyenességnek?
A kormány megszállja az internetet

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook