Újabb házi őrizetben lévő volt BKV vezérigazgató árult el "kulissza titkokat" a vállalat és városháza kapcsolatáról
A jelenleg házi őrizetben lévő volt vezérigazgató az interjúban a metróberuházással kapcsolatban azt mondta: "működésképtelen, dilettáns a konstrukció". A volt vezérigazgató szerint a főpolgármester felelőssége látható abban, hogy nem volt egységes projektvezetés, olyan szerződések születtek, amelyekben egymással homlokegyenest ellenkező kitételek vannak. Képtelenségnek nevezte Antal Attila, hogy egy ilyen méretű beruházásban nincs fővállalkozó, nincs egy olyan szervezet, amely mindent kézben tart. "Mindent szétszedtek külön szerződésekre, és ez magában hordozta a különféle alkuk lehetőségét" - fogalmazott a lapnak.
| Telefonos doboz és 15 millió Demszkyt sokkolta a Balogh-interjú |
Antal Attila beszámolt a lapnak arról is: volt olyan eset, amikor a főpolgármester közölte vele, hogy a BKV egy konkrét cégtől rendeljen meg egy konkrét terméket. Ez a volt vezérigazgató szerint pár tíz millió forint kiadást jelentett a társaságnak.
| Demszky visszautasítja a vádakat Részletek >>> |
A volt vezérigazgató elmondta, hogy Demszky Gábornak és Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesnek megvoltak a kulcsemberei a vállalatnál. "Nem Hagyó vagy Demszky tett javaslatot valamire, hanem a lobbistái" - fogalmazott. Az általuk beterjesztett anyagokkal formailag soha nem volt probléma - mondta a lapnak Antal Attila.
Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója korábbi kijelentésére, amely szerint egy-egy protekciós közbeszerzésen hiába volt a győztes ajánlat a legkedvezőbb, utólag jöttek mindig a módosítások, Antal Attila azt mondta: ez valószínűleg így volt. "Én mindenesetre nem írtam alá olyan szerződést, amelyen ne szerepelt volna előttem az összes szükséges aláírás" - tette hozzá.
Antal Attila szerint az úgynevezett lobbikörön belül nem esett szó részesedési pénzekről. Mint mondta, egyetlen olyan ügy volt, amikor pontosan tudta, hogy hova megy a pénz. "Ha akarja, nevezheti ezt az én Nokia-dobozos sztorimnak" - jegyezte meg az interjúban. Elmondta, Aba Botond végkielégítését a fénymásoló-állomány felméréséről szóló szerződésen keresztül rendezték.
BKV: semmi nem volt Csányiné levelében
Balogh Zsolt is gyanúsított
Négy embert elvittek a rendőrök a MÁV Hídépítőtől
A fővárosnál van a BKV ötmilliárdja
MTI, Magyar Nemzet
Címlapon
Varga Mihály elárulta, mennyi pénzt hozhat az IMF
Az IMF–EU-megállapodás nyomán létrejövő pénzügyi biztosíték lehetőséget teremt arra, hogy a forintárfolyam stabilizálódjon, az állampapírhozamok csökkenjenek, s így több tízmilliárdos megtakarítás jelentkezzen a büdzsében – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
Szárnyakat adunk vágyainak
- Mit tegyen, aki bankkártyával vett Malév jegyet?
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Orbán: nem lehetetlen a Malév újraindulása
- Járatok törölve, reggel hatkor leállt a Malév
- Sajtóhírek szerint a kínaiaknak nem kell a Malév
- Letérdelt a Malév: kihirdették a rendkívüli moratóriumot
- Mit érdemel az az utas, aki a Malévtól vett repülőjegyet?
- Melyik lesz a Malév utolsó járata?
- A kormány felkészült a Malév esetleges leállására
- Nyugdíjtrükk és elbocsátások: nem csak a Malév szenved
- A Malév működésének finanszírozása január végétől ellehetetlenül
- Megágyaztak a Malév csődjének: reggel 7 óta kiemelt jelentőségű a társaság
Legfrissebb híreink
- Putyin beszámoltatta a Gazprom vezéreit
- Több mint egymillióan tartoznak az adóhatóságnak
- Csak 13 Malév-gép indult volna ma, rend van Ferihegyen
- Nem vették a szeszt tavaly év végén a magyar vásárlók
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Orosz atomerőmű építésébe száll be a Ganz
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Kisvárosnyi ember kerülhet utcára a Malévtől, de jön a Ryanair (videóval)
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
- Bekeményített a NAV: nem úszták meg a mulasztók
- Öveket becsatolni: már nem Orbán Viktor mozgatja a forintot
- Befolyásolhatták a Tibort: berágtak a svájciak
- Még ki sem hűlt a Malév, a konkurencia máris beindult
- Új légitársaságot alapítana az állam a Malév romjain
- Pluszban végzett a BUX, visszapattant a 290-ről az euró





