Hirdetés
Hirdetés

Az iPhone térdre kényszerítette az egész piacot

2009. november 11., 18:14

Az iPhone sikerének nyomán az Apple megszerezte az első helyet a Nokiától a mobiltelefon-gyártók nyereség szerinti ranglistáján

Hirdetés
Az iPhone sikerének nyomán az Apple megszerezte az első helyet a Nokiától a mobiltelefon-gyártók nyereség szerinti ranglistáján - mutatta ki a harmadik negyedévi adatok alapján a Strategy Analytics amerikai informatikai elemző és tanácsadó cég.

A mobiltelefonok piacán 2007-ben megjelent Apple Inc. július és szeptember között minden eddiginél több, összesen 7,4 millió darab iPhone készüléket  adott el. A számítástechnikai konszern nem közli eredményének üzletágak szerinti bontását, az azonban tudható, hogy az iPhone révén 4,5 milliárd dollár bevételt ért el. A Strategy Analytics elemzőinek számítása szerint ebből a nyereség 1,6 milliárd dollár, ami jóval nagyobb az eddigi első helyezett Nokia 1,1 milliárd dolláros profitjánál.

Saját fejlesztésű, nyílt forráskódú mobiltelefon-szoftvert fejleszt a Samsung. A világ második legnagyobb telefongyártójának számító dél-koreai vállalat és helyi riválisa, az LG régóta próbál betörni az olyan okostelefonok közé, mint a Blackberry vagy az iPhone. A decemberben megjelenő "bada", amelynek koreai jelentése óceán, azt sugallja, hogy az új platformra számtalan alkalmazás írható - olvasható a Samsung közleményében.
A finn társaság 108,5 millió mobiltelefont értékesített a harmadik negyedévben, bevétele 10,36 milliárd dollár volt. Világpiaci részesedése 38 százalék - ennek alapján továbbra is a legnagyobb mobilgyártó a világon -, nyereségtermelő képessége azonban elmarad kaliforniai versenytársáétól, és az Egyesült Államokban 10 százalék alatti a piaci részaránya - áll a tanulmányban.

"A számítógépgyártó Apple a szigorú költségkontroll, a magas nagykereskedelmi árak és a nagy forgalom révén alig két év alatt megvetette a lábát a mobilpiacon" - mondta Alex Spektor. A Strategy Analytics elemzője szerint a Nokia az Apple hazájában vághat vissza az újdonsült riválisnak. "Az amerikai pozíciók erősítésével van a legnagyobb esélye a Nokiának a profit növelésére 2010-ben" - mondta az elemző.

A finn gyártó az N900 okostelefonnal igyekszik felvenni a versenyt az iPhone és Blackberry ellen, az új modellt kedden vezette be az amerikai piacon.

A rezsit is fizethetjük mobillal
Szoftver elemzi az ügyfelek hívásait
14 millió veszélyes töltőt cserél ki a Nokia
Szó sincs arról, hogy elválaszt az internet
Megállapodtak az EU távközlési reformjáról

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

2012. február 13., 00:03
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok

Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-

Hirdetés
Hirdetés

Facebook