Hirdetés
Elfogadta a potenciális új tulajdonosok közel négymilliárd dolláros vételi ajánlatát a Burger King - számolt be a New York Times
Hirdetés
A gyorséttermi láncok történetének eddigi legnagyobb ügyletének keretében a 3G Capital befektetési társaság veszi át a vállalatot.A cégben partner egyebek mellett az a Marc Mezvinsky, aki a múlt hónapban feleségül vette Chelsea Clintont, a volt amerikai elnök lányát.
A tervek szerint a részvények felvásárlását még szeptemberben megkezdi az új tulajdonos, aki azt tűzte ki célul, hogy felhozza a főbb versenytársaitól az utóbbi időben kissé lemaradt céget. Ennek jegyében főként Latin-Amerikában és Ázsiában akar terjeszkedni.
A Burger Kinget 2006-ban vezették be a New York-i tőzsdére, előzőleg három befektetési társaság - a TPG Capital, a Bain Capital Partners és a Goldman Sachs Funds - birtokába került a cég, s náluk van még most is a részvények 31 százaléka, de ők is el fogják adni részesedésüket.
A 3G Capital mögött tehetős brazil befektetők állnak, az egyik fő tulajdonos a milliárdos Jorge Paulo Lemann, egykori wimbledoni győztes. A Burger King a múlt héten jelezte, hogy gyenge forgalomra számít az idén az amerikai gazdaság lassulása, és az európai megszorító intézkedések miatt. A gazdasági válság éppen a Burger King törzsközönségének számító fiatalokat érintette a legsúlyosabban. A Burger Kingnek 75 országban 12 ezer étterme van.
MTI
Hirdetés
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
2012. február 09., 16:00
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb klub bevételei három százalékkal nőttek, miközben az európai növekedési ütem csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Pályázat: ki adna hitelt a BKV-nak?
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Orbán-évértékelő: középosztály, vigyázz!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.




