Beépítették a Dunamenti Erőmű gáztüzelésű G3-as blokkjának új turbináját és generátorát a héten, az egyéves összkapacitás így 10%-kal nőtt
A Dunamenti Erőmű 2008-ban kezdte el a G3-as blokk fejlesztését egy 200 millió eurós projekt keretében. A turbinát és a generátort az olasz Ansaldo szállította. A blokk próbaüzeme az év végén indul el, a kereskedelmi üzem pedig várhatóan 2011 közepén kezdődik. A Dunamenti Erőmű közölte: a G3 hatásfoka a fejlesztésnek köszönhetően 37 százalékról 57 százalékra nő.
Csiba Péter az MTI-nek elmondta: az erőműtársaságnál az áramtermelés tavaly szerény nyereséggel zárt. Megközelítőleg 2 terawattóra áramot állítottak elő, a kereskedelmi tevékenységgel együtt pedig összesen 2,6 terawattóra áramot vittek piacra.
Egyelőre döntésre vár a G3-hoz hasonló nagyságrendű G4 projekt, amelynek előkészítése viszont már megkezdődött. A szükséges engedélyeket már megkapták hozzá, a jelenlegi árviszonyok azonban nem kedveznek a beruházásnak, 2011 előtt nem várható, hogy dönt róla a tulajdonos.
A Gaz de France Suez cégcsoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű Zrt. a hazai beépített kapacitás közel egyötödét kitevő 1.736 megawattos villamos teljesítményével és 1.000 megawatt hőszolgáltatási teljesítményével Magyarország legnagyobb gáztüzelésű erőműve. Szabályozóképességével stratégiai szerepe van a hazai villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságában, a magyarországi rendszerszintű szolgáltatások közel egyharmadát adta tavaly.
Egyre többen befogják a szelet
Bevásárlás: közelebb a fogyasztókhoz az MVM
Rekord nyereség az MVM-nél, osztalékot kap az állam
Piaci háttér: nagy átalakulások előtt a Mavir
Letették a battonyai gázerőmű alapkövét
MTI
Címlapon
Ahol négy éve folyamatosan megelőzi a Real Madrid a Barcelonát
Ez volt a negyedik olyan év, amikor a Money League rangsor első hat helyén nem történt változás, a hat legnagyobb klub – a Real Madrid, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern München, az Arsenal és a Chelsea – bevétel szempontjából ugyanazt a sorrendet foglalta el. A húsz legnagyobb klub bevételei három százalékkal nőttek, miközben az európai növekedési ütem csak ennek fele volt.
bazi nagy görög megszorítás
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
Legfrissebb híreink
- Leáll a bolgár áramexport a hideg miatt
- Pozitív diszkrimináció brit felsővezető nőknek
- Lefagytak: súlyos áramellátási nehézségek a Vajdaságban
- Nyártól új vezetőt kap a Pricewaterhouse Coopers
- Fejenként kétmillió dollárt kérnek a hajókatasztrófa túlélői
- Levették az NGM honlapjáról az államadósságmérőt
- Warren Buffet nem szereti a kötvénypiacot
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Olajembargó: fogy az élelem Iránban
- Honnan volt pénze a lakosságnak a végtörlesztésre?
- Tíz részvény, amibe érdemes befektetni a JPMorgan szerint
- Üveghangig gerjesztik a piacokat a görögök, jó napot zárt a forint
- Visszasírják a HR-esek a régi cafeteria juttatásokat
- Óvatosan az OTP-vel! (Erste elemzés)
- Árfolyamgát: új szabályok, határidők - itt vannak a részletek!
- Már a Mekiben is fizethetünk SZÉP kártyával
- Ne féljünk az államcsődtől, mert az jót hozhat nekünk
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- KÖNYVELŐ–SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ - Budaörs Város Önkormányzata
- Credit Controller - Adecco
- Financial Derivatives Trader - GHF Kereskedelmi Kft.
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Financial Trainee - Financial Controlling - DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Kft.




