Többek között a válság hatására is egyre fontosabb a céges információk védelme. Az adathalászok ráadásul sokszor nem is "külsős" betörők - alig akadályozzák meg őket?
Hirdetés
Ennek ellenére még mindig kevés a saját adatait hatékonyan védeni képes vállalat Magyarországon – sok vezető nem tudja, milyen intézkedésekre célszerű költenie, és bizonytalan abban, hogy a végül megrendelt szolgáltatás valójában mennyit ér.Antal Lajos, a Deloitte Zrt. Informatikai biztonság és adatvédelem üzletágának vezetője elmondta, hogy a recesszió mellett a vállalatoknak napjainkban egy másik komoly, éppen a válsággal összefüggő fenyegetettséggel is meg kell küzdeniük: a vállalat tulajdonát képező adatok szivárgásával, azok jogosulatlan felhasználásával. Becslések szerint az emberiség 2010-ben 1200 milliárd gigabájtnyi adatot hoz létre - ennek egy része olyan bizalmas adat, amely a versenyképesség, a piaci talpon maradás, de a puszta működés szempontjából is létfontosságú lehet a vállalatok számára, a cégeknek ezért alapvető érdeke lenne fokozottan figyelni adataik védelmére.
Szabad bejárás
Az adatlopás kockázatait növeli a technológia fejlődése is, így például a nagyobb mobilitás, az online üzleti alkalmazások népszerűsége, vagy a kiszervezett tevékenységek terjedése. Az adatok szivárgását sok esetben mégsem külső támadók (pl. kiberbűnözők, hackerek) okozzák, hanem a vállalat saját munkatársainak véletlen hibái, vagy szándékos visszaélései. Utóbbira példa a munkaviszony megszűnése előtti napokban a munkavállaló által végzett adat „kimentés”. Egy - még a válság előtt készült - 1385 üzletembert megcélzó nemzetközi felmérés megállapította, hogy a megkérdezett cégvezetők 29%-a tulajdonított el vállalati információt akkor, amikor távozott korábbi munkahelyéről.
Ezt a helyzetet rontotta tovább a gazdasági válság, hiszen a krízis következtében megjelent a félelem a potenciális munkahelyvesztéstől, miközben az anyagi haszonszerzés, barátoknak tett szívességek és a szándékos károkozás továbbra is ugyanolyan motivációt jelenthetnek, mint a válság előtt. Sőt, a vállalatok falain kívülre szivárgó érzékeny információknak – például a beruházási adatok, költségtervek, üzleti tervek, személyes adatok – létezik felvevő piaca.
Ki a felelős?
Antal Lajos kiemelte: Bár sok vállalat kezdi felismerni az információszivárgásban rejlő kockázatokat, a problémák megoldását a vezetés jellemzően az informatikai részlegtől várja, rosszabb esetben pedig egyáltalán nem is foglalkozik vele – egészen addig, amíg a probléma egy jelentős incidens formájában nem jelentkezik. Az informatikai szakemberek ugyanakkor nem feltétlenül ismerik az üzletmenetet, így az üzleti és informatikai oldal vezetői között szinte előreprogramozott némi információ hiány, és így a problémák megoldatlanok maradnak. A hatékony vállalati információbiztonsághoz elengedhetetlen az együttműködés az IT-oldal és a cég pénzügyi/üzleti vezetése között.
Mi a megoldás?
Az elavult adatvédelmi intézkedések fejlesztésének legfontosabb feltételei a cég számítógépes rendszerében zajló folyamatok nyomon követhetősége, az IT rendszerek biztonsági kontrolljainak a növelése, illetve a vállalat biztonsági irányelveinek az újragondolása. Ezzel összhangban célszerű odafigyelni a vállalat incidenskezelési képességeinek a fejlesztésére is, ami nem csak a lehetséges számítógépes támadások elhárítását jelenti, hanem a megtörtént visszaélések felderítését is. Itt, az incidenskezelés területén ma még hiányosságokkal küzd a hazai vállalati szektor – mondta a Deloitte Zrt. szakértője.
Fontos, hogy a vállalat vezetése rendszeresen tanulmányozza a belső ellenőrzés és a biztonsági főosztály által készített információbiztonsággal kapcsolatos jelentéseket, továbbá rendszeresen konzultáljon az informatika és a belső ellenőrzés vezetőjével.
Az IT biztonsági kockázatelemzéseknek, biztonsági átvilágításoknak átláthatónak és érthetőnek kell lennie, a vállalat szempontjából legfontosabb megállapításokat olyan formában kell tartalmaznia, hogy az a pénzügyi vezetés számára már az első olvasatban is egyértelmű legyen. A pénzügyi vezetés alapvető érdeke, hogy a jelentések transzparens és közérthető formában készüljenek, hiszen megalapozott döntést csak ezek alapján lehet hozni.
Mivel a beruházásokról - így az IT-biztonsági költésekről is – a pénzügyi vezetés dönt, fontos, hogy ellenőrzési jogát kihasználva mindaddig ne adjon engedélyt egy beszerzésre, amíg valóban meg nem győződött arról, hogy az adott informatikai projektet megfelelően felmérték, teljes költsége transzparens, üzleti kockázatai pedig ismertek – tette hozzá Antal Lajos.
Privátbankár - Zsiborás Gergő
Hirdetés
Címlapon
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
2012. május 23., 06:20
Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Nem csak rémálom: az éjjeli után megint 302-nél az euró
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Újabb 3185 lakáshiteles otthonát viszik a bankok
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
Hirdetés
Még több KKV
Hirdetés
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Rossz hír az autósoknak: jövő héten drágább lehet a tankolás
Állásajánlatok
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ezért megfizetünk
Legfrissebb híreink
- 5-8 milliós ingatlanok landoltak eddig az Eszközkezelőnél - bővítik a kört
- Rövidülhetnek a kórházi várólisták
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Az influenzajárvány miatt ugrott meg a halálozások száma
- Hogyan lehet Masterplast-részvényem? Így működik az aukció
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök



