A reálkeresetek szeptemberben 1,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Hirdetés
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2%-kal, a nettó átlagkeresetek 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,9%-os növekedése mellett) 2,0%-kal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4%-kal emelkedett; a költségvetési szférában (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 7,8%-kal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január–szeptemberben átlagosan 2 millió 664 ezer volt. 2009. január–szeptemberben a költségvetési szférában 744 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 831 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 4,0%-os csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 2,9%-kal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6%-al kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,8%-os volt a létszámcsökkenés.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 196 400 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 196 300 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 199 500 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,2%-kal haladták meg az előző év január–szeptemberit. Ezen belül a versenyszférában 4,7%-kal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,9%-kal maradtak el az előző évitől. Jelentősebben felülmúlták az előző év azonos időszakit az energiaipar (7,3%), az építőipar (5,5%), valamint a szállítás, raktározás (5,4%) január–szeptemberi keresetei.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első kilenc hónapjában átlagosan 3,7%-kal haladta meg az előző év január–szeptemberit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,2%-kal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 0,2%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A versenyszféra keresetnövekedésében szerepet játszott, hogy – a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként – a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt az összes létszámon belül.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 121 900 Ft-nak felelt meg (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 300 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 154 600 Ft). A nettó kereset így átlagosan 1,8%-kal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 4,3%-os növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,2%-os csökkenés jelentkezett.
2009. júliustól a havi nettó átlagkeresetek előző év azonos hónapjához képest mért emelkedése az adójogszabályok változása miatt rendre meghaladja a havi bruttó átlagkereset növekedését. A 209 000 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1,8%-kal haladta meg az előző év január–szeptemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,0%-ot tett ki.
Vállalkozók: oda az adóelőny a szociális döntések miatt
Hajtani kell a bérmegállapodást
Minimálbér: már csak ötezer forinton vitatkoznak
Mennyivel ér kevesebbet a fizetésünk a tavalyinál?
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
2012. május 26., 07:30
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
Hirdetés
Még több KKV
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek



