Hirdetés
A hazai közepes méretű vállalatok többségének kihívást jelent a változó jogszabályi környezet állandó figyelemmel követése
Hirdetés
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere elmondta: A feltörekvő középvállalati szegmensben (FKV) gyakori, hogy a 2-22 milliárd forint éves árbevételű, dinamikus növekedésre képes hazai vállalatoknál a tulajdonos a cég egyedüli vezetője is egyben. Gyakran egyetlen kézben összpontosul tehát minden menedzsment-feladat: egyetlen vezető hozza meg a stratégiai döntéseket, és ugyanez a személy felügyeli a gördülékeny napi működést meghatározó folyamatokat is - tudtuk meg a Deloitte közleményéből.A menedzsment-struktúrát nagyban meghatározza a cégek múltja. A „feltörekvők” között sok az olyan vállalat, amelynek a kisebb cégek, családi vállalkozások szegmenséből sikerült kiemelkednie - az ötletei, piacképes termékei révén. A felelősségek és feladatok megosztása, a korszerű menedzsment-szemlélet azonban ezzel párhuzamosan nem minden cégnél fejlődött ki. Előfordulhat, hogy egy közepes méretű vállalat vezetője nem rendelkezik komoly gazdasági, vagy jogi ismeretekkel, és a szervezetben sincs jelen olyan különálló részleg, amely a fontos jogszabályi változásokat követné, vagy a kiaknázatlan üzleti lehetőségeket - például az adózásban - megfelelően fel tudná mérni.
| Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket! |
Kihívások az adózás területén
Veszprémi István kiemelte: A Deloitte tapasztalatai szerint a hazai feltörekvő középvállalatokat gyakran inkább adómegtakarítási, mintsem kockázatcsökkentési lehetőségek foglalkoztatják - a működésükben rejlő bizonytalanságok helyett sok vállalat a közvetlen előnyök kihasználására igyekszik koncentrálni. A gyakorlat azt mutatja, hogy e cégek gazdaságossági megfontolásból ma még szeretik a felmerülő problémákat lehetőleg házon belül megoldani. Ez átmenetileg természetesen költségmegtakarítást jelent, hosszú távon ugyanakkor jelentősen csökkentheti a működés hatékonyságát, sőt, zavarokhoz vezethet.
Konkrét problémákba és kihívásokba a középvállalatok akkor ütközhetnek, amikor komplexebb, bonyolultabb ügyletekhez érnek, például szükségessé válik a külső tőkebevonás, vagy vállalati felvásárlásra kerül sor. A már említett, lehetséges erőforráshiány miatt előfordulhat, hogy e cégek egyes bonyolultabb ügyletek adójogi vonatkozásait nem látják át megfelelően. Előfordulhat az is, hogy a tranzakció létrejön ugyan, ám a vállalat egy-egy hibás döntéssel jelentős adómegtakarítási lehetőségektől esik el.
| A hét kérdése: Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon! |
Felmerülhet például, hogy már kihelyezett kölcsön esetében a pénzintézet egy cégcsoport szerkezetének teljes átstrukturálását szeretné elérni annak érdekében, hogy az banki szempontból kevesebb kockázatot hordozzon. Ez azt jelentheti, hogy a bank lehetőleg a hatáskörébe szeretné vonni az adott cégcsoport legjövedelmezőbb társaságát, még akkor is, ha ez a cég eredetileg nem is tartozott volna a banki biztosítékok körébe.
Adózási szempontból egy ilyen drasztikus szerkezetváltás hosszú távú hatásai nehezen becsülhetők meg, így az nem is feltétlenül szolgálja a cég érdekeit. A bank elképzelései az esetek nagy részében persze megvalósulnak, hacsak a cégek nem képesek egy komplex számításokkal, szakmai érvekkel megalapozott kompromisszumos, de számukra adózási szempontból is kedvezőbb megoldás irányába terelni a tárgyalásokat – tette hozzá a Deloitte Zrt. szakértője.Kisvállalatok jövője: a túlélés már nem elég, fejlődni kell
Kevés a tőkebefektetés a kkv-kba
Az autók és a számítógépek húzták az iparunkat
Lovász Márton
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





