A "világmegváltás" lehet hogy csak az otthoni felhasználókra korlátozódik majd, de az is megeshet, hogy a dolgozók ragaszkodnak majd az Apple üdvöskéjéhez
Az elemzők nagyobbik része szerint ugyan igen vonzó eszköz a vadonatúj iPad (bár erről is megoszlanak a vélemények), de nem valószínű, hogy nagyvállalati szinten alkalmazható lenne. Nem építettek bele ugyanis biztonsági szolgáltatásokat és nem menedzselhető, ezek pedig olyan hiányosságok, amelyeket csak egy magánfelhasználó tolerálhat.
.jpg)
Az Apple iPad olyan kézi mobileszköz, amelyet internetezésre, e-book olvasásra, videós tartalmak lejátszására és játékra készítettek. Betölteni hivatott az iPhone okostelefon és a MacBook Pro laptop közötti szakadékot, ahogy azt Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója a sajtóbejelentés alkalmával kifejtette. A piaci elemzők szerint 499 dolláros árával csalogató lehet vállalati felhasználásra is, de azért az nem lesz egyszerű, ugyanis számos problémával kell hogy szembenézzen az a rendszergazda, aki erre vállalkozik.
Addig rendben is van, hogy igen olcsón, modulonként 10 dollárért elérhető az iWork alkalmazás minden vállalati szemmel lényeges eleme (szövegszerkesztő, táblázatkezelő és prezentáció szerkesztő), és a Safari böngésző alapkiépítésben fut a készüléken, ami lehetőséget nyújt a legtöbb webalapú alkalmazás futtatására. Ugyanakkor igen korlátozottan menedzselhető az eszköz és biztonsági lehetőségei is korlátozottak. Emiatt nem illeszthető egykönnyen az iPad egy meglévő vállalati rendszerbe, és az eszköz távoli elérése, adminisztrációja is saját megoldást igényel.
Álljon itt egy egyszerű és kézenfekvő példa, amelyet Chris Hazelton, a The 451 Group mobil- és vezeték nélküli technológiákért felelős kutatási igazgatója vetett fel. Minden óvatosságunk mellett is megeshet, hogy - akár csomagunkkal egyetemben - lába kél a vonzó mobileszköznek. Ez esetben semmilyen lehetőség nem áll rendelkezésre az iPad távoli zárolására, leállítására, amit így akadálytalanul tovább értékesíthet a tolvaj. Az is igaz, hogy ez a lehetőség már adott az iPhone esetében, és valószínűleg az iPadba is implementálják majd, amint növekszik a vállalati felhasználók száma. Persze ez a szolgáltatás csak akkor lesz alkalmazható, ha az iPad elérhető, ami európai viszonyok között folyamatosan csak mobilinternet összeköttetéssel, a termék 3G-modullal kiegészített változatában biztosítható.
Szintén fájó a virtuális magánhálózatok (VPN) támogatásának hiánya. A VPN jellemzően arra alkalmas, hogy a dolgozó távolról hozzáférjen a vállalatközpont hálózatához, úgy, hogy az interneten keresztül biztonságos alagút létesül a távdolgozó számítógépe és a vállalat központjában működő VPN forgalomirányító között. Ez egyelőre nem biztosított az iPadon, ahogy a push e-mail sem. Mivel a Microsoft (sic!) Exchange támogatását sem integrálták, ezért az eszköz vállalati levelezőrendszerbe illesztése sem lesz éppen leányálom - írja a PCWorld.hu.
App Store - belépés csak magánfelhasználóknak?
Szerencsére léteznek harmadik fél által - például Sybase vagy Mobile - készített megoldások, amelyekkel kipótolhatók az iPad hiányosságai. Ezek maradéktalanul tartalmazzák ugyan a kívánt szolgáltatásokat, ám mindenképpen többletköltséget generálnak, amit eladáskor nem fognak levonni az Apple iPad árából, akkor sem, ha bizonygatjuk, hogy mi vállalati felhasználók vagyunk.
Felmerül a szoftverek vállalati, hálózaton menedzselt telepítésének kérdése is, amit Charles King, a Pund-IT vezető elemzője osztott meg velünk. Az iPad számára sok ezer alkalmazás elérhető ugyan az App Store-ban, de a szoftverbolt nem gondoskodik olyan lehetőségről, hogy az éppen megvásárolt alkalmazást ki is kézbesítse és feltelepítse minden a vállalatunkhoz tartozó iPadra. Ez többletmunkát eredményez, illetve ahhoz vezethet, hogy egy szoftver különféle verziói működnek az egyes gépeken. "Ha a vállalat szeretné, hogy dolgozói egy bizonyos alkalmazásra támaszkodjanak, akkor biztosítaniuk kell, hogy az felhasználásra kész, elérhető legyen" - vetette fel King.
Az Apple App Store bizony egy szabadalmi szoftver terjesztő modellt követ, aminek ellen fognak állni a vállalatok, amennyiben továbbra sem támogatja a mennyiségi licenceket és egyéb szükséges elemeket. Ez negatívan érintheti az iPad vállalati elfogadottságát: egyelőre nemhogy tömeges érdeklődésnek, de semmilyen érdemi érdeklődésnek sincs nyoma a cégek részéről.
Persze ettől még az új eszköz idővel megtalálhatja útját a vállalatok szívéhez és pénztárcájához, különösen, hogy az Apple folyamatosan továbbfejleszti eszközei biztonsági lehetőségeit, amit a felhasználók szoftver- és firmware-frissítésekkel tehetnek sajátjukévá.
Nem hatékony, de így is sikerre visz?
Az iPad elemzők szerint továbbra is vonzó olyan mobilmunkások részére, akiknek nagy méretű hordozható érintőképernyős eszközre van szükségük. Jól kihasználhatják az iPad gazdag grafikai lehetőségeit például azok, akik eladással, áruterjesztéssel foglalkoznak. Különösen sikeres lehet olyan területeken, mint az ingatlankereskedelem, ahol a vizuális benyomás döntő hatással lehet az eladásra.
Kicsit bizakodóbban vélekedik Ted Schadler, a Forrest Research elemzője. Hiába megkérdőjelezhető az iPad munkahelyi környezetben nyújtott hatékonysága, ez egyszerűen nem fogja visszatartani az alkalmazottakat attól, hogy munkába hozzák a táblagépet, mint az iPhone-nal vagy MacBookkal szemben állított alternatívát. Akárcsak az iPhone, az iPad is sikeresebbé teheti a dolgozókat, így Schadler szerint megengedhető vállalati alkalmazása - olvasható a PCWorld.hu összeállításában.
Fujitsu: miénk az iPad név
Mi nincs az iPadben?
Apple iPad: a teljes specifikáció
Ez volt hát a nagy Apple-titok: itt az iPad
Egyelőre nem győzte meg a vásárlókat az iPad
Már tervezik az iPad riválisát
Privátbankár
Címlapon
Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
Katona Zsolt a tőzsdei kereskedési rendszer zökkenőmentes cseréje mellett egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a gazdasági-politikai döntéshozókkal az eddigieknél szorosabb együttműködést tudjon kialakítani. A tőzsde új vezérigazgatója a Privátbankárnak adott interjúban elmondta: új kategóriákat vezetnek be a tőzsdén, és hamarosan új vállalatok is érkezhetnek a parkettre. Szeretnének néhány állami mamutot is a BÉT-re csábítani.
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Nem csak rémálom: az éjjel 300 forint fölé húzott az euró
- Újabb 3185 lakáshiteles otthonát viszik a bankok
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
Még több KKV
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
Állásajánlatok
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Tőzsdére megy a Forma-1
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Zöld jelzést kapott Varga, mehet az IMF-hez
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Ezért megfizetünk
Legfrissebb híreink
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Az influenzajárvány miatt ugrott meg a halálozások száma
- Hogyan lehet Masterplast-részvényem? Így működik az aukció
- Indul a különleges részvényaukció - felfüggesztették a Masterplastot
- Már a jövő évi számokat várja a Költségvetési Tanács
- Emelkedéssel zárt a BUX
- A Richter szerint a biotechnológia kitörési pont lehet
- Küszöbön az IMF-tárgyalás?



