Nem meglepetés, de kellemetlen hír a nemzetgazdasági beruházások volumenének negyedéves csökkenése az elemzők szerint
A KSH kedden közölt adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások az idén a második negyedévben 0,6 százalékkal mérséklődtek, éves összehasonlításban 4,9 százalékkal csökkentek, az első félévben pedig 5,5 százalékkal voltak alacsonyabban az egy évvel korábbinál. Az előző negyedévben, szerényen ugyan, 0,5 százalékkal, de növekedtek a beruházások negyedéves összevetésben. Részletek >>
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az adatok vegyes képet mutatnak: míg a feldolgozóiparban megindult a növekedés, az ingatlanberuházások tragikus képet mutatnak. A negyedéves csökkenés annak ellenére kellemetlen meglepetést okozott, hogy az ingatlanberuházások visszaesésének mértéke sejthető volt. A feldolgozóipari beruházások növekedését kedvező jelnek értékelte, a szállítás, raktározás ágazat visszaesésére azonban nem számított az elemző.
Az ingatlanberuházások Suppan Gergely szerint már most is tragikus mélyponton vannak és nem várható a mutató gyors javulása sem. A második negyedévi nagy visszaesésben ugyanakkor szerepe volt az áfaszabályok tavaly félévi változásának, amely miatt sok ingatlan értékesítését hozták előbbre. Így a tavaly második negyedévi bázis magas volt, a harmadik negyedévben ennek megfelelően csökken a bázis, így relatív jó teljesítményt mutathatnak az ingatlan beruházások. Ezek azonban mit sem változtatnak azon a tényen, hogy az építkezések stagnálnak és a kiadott engedélyek száma alapján a jövő sem túl biztató.
Kedvezőnek nevezte az elemző az oktatási beruházások jelentős növekedését, de ez kis súlyú a nemzetgazdasági beruházások között. Suppan Gergely emlékeztetett arra is, hogy a második negyedévben néhány egyedi nagyberuházás, például a Mercedesé javította az összképet.
A kilátások vegyesek, a beruházások alakulása nagyban függ attól az elemző szerint, hogy az Új Széchenyi Terv mennyire lesz képes ösztönözni a beruházásokat, illetve a belföldi megrendelésállományt, valamint attól, hogy ennek pozitív hatását mennyire csökkenti a bankadó.
Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint sem biztató a jövő, a második félévben már a stagnálás is pozitív eredménynek tekinthető. Jövőre néhány nagyobb beruházás, az Audi és a Mercedes is emelheti a volument, a tartós növekedéshez azonban a kereslet bővülésére van szükség.
Az első félévben a feldolgozóipari beruházások a növekvő exportot szolgálták, egyelőre kapacitásnövelésre nincs szükség. Az elemző szerint a következő negyedévekben még nem várható nagy csoda, különösen az ingatlan- és építőipari beruházások kilátásai rosszak.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





