Nem véletlenül szólalt most meg az orosz elnök. Ő próbálja meg már másfél évtizede azt a kárt enyhíteni, amit elődje, Borisz Jelcin okozott Oroszországnak. Jelcin volt az első, aki hazájának összehozott egy trianoni csonkítást csak azért, hogy egy, a világ által elismert ország, egy birodalom legnagyobb utódállamának vezetője lehessen. Úgy eresztette szélnek a szovjet tagállamokat, azaz lényegében az orosz gyarmatokat, hogy hatalmas, oroszok által lakott területeket vittek magukkal.

Ugyanabba a folyóba lépett

David Cameron most mintha megismételné ugyanezt. Egy olyan népszavazást írt ki, melynek egyik kimenetele országának felbomlásához vezethet. Ugyan ő Skócia kilépésekor nem fog angol területeket elveszteni, de egy olyan országot bomlaszt fel, amely egyébként életképes volt, a legnagyobb nép, az angol, nem nyomta el benne a másik hármat. A skótok az első függetlenségi népszavazáson, ha kevéssel is, önként maradtak ebben az országban. Az EU részeként az Egyesült Királyság fennmaradhatna, azon kívül pedig jöhet Kis-Britannia, ahogy volt Kis-Jugoszlávia is, vagy egyszerűen csak Anglia. Végül is patinás országnév.

Putyin szóvivője most azt emlegette, hogy pár hónap telt el Litvániának a Szovjetunióból való kilépése és Szovjetunió teljes összeomlása között, és hogy ez elvileg az Európai Unióval is megtörténhet. Ugyanakkor utalt a káoszt kiváltó ország helyzetére: azt mondta, hogy Oroszországban most felelevenedik a 25 évvel ezelőtti trauma emléke, amint látják, hogy az Egyesült Királyság hogy küszködik saját döntésének következményeivel.

Mindenképpen szétesett volna, csak nem mindegy, hogyan

A Szovjetunió felbomlása törvényszerű és elkerülhetetlen volt, hisz az gyakorlatilag a történelem utolsó gyarmatbirodalmaként funkcionált. Ugyanakkor nagyon nem volt mindegy, hogyan történik ez, hisz az Orosz Birodalommal szemben, ahol csak kormányzóságok voltak, a Szovjetunió tagköztársaságokból állt, melyek határait még Lenin és Sztálin önkényesen húzták meg (erre még rátett Hruscsov is egy lapáttal, amikor a Krímet Ukrajnának adta).

Litvánia és a másik két balti állam kiválása még nem jelentette a Szovjetunió megszűnését. A többiek is tettek ugyan függetlenségi nyilatkozatokat, de azt az Oroszországgal való egyeztetés nélkül nem lehetett végrehajtani. A szovjet elnök, Gorbacsov pozíciója az 1991. augusztusi katonai puccs után meggyengült, a hatalom lényegében az orosz elnök, Jelcin kezébe került. Ő dönthetett a még egyben lévő 12 nép sorsáról.

Mint marhacsordát

Jelcin végül gondolt egyet, és némi fehérorosz-ukrán konzultáció után feloszlatta a birodalmat, úgy ahogy volt, a torz határok mentén. Hatalmas orosz tömegeket, mint marhacsordákat terelt így új országokba, ahogy ezt a mi Trianonunknál emlegette egy-két józanabb, etnikai határt támogató béketeremtő. Pedig Jelcin megtehette volna, hogy egyszerűen kéri az orosz területeket, utána mehetnek a tagállamok isten hírével. Boldogan adták volna, cserébe a szabadságért.

Jelcin aláírja saját Trianonját

A brit Jelcin

David Cameron most ugyanezt kockáztatta a népszavazással. A skótok egyértelműen tudatták vele, hogy ha őket akaratuk ellenére kirángatják az Európai Unióból, kiválnak Britanniából. Borítékolható volt az északír kérdés fellángolása is. Most Cameron berezelt, nem meri végrehajtani a mészárlást, azaz nem indítja el a kiválási folyamatot, hanem elmenekül, és utódjára hagyja a hálátlan feladatot.

Persze ő ezt nem akarta, ő azt szerette volna, hogy a szavazás eredménye a bennmaradás legyen, és ő megdicsőüljön, mint a brit különutat kiharcoló miniszterelnök. Most az angol történelem legnagyobb hazardőreként marad meg az emléke, ahogy Jelcin is az orosz nép legnagyobb károkozójaként vonult a történelembe. Szétesőben lévő országa pedig vezetés nélkül hánykolódik, teljes politikai káoszba süllyedve.