1p
Elemzői vélemények szerint már a korábbi hónapok adatain is látszódott az export lassulása. A márciusi visszaesés után a következő hónapokban a hazai termelés bővülése miatt lehet némi javulás az exportban. A külkereskedelmi mérleg többlete várhatóan továbbra is jelentős marad, az importot pedig a gyenge belső fogyasztás fogja visszatartani.

Az év harmadik hónapjában mind az export, mind az import euróértéke csökkenést mutatott, az export 3,6 százalékkal míg az import enyhén 0,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszaki értéktől. Az export euróértéke a januári enyhe növekedés után februárban már 1,2 százalékkal csökkent. Részletek>>

Németh Dávid, az ING elemzője az adatokhoz hozzáfűzte: már az előző hónapokban is látszott, hogy lelassult az export. A márciusi adatok szerint euróban vissza is esett, a forintban mért bővülés is elsősorban a forint gyengébb árfolyamának köszönhető. (Az euróval szemben a forint 8 százalékkal volt gyengébb márciusban, mint egy évvel korábban.) Hozzátette, az import kevésbé esett vissza, de hosszú idő óta először márciusban az euróban mért behozatal is visszaesést mutatott.

Németh Dávid szerint a lassuló nemzetközi gazdaság és a visszafogott hazai vásárlási kedv mindezt előre jelezte. Az elemző úgy látja, a következő hónapokban az exportban némi javulás lehet. Véleménye szerint a hazai termelés bővülése segíthet, hogy a kivitel magára találjon, és ismét pozitívra váltson.

Nyeste Orsolya, az Erste elemzője közölte: a külkereskedelmi mérleg többlete elmaradt a korábban várttól, miután az export nagyobb mértékben csökkent, mint az import. A szakember szerint összességében továbbra is jelentős többletre lehet számítani. Ezzel kapcsolatban azt is kiemelte, a gyenge belső fogyasztás visszafogja az importot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG