A gazdasági helyzettől nem függő, az emberek mindennapi életét viszont jelentősen megkönnyítő döntésekkel kezdi munkáját a Fidesz, ha megnyeri az áprilisi parlamenti választásokat
Szijjártó Péter kijelentette: a 176 egyéni kerületből 176-ban győzelemre törekednek, ha viszont sikerrel járnak, akkor az országos listáról nagyon kevés helyet könyvelhet el a Fidesz. "Ha minden jól megy, akkor az országos listáról nagyon minimális számú hellyel kell számolni, így a listaállításnál ezt nyilván figyelembe kell venni" - mondta.
Arra a kérdésre, hogy akkor Orbán Viktor melyik listát vezeti majd, a stábfőnök emlékeztetett: a Fidesz-elnök 2006-ban a Pest megyei lista élén állt. Mint mondta, idén erről még nem született döntés. A hagyomány az, hogy az országos listát a kormányfőjelölt vezeti, de semmi sem zárja ki, hogy aki az országos listát vezeti, az áll valamelyik területi lista élén is - fűzte hozzá. Ha a párt szeretné, hogy valaki tagja legyen a következő frakciónak, akkor a várható eredmények miatt őt nem lehet egyedül az országos listára bízni - hangsúlyozta.
A Fidesz "választási menetrendjével" kapcsolatban a politikus kifejtette: még március 15-e előtt ülést tart a párt országos választmánya, amely dönt a területi listákról és az országos listáról a szükséges - többek között a hét szövetségessel való - konzultációk után. A listaállítással kapcsolatban a választmánynak a héttagú választási egyeztető bizottság tesz javaslatot, amelyben az elnökségnek, a frakciónak, a kampány irányítóinak és a választmánynak a képviselői kapnak helyet.
A választási programot firtató kérdésre Szijjártó Péter azt mondta, az Erős Magyarország program alapprogram, abban szerepelnek az irányok. A következő kormányzás "fő iránytűjét" a nemzeti ügyek jelölik ki: a gazdaság talpra állítása, a munkahelyteremtés, az egészségügyi rendszer megmentése, a szociális biztonság és a rend megteremtése; a munka, otthon, család, egészség, rend értékei alapján.
Az, hogy ezekben az ügyekben mit tenne a Fidesz, a nyilatkozatokból és a parlamenthez beadott, de a szocialisták által mindig elutasított javaslatokból már egyértelmű, mindenki tudja, mit várhat a Fidesztől - közölte, hozzátéve, a vállalásaikat egy kiadványban összefoglalják majd.
A politikus szólt arról is, hogy az új kormány megalakulásáig a fideszes képviselők egyéni indítványokat nyújtanak majd be, olyanokat, amelyek már készen állnak, és nem függnek a gazdasági helyzettől, de a mindennapi életben érezhető könnyebbséget jelentenek. Ezek között említette a "három csapás" törvényjavaslatot, a bürokráciát visszaszorító intézkedéseket, a vállalkozások működését segítő javaslatokat, valamint a gyes és a gyed korábbi rendszerének visszaállítását.
Ennek kapcsán leszögezte: a kormányzati döntések szempontjából az jelentős befolyásoló tényező lehet, hogy milyen állapotban van valójában az ország, mit mutatnak a valós adatok, mennyi csontvázat találnak majd a szekrényekben. Szijjártó Péter nem számít egyszerű átadás-átvételre. "Ilyen rossz helyzetben még soha nem volt az ország és ilyen gátlástalanul még soha nem titkoltak, nem manipuláltak adatokat" - fűzte hozzá. Más típusú és alaposabb átadás-átvételre lesz szükség - folytatta -, mint ezt megelőzően, hogy azok, "akik az országot ilyen helyzetbe hozták, ne tudjanak kibújni a felelősség alól; tisztességesen tisztázni kell az ügyeket".
A Fidesz várható választási eredményével összefüggésben kiemelte: "minél nagyobb felhatalmazást kapunk, annál mélyrehatóbb változást tudunk elérni, annál eredményesebb kormányzást tudunk folytatni".
Arra a kérdése, ha a Fidesz megnyeri a választást, ismét egy polgári jobbközép kormány jön-e létre, azt válaszolta: a magyar politikai rendszer jelentősen átalakult, hiszen van egy óriási, demokratikus erő, a Fidesz, az ezen kívüli megoldások pedig vagy törvényen felüliek, vagy törvényen kívüliek. A régi összehasonlítások értelmüket vesztették, hiszen az eddig sok-, majd kétpólusú politikai élet után most egy nagy erőre, illetve "az alkotmányossággal folyamatosan eredménytelen küzdelmet vívó" pártokra oszlik a politikai mező - jegyezte meg.
A Fidesz után következő két erő közül az egyiknek a börtönben lévő embereiből lassan már egy fociválogatottat lehet összeállítani; a másik pedig törvényen kívüli megoldásokról beszélő párt, amelyik az erőszakot és az alkotmányosság kereteinek a szétrúgását teszi meg célként - fogalmazott az MSZP-re és a Jobbikra utalva Szijjártó Péter. A Jobbikról szólva úgy vélekedett: lehet abban vonzerő, ha valaki hangosan kiabál, és radikális megoldást kínál, de akik ma hangosan kiabálnak radikális dolgokat, azoknak semmi esélyük sem lesz arra, hogy azokat meg is valósítsák.
"Egyértelmű, hogy a Jobbik-problémát az MSZP okozta az országnak a rossz kormányzati teljesítménnyel" - fogalmazott, hozzáfűzve: a Jobbik és a szélsőséges szervezetek visszaszorítására a legjobb módszer a jó kormányzás.
A "kibeszélőkkel" kapcsolatos döntéseket firtató kérdésre Szijjártó Péter azt válaszolta: egyenlő mércével mérnek. Mádi Lászlóról szólva leszögezte, a Fidesz nem tud a következő ciklusban együtt dolgozni a parlamentben olyan politikussal, aki szerint akár hosszabb távon is bevezethető az ingatlanadó. Varga Mihály világosan beszélt - tette hozzá -, a Fidesz célkitűzéseivel összhangban, hogy kiszámítható nyugdíjrendszer kell, olyan, amely meg tudja védeni a nyugdíjak értékét. Sió László esetében pedig szerencsétlen volt a megfogalmazás, hiszen ki ne értene egyet azzal, hogy a legjobb tanárok tanítsák a gyerekeket az iskolában - jegyezte meg.
Választások: még mindig fontosak az ígéretekA választók durván fele nem megy el voksolni
"Haláli poénok" - neten heccelik egymást a pártok?
Orbán felemelné a cigányokat
Orbán: ez egy balkáni bagázs
Orbán: az elszámoltatások megtizedelik az MSZP-t
MTI
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
Még több Makro
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- KSH: Foglalkoztatottság




