Hirdetés
Hirdetés

Az államfő nem hívja össze a nemzeti csúcsot

2010. január 06., 15:11

Ismét a nemzeti csúcs összehívását kéri a miniszterelnöktől Dávid Ibolya Bajnai Gordontól, azonban Bajnai szerint ez Sólyom László feladata - közölte a kormányszóvivő

Hirdetés
Ismét a nemzeti csúcs összehívását kéri a miniszterelnöktől a Magyar Demokrata Fórum (MDF) - tartalmazza Dávid Ibolya pártelnök Bajnai Gordon kormányfőhöz címzett nyílt levele, amelyet az MDF vezetője az MTI-hez is eljuttatott.

Dávid Ibolya először 2009. december elsején kezdeményezte a tanácskozás összehívását a kormányfőnél, majd - miután Bajnai Gordon az MTI-nek adott interjújában úgy vélte, lenne értelme a megbeszélésnek, de azt nem ő, hanem a köztársasági elnök tudná összehívni -, e hétfőn az államfőhöz fordult.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden azonban azt nyilatkozta, hogy Sólyom László köztársasági elnök a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának.

Dávid Ibolya levelében közli, az MDF sajnálattal látja, hogy a kormányfő és a köztársasági elnök "egymásnak passzolgatják a labdát", ahelyett, hogy összehívnák a nemzeti csúcsot.

Az MDF szerint éppen a választások előtt van égető szükség arra, hogy a politikusok, a munkavállalók és a munkaadók, valamint a gazdasági- és pénzügyi élet meghatározó személyei egy asztalhoz üljenek. "Az elmúlt évek választási kampányai ugyanis bebizonyították, hogy a felelőtlen ígérgetés tönkreteszi Magyarországot" - fogalmaz.

"Eljött az ideje, hogy minden politikai erő végre igazat mondjon, és felelősen ígérjen a választások előtt" - írta Dávid Ibolya, aki pártja nevében arra kéri a miniszterelnököt, "ne passzolja vissza a labdát Sólyom László köztársasági elnöknek", hanem Magyarország érdekében hívja össze a nemzeti csúcsot, amelynek szükségességével ő is egyetért.

Bajnai Gordon miniszterelnök álláspontja nem változott, nem hívja össze a nemzeti csúcsot - közölte a kormányszóvivő. Szollár Domokos hangsúlyozta: a kormányfő szerint a nemzeti csúcsot az államfő hívhatná össze.   

"Aki minőséget akar, számíthat az MDF-re"
Adóemeléssel csökkenti az szja-t a kormány
Bajnainak sikerült: a vártnál kevesebb a hiány
25 képviselővel számol az SZDSZ
A pestiekben bízik az MSZP

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook