A célfotó dönthet Jávor indulásáról

2010. szeptember 02., 11:02

Szerda estig az LMP több mint 23 ezer, főpolgármester-jelöltre leadott ajánlószelvényt gyűjtött össze Budapesten - mondta a párt kampányfőnöke

Szerda estig az LMP több mint 23 ezer, főpolgármester-jelöltre leadott ajánlószelvényt gyűjtött össze Budapesten - mondta a párt kampányfőnöke.

Karácsony Gergely közölte: szerdán körülbelül 4.500 szelvényt adtak le nekik, de még körülbelül további ötezerre lenne szükségük. Szavai szerint az utóbbi napokban egyre több ajánlószelvényt kapnak, és ha ezt a folyamatosan gyorsuló ütemet tartani tudják és még pénteken is tudnak gyűjteni, akkor meglehet a főpolgármester-jelöltjük (Jávor Benedek) indulásához szükséges számú szelvény, de "nagyon izgalmas lesz a vége".
   
Emlékeztetett arra, hogy hétfőn kevesebb, kedden viszont már több mint háromezer ajánlószelvényt kaptak a választóktól, míg szerdán körülbelül 4.500 érkezett be hozzájuk. Hangsúlyozta, hogy a Moszkva tér a Széna tér között, illetve a Deák téren felállított standjaiknál aktivistáik egész nap várják a párt szimpatizánsait.
   
A fővárosi kerületekről azt mondta, hogy a XVII.-t leszámítva mindenütt megvan a kompenzációs listájuk és már az is biztos, hogy az összes az egyéni választókerületnek legalább a 75-80 százalékában el tudnak indulni.

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook