Alacsony a léc: a diákok emelnének a ponthatárokon

2009. július 21., 08:52

A középiskolások egyetértenek a felsőoktatási intézményvezetők álláspontjával, mely szerint 200 pontra emelnék a felvételi minimumot

A középiskolások egyetértenek a felsőoktatási intézményvezetők álláspontjával, mely szerint 200 pontra emelnék a 160 pontban meghatározott felvételi minimumot. A maximálisan elérhető pontok száma jelenleg 480 pont - olvasható a Felvételi Információs Szolgálat közleményében

A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) országos középiskolai kutatásában részt vett diákok fele teljes mértékben egyetért a ponthatárok emelésével.  A tavalyi év tapasztalatai alátámasztják a diákok elvárásait. 2008-ban egy átlagos felvételiző 343 pontot ért el, és egy szakon sem kellett a maximumot teljesíteni. Kiemelkedő 475-ös ponthatár egyedül a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakán volt, a diákok 85 százaléka így pótfelvételi nélkül jutott be a választott egyetemre vagy főiskolára.

264 érettségit adó középiskola 3086 diákja vett részt a kutatásban, akik 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben tesznek érettségi vizsgát, és biztosan szeretnének továbbtanulni valamely felsőoktatási intézményben
Az idei évben felvételizők nem véletlenül optimisták: 73 százalékuk hisz benne, hogy az érettségi évében felveszik, és további 20 százalékuk gondolja, hogy legkésőbb az érettségit követő évben bekerül. Mindössze 2 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem számít sikeres felvételire. A bejutással kapcsolatban legbizakodóbbak a műszaki (86%), jogi és igazgatási (81%), bölcsészettudományi (79%), valamint orvosi (79%) pályára készülő diákok  - olvasható a Felvételi Információs Szolgálat közleményében.

A kutatás alapján megjósolható az is, hogy a következő két évben mely területeken várható a ponthatárok emelkedése: a művészeti, orvosi, társadalomtudományi és informatikai pályák az ideinél jóval népszerűbbek lesznek, míg a jelenleg közkedvelt gazdasági terület visszaesésre számíthat.

Éjszakai PONTHATÁR ügyelet

Július 23-án a ponthatárok kihirdetésekor a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) munkatársai különleges éjszakai ügyeletet tartanak. A ponthatárok alakulásáról és pótfelvételi lehetőségekről a 06 1 266-7601 és a 473-0770-es telefonszámokon adnak tájékoztatást az érdeklődőknek. A www.fisz.hu oldalon a ponthatárok internetes közzététele az esti órákban várható. Erre az alkalomra a felvételizők oktatási hírújsága, az Egyenes út az egyetemre Ponthatárok Különszámmal jelentkezik.

Kőkemény matek: csütörtökön meghúzzák a vonalat

Felsőoktatás: etikátlan nyelvvizsgát kérni?
A frissen érettségizett csajok imádják a jogot
Biztosra ment: 43 egyetemre jelentkezett egy diák
Mesterképzés: a diákok mellett az egyetemek is dupláztak
Egyetemi toplista: Budapest, Szeged, Debrecen

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook