Az egészségünket és a pénzüket féltjük

2010. február 04., 19:15

Az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott - visszafogott várakozással tekintünk 2010-re

A Forsense közvélemény-kutatása szerint az emberek nagy része úgy tapasztalta, hogy 2009-ben mind a saját, mind az ország gazdasági helyzete romlott, ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest kétszer annyian vannak azok, akik visszafogott várokozással tekintenek a 2010-es esztendőre.

Közérzeti index

Az ország lakosságának közérzeti indexe ismét mélypontot ért el az év első hónapjában, a százas skálán a mutató értéke mindössze 21 pont (-3). A megkérdezettek 73 százaléka (+3 százalék) közepesnél  rosszabbra értékeli azt, ahogy jelenleg a dolgok mennek az országban - olvasható a Forsense közleményében.

Javuló gazdasági várakozások a választások évében

Az egy évvel korábbi kiugróan pesszimista hangulathoz képest jelentős változást jelent, hogy a megkérdezettek egyharmada javulást vár az ország gazdasági helyzetében, vagyis majdnem duplájára nőtt az idei évben már jobb kilátásokkal számolók aránya, és többen várnak javulást, mint 2007-ben, vagy 2008-ban. A válság mélyülésétől tartók viszont kevesebben vannak, mint egy évvel korábban. Most a kérdezettek közel negyede tart attól, hogy az ország gazdasági helyzete rosszabbra fordul, ezzel majdnem harmadára csökkent a pesszimista várakozások aránya egy év alatt. Így a magyar gazdaság várható idei teljesítményét borúlátóan szemlélők aránya alacsonyabb, mint a gazdasági válság előtti években volt.

A jövőre vonatkozó várakozások esetében a politikai szimpátia kevésbé jelent éles határvonalat, idén januárban már a közelgő választások remélt hatása is beépül a választók várakozásaiba: az ország állapotával kapcsolatban egyébként rendkívül kritikus Fidesz támogatók egyharmada már 2010-ben javulást vár az ország gazdasági helyzetében, ami nem tér el jelentősen az MSZP szavazóinak várakozásától. Az ellenzéki pártok hívei között ezzel együtt valamivel többen vannak azok, akik a gazdasági helyzet további romlásával számolnak: a Fidesz szavazóinak 28 százaléka tart a gazdasági helyzet romlásától, a Jobbikosok 33 százaléka számít rosszabb helyzetre, míg a szocialisták szimpatizánsai körében arányuk 20 százalékra tehető.

Az Európai Unió tagállamainak nagyobb részében viszonylag elégedettek személyes körülményeikkel
A kérdezettek közel negyede tart attól, hogy saját anyagi helyzete romlani fog a következő egy évben. Személyes tekintetben felére csökkent a negatív várakozások aránya egy év alatt, utoljára az előző országgyűlési választások előtt, 2006 év elején voltak kevesebben az anyagi helyzetük változása miatt a jövőbe borúlátón tekintő válaszadók. Az emberek ötöde bízik saját helyzetének jobbra fordulásában, ami megegyezik a 2007-es és 2008-as értékkel és majdnem duplája a tavalyinak.

Magyarország legnagyobb kihívásai - 2010


A megkérdezettek meghatározó része adott érvényes választ arra a nyitott (tehát előzetes válaszkategóriák megadása nélküli) kérdésre, hogy mi jelenti a legnagyobb kihívást Magyarország számára 2010-ben. Miként 2009-ben, úgy idén is a gazdaság működésével kapcsolatos kérdéseket tartotta a lakosság a legfőbb, ország előtt álló kihívásnak, a legtöbben első helyen és a három lehetséges válasz összesítése alapján is a gazdaság fellendítését és a válságból való kilábalást említették, illetve az összes megkérdezett 52 százaléka mondott a három válasz egyikeként a gazdasággal kapcsolatos problémát. A magas arány nem meglepő, az elmúlt évek kutatásainak mindegyikében a gazdaság problémái kerültek fókuszba.

A gazdaság teljesítményének visszaesése nemcsak a közéleti diskurzus részeként és a médiumok csatornáin keresztül, hanem a hétköznapi tapasztalatként is érinti az embereket, többek között ezért is kerültek második helyre a munka világával kapcsolatba hozható problémák (34 százalék). A válság előtti időszakban is fontos kihívásnak tekintették a megkérdezettek a munkahelyek megtartásának, teremtésének problémáját, 2009-ben még 10 százalékkal kevesebben említették ezt (22 százalék). 

Az élettel való általános elégedettség Magyarországon csak 42 százalékos
A politikához közvetlenül köthető kihívásokat összességében 15 százalék mondott, ebben legnagyobb súllyal az áprilisi választások szerepelnek (7 százalék), de fontosnak tartották még a demokrácia megőrzését, a felelős országirányítást, a politikai megbékélés és társadalmi összetartás ügyét és a bizalom helyreállítását.

Személyes kihívások 2010-ben

Valamilyen személyes jellegű kihívást már kevesebben tudtak említeni, 11 százalék gondolta úgy, hogy nincs ilyen az életében a 2010-es évben, 10 százalék nem tudott, 2 százalékuk pedig nem akart a kérdésre válaszolni.
Hasonlóan az előző évekhez, az emberek jelentős része 2010-ben is anyagi helyzetével és egészségével kapcsolatosan lát maga előtt kihívásokat. Legtöbben (32 százalék) az életszínvonal fenntartását tartják a következő év legfontosabb megoldandó feladatának. A munkahely megtartása (16 százalék) került a második helyre, de ebben a témakörben jelentős volt még az új munkahely megtalálása, illetve a munkahelyi előrelépés témaköre (7 százalék). A megkérdezettek az egészség megőrzését mondták harmadiknak a leggyakrabban (12 százalék), de a nyugdíjból való megélhetést is sokan említették (4 százalék).

Az egészséges életmódon kívül, nem anyagi jellegű kihívásokat csak a kérdezettek töredéke fogalmazott meg, ilyen például a gyermeknevelés, továbbtanulás (4 százalék), továbbá a nyugodt élet, békesség, boldogság, vagy családi események (2 százalék).

Ön szerint mely pártok jutnak be a parlamentbe?
A 25 év alattiak körében a tanulás, a vizsgák első helyen állnak a kihívások között
(31 százalék), 25 év felett és 34 év alatt pedig az életszínvonal fenntartása került az első helyre. A 35-54 éves aktív korcsoportban szintén az életnívó megtartása kapta a legtöbb említést (44 százalék), de  itt már hangsúlyosabban jelenik meg a gyermek nevelése, továbbtanulása, és az egészség megőrzés kérdése (10 százalék). Az 55 év felettiek körében az életszínvonal fenntartása mellett (31 százalék), előtérbe kerül a nyugdíjból való megélhetés (11 százalék), és az egészség megőrzése. (26 százalék).

Az európaiak harmada labdába se tud rúgni
A KSH számai még nem túl fényesek
Két országnyi ember lett munkanélküli

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook